Hírek

2010.07.31. 05:40

Késnek a védelmi pénzek

A fizetésére vár hónapok óta több kirendelt ügyvéd - kereste meg lapunkat dr. Károlyi Attila, a Zala Megyei Ügyvédi Kamara titkára. Az érintettek azt mondják: ha csak ebből kéne élniük, jó eséllyel éhen halnának.

zaol.hu

Dr. Károlyi Attila szerint felháborító, hogy bár az állam számít a büntetőeljárás során hivatalból kirendelt ügyvédek munkájára, arról már nem gondoskodik, hogy az ezért járó jogos fizetségüket meg is kapják. Ez azért sem szerencsés, mert elsősorban a pályájuk elején járó jogászok tevékenykednek e körben.

- Fiatal kollégáink e kirendeléseken edzik, pallérozzák magukat - magyarázta a kamarai titkár. - Ugyanakkor van jó pár olyan munkatárs is, akiknek ez a fő jövedelemforrásuk, s utoljára márciusban kaptak ügyvédi díjat. Ők vajon mit visznek haza a családjuknak? Ezek az emberek ebből egyszerűen nem tudnak megélni, holott simán meglehetne, ha rendesen, hónapról hónapra utalnák a fizetésüket. Ugyanolyan magas szintű szellemi munka az övék, mint mondjuk, egy nagyvállalat jogi képviselete. Ennek ellenére  úgy vélem  az állam voltaképpen lenézi a kirendelt védői feladatokat ellátó ügyvédeket, amikor nem gondoskodik arról, hogy időben megkapják munkájuk ellenértékét.


Károlyi Attila szavait két fiatal kollégája is megerősítette. Kővári Gergő Benjámin hangsúlyozta: példátlannak tartja, hogy 3000 forintos óradíjukat sem tudja garantálni az állam, miközben egy óra parkolás díja a fővárosban átlag 6-700 forint  s általában tovább tart egy tárgyalás.

- A díjazásunk mindig, minden napszakban azonos. Ennyi, ha éjjel fél háromkor hívnak fel, hogy valakit elfogtak és ki kell hallgatni, s akkor is, ha délután 14 órakor van rám szükség - avatott be a részletekbe. - Mindeközben például a tolmácsok szabad díjszabással dolgozhatnak, ha ritka nyelvről van szó, akár 12 ezer forintot is elkérhetnek egyórás munkáért. S úgy tudom - velünk ellentétben - ők meg is kapják a pénzüket. Ráadásul egy tolmács mondhatja azt, hogy bocs, most nem tudok, vagy nem akarok menni. Én nem, mert amikor az ügyvédi kamara tagja lettem, vállaltam ezt a fajta munkát is.

Kővári Gergő hozzátette: tudomása szerint Nagykanizsán négyen-öten dolgoznak kirendelt ügyvédként. Kollégája, dr. Bálint Máté szintén több hónapja vár a pénzére. Mint mondta, elmaradt 5 havi fizetésük összege átlagosan több tízezer forinttól több százezerig terjed. Ez attól függ, ki, mennyi munkát kap  van olyan kolléga, akinek félmillió forintot is kitesz a kirendelt védelemből származó jövedelme. Jelezte: az ügyvédek többsége ilyen fizetési morál mellett csak ebből megélni nem bírna. Végül megjegyezte, szerencsére, nekik más feladataik is vannak szép számmal, ezzel együtt örülnének, ha időben megkapnák a fizetésüket, úgy, ahogy az elvárható.

Mint kiderült, a régióban dolgozó kirendelt szakemberek munkájának díjazása a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Nyugat-dunántúli Gazdasági Ellátó Igazgatóságának hatáskörébe tartozik.

Leibinger Eszter, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője érdeklődésünkre azt a választ adta: az igazgatóság vezetőjének tájékoztatása szerint a főkapitányságnak valóban vannak fizetési határidőn túli kifizetetlen számlái, amelyek átmeneti likviditási problémák miatt keletkeztek. Hangsúlyozta, a főkapitányság eddig is kifizette, és eztán is rendezi tartozásait partnerei felé, természetesen a késedelem jogkövetkezményeinek vállalása mellett.


Kővári Gergő Benjámin később arról tájékoztatta lapunkat: telefonos megkeresésünket követően az illetékesek neki és kollégáinak is kiutaltak kéthavi apanázst. Így most már csak 3 hónap hibádzik...


A védőügyvéd feladatai
A büntetőeljárási törvény a védőügyvéd feladatáról úgy fogalmaz, a védő minden létező törvényes eszközt és módot köteles felhasználni védence érdekében. Így: felvilágosítani őt a védekezés jogszabályoknak megfelelő lehetőségeiről, szorgalmazni, hogy a nyomozó hatóság szerezze be az esetlegesen fellelhető mentő bizonyítékokat, vagy azokat, melyek védence büntetőjogi felelősségét enyhítik. A védelmet ellátó ügyvéd
maga is gyűjthet adatokat és bizonyítékokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!