Orvosként a Donnál

Közéjük tartozott dr. Horváth Imre tartalékos orvos zászlós is, aki naplóban örökítette meg harctéri élményeit.

A Zalaegerszegen, 1903-ban született háromgyermekes családapa, aki civilben Letenyén dolgozott járási tisztiorvosként, 1942 júniusától a kaposvári 10. egészségügyi oszlop sebészorvosaként teljesített harctéri szolgálatot a keleti hadszíntéren, ahol a doni arcvonalon elsősegélyben részesített sebesültek további ellátása és hátrairányítása, főként pedig a sürgős életmentő műtétek elvégzése volt a feladata.

Dr. Horváth Imre tartalékos orvos zászlós Ukrajnában, 1943 áprilisában

Dr. Horváth Imre mindennél előbbre valónak tekintette orvosi hivatásának gyakorlását, sebészként honvédek százainak próbálta megmenteni az életét, és sokkal inkább gyógyító szakemberként, semmint katonaként élte meg a frontszolgálatot. Naplója arról tanúskodik, hogy - mint tartalékos tiszt - mindvégig megőrizte „civil” látásmódját, többször bírálta felettesei, az alkalmatlannak bizonyuló magasabb rangú hivatásos tisztek kicsinyes viselkedését vagy visszatetsző cselekedeteit.

A Donnál, 1943. január 12-én

A Donnál, Korotojak környékén, 1942 augusztusában vívott, számos áldozattal járó hídfőcsaták idején dr. Horváth Imre is kárhoztatta a magyar hadvezetést, amiért az nem biztosított kellő tüzérségi, páncélos és repülő támogatást a sorsára hagyott gyalogságnak. Augusztus 24-én, a déli betegvizit alatt megjelent a 10. egészségügyi oszlopnál annak parancsnoka, dr. Csató Péter orvos százados, és borzalmasan leszidta a beosztottjait, hogy nem a parancsnokuknál jelentkeztek, hanem folytatták a betegek ellátását. „Úgy látszik, a honvédorvos nem a betegekért, hanem a parancsnokáért van! - háborgott a naplójában dr. Horváth Imre.

- Bugris viselkedésével valamennyiünket megbotránkoztatja. Igen nagy a felháborodás és elkeseredés!” Szeptember 11-én az keltett visszatetszést, hogy az oszlop parancsnoka saját embereivel szajrézásra küldte a sebesültek szállítására Osztrogozsszkba rendelt katonákat, majd pedig egyik embere a katonák részére vételezett élelmet kiosztás helyett pénzért adta el a társainak. „Parancsnokunk híve disznóságát el akarja tussolni. A németeknél hasonló cselekményért halálbüntetés jár!” - kommentálta az orvos az esetet.

1943. január 25-én, alig egy nappal azután, hogy a 2. hadsereg parancsnokát, Jány Gusztáv vezérezredest elhagyta a józan ítélőképessége, és kiadta hadseregét megbélyegző hírhedt - a naplóíró által „förmedvény”-nek, illetve „orvosilag nevetséges”-nek minősített - parancsát, a 10. egészségügyi oszlop orvosai azon töprengtek, mi lehetett az oka a magyar védelmi vonal összeomlásának. Akkori helyzetértékelésüket és magyarázatukat - szemben az alkalmatlannak bizonyuló hadseregparancsnokéval - mai tudásunk szerint is reálisnak tarthatjuk, az általuk felvetett kérdéseket pedig jogosnak tekinthetjük: „Az kétségtelen, hogy valakit súlyos mulasztás terhel - olvashatjuk dr. Horváth Imre naplójában.

- Hogy ki a hibás, nem tudjuk megállapítani: a kormány-e, vagy a magasabb katonai vezetőség? Nagy hiba, hogy a 200 km-es frontszakaszra nem volt semmiféle tartalék. Páncélelhárítás igen gyenge, harckocsi nem volt. Másik hiba, hogy a katonák téli ruhával nem voltak kellően felszerelve, pedig a raktárak tele voltak meleg téli holmikkal. Ezek szétosztásával igen sok katonánkat meg lehetett volna menteni a fagyástól, pedig rengeteg a fagyott. A ruharaktárakat pedig vagy meggyújtották az utolsó percben, vagy az orosz kezére jutottak.”

Naplójának első oldala. Bejegyzései arról tanúskodnak, hogy mindvégig megőrizte „civil” látásmódját, többször bírálta felettesei kicsinyes viselkedését, visszatetsző cselekedeteit

Az orvos naplójának január 26-ai bejegyezése arról tanúskodik, hogy a tartalékos tisztek és a legénység - látva a hadvezetés fejetlenségét és bizonytalanságát - elítélték a hivatásos tisztek visszavonulás alatti viselkedését: „A tényleges tisztek igen rosszul szerepeltek az egész visszavonulás alatt. Nem is igen voltak láthatók, de ha voltak is, parancsot vagy irányítást adni nem mertek. Jány vezérezredes úr is repülőgépen menekült Nyikolajevkáról.”

A szovjet áttörést, illetve bekerítéseket túlélő és a visszavonulás viszontagságai során testileg-lelkileg egyaránt leromlott honvédek 1943 tavaszán egyre ingerültebben viselték, hogy hazaszállításuk előkészületei vontatottan haladnak, és azt többször elhalasztják. 1943 májusának elején a legvadabb rémhírek keltek szárnyra a hazaszállításra várakozó katonák körében.

Dr. Horváth Imre naplója szerint az terjedt el az elkeseredett katonák között, hogy a hazaszállítást „azért állították le, mert Magyarországon forradalom tört ki, a hazaszállított csapatok föllázadtak”. E híresztelések ugyan alaptalanok voltak, a magyar hatóságok azonban valóban tarthattak a hazatérő katonák indulataitól, ezért is rendelték el - hivatalosan a fertőző betegségek behurcolásának megakadályozására - a háromhetes egészségügyi vesztegzárat.