Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája (képgalériával)

Mintha már órák óta araszolnánk a ködben, már aggódunk, hogy tán eltévedtünk, amikor váratlanul feltűnik egy megnyugtató tábla: Zalaszentgyörgy. Végre! Már nem vagyunk messze úticélunktól. Az utcák néptelenek, ember sehol, vagy csak nem látszik. A falu után vigyázunk, tudjuk, extra kanyarok jönnek. De ennyire? Sebaj, mindjárt célba érünk. Vagy mégsem? Már következnie kéne. Odébb költözködtek az éjszaka? Mintha kicsit vékonyodna a köd, egy apró híd látszik, aztán helységjelző tábla: Zalacséb. Megérkeztünk!

Csak rémlik, hogy a kultúrház valahol a templom közelében van, az utat viszont jól ismerem, gyerekkoromban arra gyalogoltam a csébi vasútállomásról Velencére. A dombon felfele tovább oszlik a köd, egy ember körvonala látszik: zsebre dugott kezekkel igyekszik valahova.

-  Jó reggelt! Hol találjuk a kultúrt? - kérdem tőle.

- Hát itt! - mutat a szép sárga épületre. Éppen előtte állunk ugyanis. Leparkolunk, felballagunk az udvarba, ahol félkört alkotva férfiak diskurálnak. Kezükben apró üvegpohár.

- Pálinkás jó reggelt! - köszöntöm a gyülekezetet.

- Részük legyen benne! - fogadják,  s nyomják is a kezünkbe a kupicát, s öntenének.

 Körtepálinka, mondják. Elhiszem, az  alkohol sem tudja elnyomni a gyümölcs finom illatát.
 
- Az áldozat? - kérdem, merthogy a falu disznóölésére vagyunk hivatalosak. Hát kapott egy kis haladékot, mosolyognak, azt akarták, lásson szegény pára még életében egy újságírót.

Cihelődünk, mert a sertés a falu Velence felöli végén lakik. A férfihad Beát - Varga Istvánnét - követve beül a falugondnoki buszba, mi Kardos Istvánba, a nyugdíjasklub vezetőjébe karolunk, s irány a faluvég. Betérünk Kámánékhoz, itt vegyes gyümölcspálinkából veszünk magunkhoz egy kis összehasonlítási alapot. Visszük magunkkal a gazdasszonyt, Évát, akiről később kiderült, minden főzéssel járó falusi megmozdulás főfő-főnöke.

Átözönlünk az út túloldalára, Bicsák Ferencéknél a ház mellett áll  már mázsa, ezen mérjük majd meg a cocát. Az áldozat egyelőre mit sem sejtve többedmagával heverész az ólban. Gyülekezik a komor férfinép, meghányják-vetik a tennivalót. Gyarmati Tibor kezében egy nagy kés. A háta mögé dugja.

- Ennyi embernek a NATO is megadná magát, csak szóljanak be az ólba, a disznó feltartott kézzel kijön - küldöm utánuk  messziről jó tanácsot, mert az öldöklésben nem veszek részt, így nem is tudom, hogyan kábították el szegény röfit. Talán valamelyik párt választási kampány beszédét idézték fel.

- Vagy az ígéretekből olvastak fel részleteket, s disznó egyszerűen halálra röhögte magát - poénkodunk Gál Győzővel, aki úgy tűnik, velem hasonszőr, ő is egy digitális fotómasinát szorongat a kezében, s velem együtt a távolból szemléli az eseményeket. Nem bírjuk nézni a vérengzést, de megegyezünk abban, mindez csak álszentség, hiszen szerfelett imádjuk a disznóöléses étkeket..

- Különben is, nem tudhatjuk mit érez a répa, ha hámozzák - jegyzi meg Győző.

Ebben is egyetértünk.

Érkezik a férfinép, saroglyán cipelik lemérni az áldozatot. Százharminc kilósra becsülik, de van az 150 is. Kámán Józsefné, Éva és Gál Lászlóné, Marika tálban kevergetve hozzák a gőzölgő vért -  hurka is készül majd a toros vacsorára.

Mint a lakodalmas menet, vidáman indulunk a kultúrba, aki neszét veszi a történteknek, a kapuba kiállva küld utánunk néhány tréfás jó mondatot: Jó disznólkodás!  Nehogy elfusson a coca!
Dehogy fut! Egy traktor vontatóján sorsába végleg beletörődve utazik. A közösségi háznál az újabb kupa folyékony körtéhez már pogácsa is jár, méghozzá kötelező jelleggel:
-  Aki ivott, az egyen is, mert megárt a pálinka.
 
