Hírek

2007.06.23. 02:29

Már turistákat is vár a megszépült kúria

Tótszerdahely (va) - A Fedák Sári Kúria felújításának második ütemében az egyre szebb épület tetőterében tíz szobát alakított ki az önkormányzat. Az ünneplés előtt a házban dolgoztak is: a letenyei foglalkoztatá- si paktum tanácskozott.

Varga Andor

A rendkívül lerobbant állapotú Fedák-kúriába nagyjából egy éve összegyűltek már ünnepelni a térségbeli meghívottak: akkor 70 millió forintos költséggel (az ügyesen pályázó önkormányzatnak ebből mindössze 4 milliót kellett önerőként kifizetnie) mentették meg az enyészettől a kastélyt. Ezúttal - mint azt bevezetőjében Tislér István polgármester elmondta - 23,5 millió forintba került a tíz, fürdővel is felszerelt, turistaszállónak szánt tetőtéri szoba kialakítása, némileg alacsonyabb helyi pályázati hatékonysággal. A saját erő ugyanis ezúttal már 7 millió forintra rúgott.

Avatóbeszédében a helyhatóságban meglévő alkotó erőre mutatott rá Göndör István országgyűlési képviselő is. Követendő példának állította a tótszerdahelyieket, mert mint mondta: válogatni lehet a vidékfejlesztési pályázatok közt, rengeteg, a Fedák-kúria felújításához hasonló kisebb célt lehet megvalósítani ezekből a pénzekből. Ám helyi ötlet és erőfeszítés nélkül semmi sem sikerülhet.

A második ütem tervezéséért Végh Lászlónak, a kivitelezés ügyében pedig a szepetneki székhelyű Grasal Kft.-nek járt a köszönet. A házban már működik kistérségi iro-da, rövidesen helyet foglalnak benne a helyi civilek, tervezik az iskolából a helytörténeti gyűjtemény áttelepítését, folyamatban van egy Fedák Sári emlékszoba kialakítása, s remélik, az első turisták is már ezen a nyáron befutnak.

Addig (és persze utána) is olyan összejöveteleknek ad otthont a ház, mint a letenyei központú, 35 települést érintő foglalkoztatási paktum konferenciája. A munkaszervezetet vezető Nagy Árpádné elmondta: az ülés mérföldkő volt a tömörülés történetében.

- Elkészült a helyzetértékelés, amelynek nyomán kimunkáljuk a térség foglalkoztatási koncepcióját - hallottuk tőle. - Ám itt nem is ez a végeredmény az igazán fontos, hanem az addig vivő út, a sok, maihoz hasonló összejövetel, az együttműködés, a közös gondolkodás és a remek ötletek. Talán nem én vagyok az egyetlen, aki ma érezte meg igazán, mit jelenthet, amikor ennyi alkotó ember összegyűlik, s megindul egy nagy cél érdekében.

Ezek is érdekelhetik