Hírek

2013.08.11. 22:00

Fogathajtó verseny a Zala Menti Napokon

Zalalövő - A Zala Menti Napok részeként huszadik alkalommal tartották meg a fogathajtó versenyt a kisvárosban.

Hajdu Péter

A Római Ifjúsági és Szabadidő Központban kialakított versenypályán ezúttal 25 fogat és hajtói mérték össze tudásukat. Húsz éve folyamatos ez a verseny, s a kezdetekre visszaemlékezve Pintér Antal, a művelődési központ igazgatója elmondta, annak idején Devecz László lókereskedő, Miszori Ottó és Laczó István gazdálkodók, valamint Szabó László helyi lótartó honosította meg a mára hagyományossá vált sporteseményt Zalalövőn, amelyre a Nyugat-Dunántúl területéről érkeztek nevezők. A központban folyó kulturális rendezvényekről sokan kisétáltak a közeli versenypályára a szép fogatok és lovak kedvéért.

- Az akadályhajtás rangsorában jó helyet foglal el ez a verseny a 25 fogat nevezése is ezt mutatja. Ez annak a következménye, hogy szívósan, húsz éve dolgoznak Zalalövőn az egyre jobb körülmények biztosításáért. Korábban a labdarúgópályán elég kicsi helyen volt a verseny. Mióta kiépítették itt ezt a nagyobb pályát, a fogatoknak és a közönségnek is nagyobb helye van. Egyre növekszik a résztvevők száma, ami azt jelenti, hogy szeretik ezt a helyet, és a verseny színvonala is erősödik - adott verseny közben gyors értékelést a versenyt vezető dr. Szentirmai István, a Felső-dunántúli Fogathajtó Régió elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!