98 szemből álló lánccal kötötték ki -Interjú Papp Istvánnal

Felesége nyit ajtót, mert Papp István éppen telefonjára tapasztja a fülét, egymás után kapja az üdvözlő hívásokat. Lebarnult, de azon kívül semmi jele, hogy három hónapot afrikai emberrablók fogságában töltött.

A botot, amit Afrikában fegyverhez,  célzásra használtak, és amit  az úton vitt magával, hazahozta.  Három skorpiót ölt meg vele, a negyedik elmenekült. A bot jó szolgálatot tett, hiszen legalább 150 kilométert gyalogolt Szudánban, amíg elrablói egyik helyről a másikra vitték.  

Amikor hazajött, bejelentette, szándékában áll visszatérni. Igaz, Szudánba vélhetően már nem engedi az ENSZ, de más missziós helyszínen még számítanak az exkatona  tapasztalatára.

- Nem érzem magam száz százalékosnak, de sosem remegtem, nem voltak rémálmaim. Az elrablóim nem kínoztak meg - meséli laptársunknak, a Fejér Megyei Hírlapnak adott interjújában Papp István.

- Három hónapig együtt voltam velük, és azért ez olyan, mint egy házasság. Akklimatizálódtam, felvettem a ritmust. Ráadásul közös volt a célunk. Én is azt akartam, hogy megkapják, amit akarnak, hiszen akkor elengednek. Arról, mit kérnek értem, velem nem tárgyaltak, de azt megértettem, gondolkoztak rajta, ha készpénzt nem adnak, jó nekik más, amit pénzzé tudnak tenni. Például feltöltött SIM-kártyák. Eredetileg 1 millió dollárra taksálták az értékemet, s én folyamatosan próbáltam őket meggyőzni, hogy rossz lóra tettek. Tudtam, hogy hosszú játék lesz, hiszen az ENSZ alapelve, hogy nem fizet. Ilyenkor a kifárasztás a cél, eltalálni azt az egyensúlyt, ami mindkét félnek megfelel. Minél jobban le kell faragni a követelést, de nem túlságosan, hiszen akkor én faragok rá. Egy idő után nem is az ENSZ-szel, hanem egy közvetítő útján a kormánnyal tárgyaltak, arabul, így azt nem tudtam követni. A mai napig nem sejtem, mi lett a végeredmény. Azt mondták, „ne kérdezz semmit, ez a szudáni kormány ajándéka”.

 A teljes  interjút ide kattintva olvashatja.