Hétvége

2015.08.28. 10:15

A város emlékezik híres szülöttére - Szobor és emléktábla a Zrínyi-gimnáziumban

Zalaegerszeg - A Magyar Névtudományi Konferencia évenkénti megrendezése, a megye által alapított Pais Dezső-díj ünnepélyes átadásán kívül is megemlékezik a város híres szülöttéről.

Zalai Hírlap

Pais Dezső születésének 125. évfordulója alkalmából tegnap koszorút helyezett el Gyutai Csaba polgármester a Zrínyi Miklós Gimnázium emléktáblájánál, mely jelzi, e falak között végezte középiskolai tanulmányait a nyelvtudós. Pais Dezső életútját a város első embere idézte fel beszédében.

(Zalai Hírlap, 2011. december 15.)

Új helyen, a Zrínyi Miklós Gimnázium udvarán állították fel Fischer György szobrászművész alkotását, Pais Dezső nyelvész mellszobrát. Körötte kis parkot is kialakítottak.

Az új létesítmény avatását tegnap délután tartották, ünnepi keretek között. A szobor korábban a Pais Dezső iskolában állt, s miután az intézményt demográfiai okokból bezárták, átkerült a Landorhegyi iskolába. A család kérésére azonban az alkotást átvette a Zrínyi-gimnázium, hiszen a tudós e falak közt tanult nyolc éven át.

Az iskola amely ma is diákjai közt tudhat két Pais-leszármazottat kis parkot is kialakított a szobor körül, Horváth Zsuzsanna tájépítész mérnök tervei alapján. A tegnapi avatáson elsőként Horváth Attila, a gimnázium igazgatója szólt a kezdeményezésről, majd Gyutai Csaba polgármester méltatta Pais Dezső munkásságát.

(Zalai Hírlap, 2012. június 8.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!