Hírek

2011.11.19. 18:15

Hagyományok napja: gálaműsor Letenyén (képgalériával)

Paraszti munkafolyamatokat, régi, jeles napokhoz kapcsolódó népszokásokat, történelmi, társadalmi eseményeket dolgoztak fel azok a művészeti csoportok, melyek szombaton színvonalas gálaműsort adtak a hagyományok napján Letenyén.

Sámel József

A hagyományőrző közösségi pályázatot idén hetedik alkalommal írták ki a megyében működő kulturális csoportoknak. A szervezők ezúttal azt várták a hagyományőrző csoportoktól, hogy olyan, a népi életformához kötődő írott, képi vagy tárgyi anyaggal, illetőleg valamely népszokás felelevenítésével pályázzanak, mely jelentős szerepet töltött be egykoron a település életében.

A szombati gálaműsor keretében számos kistelepülés művészeti csoportja lépett színre, így többek között a Nagykutasi Népdalkör, melynek tagjai például  a "Pünkösdi királyválasztást" vitték színre.


- A faluban élő öregektől tudjuk, hogy annak idején többször is rendeztek pünkösdi kiráylválasztást a településen - így Gubiczáné Nagy Rózsa, a nagykutasiak vezetője, aki azt is elárulta: a fiatalok ügyességi versenyszámokban mérték össze tudásukat, s akit végül megválasztottak, az egy éven keresztül több kiváltságot is élvezhetett, például ingyen ihatott a csárdában, de a bálokra, lakodalmakra  is hivatalos volt.

A pünkösdi királyválasztás mellett, egyéb régi  szokások, hagyományok  is felelevenítésre kerültek, így például a falusi keresztelő, a kiszebáb készítés, de még az öröklés folyamatát, a földműves ember végrendelkezését is eljátszották a zalai hagyományőrzők.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!