Talán ha a török hódoltság nem lett volna...

Megjelenés előtt áll a Riválisok polgárosodása című forrásgyűjtemény, melyben Foki Ibolya, a levéltár munkatársa Kanizsa és Egerszeg dualizmus-kori fejlődését mutatja be. Többek közt a meg-megújuló törekvést, mellyel előbbi Zala közigazgatási központjává próbált válni.

- A kérdést végső soron az döntötte el Zalaegerszeg javára - mesélte a levéltáros -, hogy Kanizsa 1600-as eleste után a környék egyedüli, viszonylag védett helye Zalaegerszeg volt, ezért a megyei közgyűléseket az itteni várban tartották. Így a török kiűzése után is természetesnek tűnt, hogy a lerombolt erősség helyén épüljön föl az új vármegyeháza, 1730 és 1732 között.

A török távoztával gyorsan újjáépülő Nagykanizsa a 19. század közepére már minden tekintetben Zalaegerszeg előtt járt. Virágzó kereskedelmi központ volt, sokkal több lakóval, nagyobb gazdasági potenciállal, fejlettebb oktatással és infrastruktúrával, virágzó kulturális élettel. A város 1848 után kitűzte célul a megyeszékhelyi státusz megszerzését, nem tudván belenyugodni, hogy a pár ezer lakosú, falusias jellegű Egerszeg birtokolja a pozíciót.


- A dokumentumok szerint az egyik legígéretesebb próbálkozás az 1874-es volt, amikor nagyszabású közigazgatási reform zajlott az országban - emlékeztet Foki Ibolya. - Az ezzel kapcsolatos törvényjavaslat egyik kidolgozója Kanizsa országgyűlési képviselője, Csengery Antal volt. Minden követ megmozgattak, s a város gazdasági potenciálja, kedvező földrajzi fekvése, lakosságszáma és még sok más is mellettük szólt. De mégsem jártak sikerrel. Zalaegerszegen ugyanis erre az időre a már másfél évszázada itt működő megyei adminisztráció jóvoltából erős értelmiségi hivatalnoki réteg alakult ki, mely családostul megtelepedett itt és ragaszkodott a városhoz. Fontos tényező volt még, hogy a megyeháza és a többi hivatal átköltöztetése túlságosan sokba került volna, ráadásul Kanizsán új épületeket kellett volna emelni, miközben Egerszegen mindez rendelkezésre állt. Egerszeg számára viszont a kanizsai fenyegetés hasznosnak bizonyult, az itt élők ráébredtek: nem tartható fenn az állapot, hogy egy nagyközségi besorolású helység áll a megye élén.

Kovács Károly későbbi polgármester vezette a rendezett tanácsú várossá válásért indított mozgalmat, ennek sikere után pedig lezajlott a fejlődés, amelynek során Egerszeg behozta lemaradásait. A 19. század végétől már lényegében egyenrangú településekről lehetett beszélni.