A csébi böllérek nem úgy vannak, mint a dudások a csárdában - a falu disznóölésén ketten is odaférnek a munkához. Az itteniek a szalmával pörzsölés hívei, így jobb az íze a bőrkének, tartják

- Igazi, hagyományos disznóölést akartunk -  jegyzi meg Gál Győző - hadd lássák a gyerekek milyen az. Már faluhelyen sem ölnek mindenhol disznót.

- Lassan oda jutunk, hogy a mi gyerekeinknek is állatkertben kell megnézni azokat az állatokat, amit régen minden portán tartottak -  mondja Sipos Jánosné, Gyöngyi, aki csébi,  de a salomvári iskolában tanítónő. - Kirándultunk a gyerekeimmel, egy tóban libák úszkáltak, mire az egyik csemete megjegyezte: nézzétek, hattyúk! Kevés a liba, a kacsa, tehén pedig egyetlen egy sincs a faluban.

Míg ezen hitetlenkedek, a férfiak vígan pörzsölik a disznót, az asszonyok pityergő brigádot alakítanak - tisztítják és aprítják a vöröshagymát -, sárgarépát és petrezselymet pucolnak, készülődnek a főzéshez.

Láttam már disznót szalmával pörzsölni, de a két csébi böllér igazán érti a dolgát, égő szalmacsutak kerül az állat minden hajlatába. Aztán forró vízzel leöntik szegény kopasz jószágot, s gyökérkefével dörgölik le róla az égett szőrt.
 
- De most már keféljen, aki ma még nem kefélt - kínálja fel a munkaeszközt Gyarmati Tibor. Nincs nagy tolongás a jekenlévők  körében.
 
Az immár rózsaszínre csutakolt röfit a földre fektetett rendfához cipelik, ráakasszák és illő nyögések közepette felállítják a szerkezetet. A két böllér percek alatt szétszedi a disznót.
 
- Szegény jószág, szerethette a gazdája. Még jól bevacsoráztatta utoljára - jegyzi meg Farkas Sándor, aki a duzzadt beleket rakja egy fateknőbe. Egy speciális fürésszel Gyarmati Tibor főböllér vágja ketté a néha páros ujjú patást, ő a rendfán folytatja a a rá jutó féldisznó szétszerelését, Farkas Sándor a bontószéken -  ami egy asztal -  teszi ugyanazt. Erdei Csaba alpolgármester segéderő minőségben rohangál a böllérek között, s a hájjal, a levesbe, a káposztában, a pecsenyébe való hússal igyekszik az asszonyokhoz, akik az ebédet és a vacsorát készítik.
 
A májat már szeletelik, látom sokkal vékonyabbra, mint én szoktam. Lehet, hogy ezért marad az enyém mindig rágós?
 
- Én is csak disznóöléskor tudok jól májat sütni -  vallja be  Bea, a falugondnok.  Máskor szólok édesanyámnak, jöjjön és készítse el. Nagyon érti!
 
-  Nem szabad sokáig sütni - látnak el tanáccsal az asszonyok - nem szabad rá vizet önteni, a paprika a végén kerüljön rá, mert megég, a só pedig utólag, egyébként megkeménykedik a máj.
 
Sajnos az ebédet nem tudjuk megvárni, de majd este, a disznótoron végigkóstoljuk a menüt.

A vacsora aztán túltesz minden várakozáson. Húsleves, káposzta -  ilyent csak disznóöléskor, egészen friss húsból lehet főzni. A hurka ízletes, nem túl fűszeres, pont olyan, mint amilyennek szeretem. Dicsérgetem is Pecsis Zoltán polgármesternek.
 
- Nagyon értik a dolgukat az asszonyaink, Kámánné, Éva több étteremben is volt főszakács, de a házi ízeknek is szakértője - magyarázza.

- Gondolom, már hagyomány a falu disznóölése. Hányadik a mostani?

- Az első, de nem az utolsó. Kardos István ötlete volt, az ő érdeme a szervezés is -  így a polgármester.
 
- Ez túlzás - szabadkozik Kardos István - Az ötlet az enyém ugyan, de az érdem mindenkié.
 
Ennyiben maradunk, tele hassal nehéz beszélgetni, de a tangóharmonika muzsikájától úgy sem értenénk egymás szavát. Nótázunk tehát.