Harmincnyolc év a gyerekekért

Tóth Józsefné – akit Hahóton mindenki csak Idaként ismer – negyven esztendővel ezelőtt, pályakezdő magyar-történelem szakos pedagógusként került szülőfaluja iskolájába, ahonnan 38 év tanítást követően, 2008. szeptember 2-án ment nyugdíjba. Harminc évet beosztott nevelőként, majd nyolcat vezetőként töltött ugyanazon intézmény falai között, így nálánál jobban nem sokan ismerhetik a hahóti embereket.

- Óriási meglepetésként ért a Teleki Blanka-díj, hiszen második éve nyugdíjasként nem számítottam semmi nemű elismerésre – mondta Tóth Józsefné, akit két éve nagyon szépen elbúcsúztattak a szülők, a pedagógusok és a diákok. – Budapesten, a Néprajzi Múzeum aulájában volt az ünnepélyes átadás, ahol egyedüli zalaiként vehettem át idén a Teleki Blanka-díjat.

- Visszagondolva a csaknem négy évtizedes pedagógusi pályafutására, mi tartotta végig Hahóton?

- Tősgyökeres hahótiként természetesen a falu és a gyerekek szeretete – mosolygott Tóth Józsefné. – A szülők is rengeteget segítettek, mindenki odaadóan támogatott, s nagyon jó pedagógus közösségben dolgozhattam. Amikor 1970-ben beálltam, akkor is egy nagyon jó tantestületbe kerültem, s később a volt tanítványaimmal is tudtam együtt dolgozni. Aktív és ügyes tanítványainkkal nagyszerű eredményeket értünk el országos szinten is, s mindenkor fontosnak tartottam a falusi létből adódó hátrányok leküzdését. A több odafigyelést igénylő, különböző területen nehéz helyzetben lévő gyerekek helyben történő nevelése és felzárkóztatása érdekében gyógypedagógusokat képeztettem, így nem kellett feltétlenül Nagykanizsára vagy Zalaegerszegre hordani Hahótról a speciális törődést, sajátos nevelést igénylő gyerekeket.

Bármilyen sérült gyerek került a hahóti suliba, az igazgatónő megszervezte az ellátását, igénybe véve a zalaegerszegi, illetve kaposvári szakemberek segítségét. Így pedig a problémákkal küzdő hahóti tanulóknak is helyben biztosították a szakszerű ellátást.

- Melyek voltak a legfontosabb nevelési elvei?

- Régebben még nem volt törvényben a gyerek mindenek felett álló érdeke, de én mindig is ezt tartottam szem előtt, számomra örökké első volt a tanulók érdeke. Ezt követte az iskola érdeke, s csak utána jöhetett bármi. Az vezérelt egész életemen át, hogy minden tanulóból ki kell hozni azt a maximumot, amit a képességei engednek. Nagyon boldog voltam minden alkalommal, amikor a középiskolai visszajelzések igazolták, hogy jó úton jártunk, mert a gyerekeink továbbtanulva is megállták a helyüket.

- Ha most állna érettségi előtt, milyen pályát választana?

- Újra kezdeném a tanítást, hiszen kisgyermek koromtól fogva, mindig pedagógus akartam lenni, és sikerült elérni a célomat. Szívvel-lélekkel dolgoztam, rengeteg programot szerveztem, ami az egyéniségemből is adódik. Fiatal koromtól sokoldalúan vettem részt a község életében: tagja voltam Hahót kézilabda csapatának, irodalmi színpadának, tánccsoportjának, zenekarának. A kanizsai Virág Benedek Könyvesbolt könyvbizományosa voltam, hímző szakkört vezettem a kultúrban a felnőtt lakosság részére, s később, amikor az idő azt kívánta, teleházra pályáztunk, hogy az informatikai kultúrát is terjesszük a településen.

Az oktatási és kulturális miniszter által adományozható szakmai elismerés tehát idén egy zalai pedagógus hahóti otthonába került, s aki ismeri Tóth Józsefnét, jól tudja: a legjobb kezekbe tették a kitüntető plakettet, egy pedagógusi életpálya megkoronázásaként.


Teleki Blanka-díj
Az oktatási tárca azoknak a pedagógusoknak az elismerésére alapította a Teleki Blanka-díjat, akik nevelő-oktató, fejlesztő munkájuk során kiemelkedő eredményességgel, odaadással tevékenykednek a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű, szociális, egészségügyi okok miatt különleges gondoskodást igénylő gyermekek, tanulók segítésében.  A bronzból készült plakett Cséry Lajos szobrászművész alkotása, előlapján a névadó domború arcképét és a Teleki Blanka-díj feliratot ábrázolja, hátlapján „Az Esélyt Teremtő Pedagógusnak” feliratot.