Hírek

2012.09.29. 08:51

Balázsovits Lajos diákkori emlékekről és a politikától független színházról

Nagykanizsa - „A színház a politika gyümölcse és virága” – írta Louis Jouvet, az 1930-as évek párizsi színésze A komédiás feljegyzései című könyvében. Ez a megállapítás a mai napig helytálló – vélekedett a nagykanizsai születésű Balázsovits Lajos színművész, akivel egykori iskolája, a Batthyány-gimnázium falai között beszélgettünk.

Benedek Bálint

- Az iskola neve megváltozott, a fák is megnőttek, ám színházi nyelven szólva a tragédia, vagyis a pályafutása innen indult.

 – Meggyőződésem, hogy az, kik tanítják az embert, nagyban befolyásolja a jövőjét. Akkor engem olyan kiváló pedagógusok vettek körül, mint az osztályfőnököm, dr. Ördögh Ferenc vagy Harkány László az önképző és színjátszó kör vezetője, aki nem tanított, mégis erőt adott az élethez, valamint a színészmesterséghez.

– Az akkori politikai légkörből mit érzékeltek?

– Nem sokat, ugyanis az iskola, a tanári kar védőhálót vont körénk, amennyire csak a helyzet engedte óvtak bennünket a politikától. Furcsamód a szüleim is kerülték ezt a témát, persze azért olykor szó esett róla, ugyanis édesapám, mint akkor szinte minden férfi, a „Szabad Európát” hallgatta a rádióban. Tudtunk is sok mindenről, de erről valahogy csak titkosan beszéltek előttünk. Az 1956-os eseményekről is csak városi legendák szóltak, bennünket akkor tízévesen nem érdekelt, mi folyik a politikában.

– Az érettségi után a fővárosba került, kiszabadult a burokból?

– Érdekes világ volt, mert valahogy a színművészeti főiskolán a pedagógusok a kanizsaihoz hasonló szisztéma szerint nem „engedték be” az órákra a politikát. Arra viszont mind a mai napig jól emlékszem, hogy ha este tíz óra után a Vas utcai kollégiumból elindultam a kihalt Rákóczi utca felé, egy váratlan igazoltatással mindig lehetett számolni. Mire 1969-re lediplomáztunk, a helyzet enyhült, legalábbis konszolidálódtak a viszonyok. Egyébként ha valaki nem hőzöngött és hangoskodott, akkor békén hagyták.

És mi a helyzet ma?

– A mai politika már közel van az emberekhez, bár valószínűleg 1989-ben sokan másképp gondolkoztak a többpártrendszerről, nekik van egy kis hiányérzetük. Ettől függetlenül én a szép oldaláról próbálom nézni a dolgokat. Az, hogy Európát szinte határok nélkül bebarangolhatjuk, kiváló dolog, hisz nekem most is görcsbe rándul a gyomrom, ha épp Bécsbe tartva Hegyeshalomhoz érkezem, pedig már nincs sorompó, sem bódé. A fiatalok ezt nem érthetik, de mi korábban be voltunk zárva ebbe a kis országba. Az, hogy a politikában ütik-vágják egymást a pártok, az óhatatlanul az ifjú demokrácia hibája. Nagy probléma, hogy itt mindenki fél elmondani a véleményét, hiszen olykor jogosan tart attól, hogy az a másik politikai erőnek nem tetszik. Ha ez eltűnik belőlünk, s kulturáltan tudunk szólni a másikhoz, akkor sokkal jobb lesz a helyzet.

– Színház és politika. A fővárosi Új Színház esetében mindenki kapott hideget-meleget, de hol az igazság?

– A politikától független színház és művészet víziója Magyarországon hiú ábránd. Valami kapocs mindig volt, van és lesz is, persze az már más kérdés, hogy mennyire szólnak bele a pártok a működésbe. A problémát abban látom, hogy húsz évvel ezelőtt megszűnt a folytonosság, s szabadon lehetett kinevezni a kedvenceket. A mi osztályunkból tizenhárom ifjú színész kapott diplomát, s akkor az óriási szám volt. Most a színészből, a díszlet-, és jelmeztervezőből is túlkínálat van, évente összesen negyvenen repülnek ki a munkaerőpiacra. A brit rendszert pártolom, ahol a művész szakszervezetnek 1960-ban és ma is 41 ezer tagja van, oda tartozni kiváltság. Nálunk, ha egy színházigazgató „megbolondul”, s meglátja az utcán a nevetgélő Mancikát, ráépítheti a komplett színházat. A magyarság kérdésében pedig Széchenyivel értek egyet, aki azt írta: minden, amit magyar nyelven adnak elő a művészek, az magyar színház.

 – Apropó, színház. Mi történt a Budapesti Játékszínnel?

– A mostani állás szerint a színház bezárt, én közös megegyezéssel távoztam, miután kiderült, hogy az állami támogatás megszűnt. E nélkül az országban egyetlen állami intézmény sem működhet. Megpróbálok finoman beszélni a helyzetről, mert aláírtam egy olyan dokumentumot, amelyben megállapodtunk, hogy nem mondunk csúnyát a másikról. Végtelenül sajnálom, hogy néhány törvény nem az élethez igazodik, hanem az életnek kell a rendelkezéshez. Az új előadóművészi törvény szerint három kategóriát támogat az állam, a mi színházunkat a produkciós kategóriába sorolták. Ebben az esetben különféle produkciókra lehetett volna pályázni, s vagy megkapjuk a pénzt vagy nem. Ezt a bizonytalan helyzetet látva inkább felálltam. Ebben az egész helyzetben az fájt a legjobban, hogy a személyzettel együtt 110 ember került bizonytalan helyzetbe. Hogy egy intimitást is eláruljak, felajánlottam, hogy ha és amennyiben csak az én személyem a probléma, lemondok, de mindenki maradjon, nos nem így történt. A Budapesti Játékszín egy állandó színház volt, melynek élén 20 sikeres évet töltöttem el, évente 70-80 színésszel játszottunk, s változatlanul úgy érzem, rossz döntés született.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!