Vendégünk Török Zoltán református lelkész: Üzenet és kérés

István király fiához, Imre herceghez intézett intelmei közül ezekben a napokban leginkább a fenti gondolatok foglalkoztatnak. Őszintén örülök, hogy intelmeiben Krisztus szavát idézte: „Irgalmasságot akarok, nem áldozatot." István műve üzenet és kérés, áldás és feladat mindenkor. Most, néhány nap távolából ünnepi örömmel emlékezem I. Istvánra: államalapító királyukra, aki szigorú szeretettel ölelte bele népünket a nyugati keresztyénség közösségébe. A Kárpátokkal koszorúzott „medencében" alapított hazát az ide települt magyarságnak. Isten után neki köszönhetjük a hont. Vándorló népünket letelepítette, hogy birtokba vegye a hazát, sajátjaként őrizze, művelje földjét és egye kenyerét. A Megváltó útmutatását követte, aki a mennyek országát alapító „trónbeszédét" ezekkel a szavakkal fejezte be: „Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és nekirontottak annak a háznak, de nem dőlt össze, mert kősziklára volt alapozva." (Máté evangéliuma 7:24-25.) Évről évre megerősödhetünk abban a hitünkben, hogy honalapító királyunk a lehető legjobb alapra építette a hazát. Az elmúlt évezredben számtalanszor kellett megtapasztalni, hogy jöttek „árvizek" és „tomboló szelek", de mindezek ellenére kimondhatjuk: „És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után, Megfogyva bár, de törve nem, Él nemzet e hazán."

Mindannyiónk előtt ismeretes a mindenkori világbirodalmak sorsa. Megalapításuk pillanatától magukban hordozzák az elkerülhetetlen véget. Ez a mi kis hazánk pedig – I. István örökségeként – él, s csak azért, mert jó alapra: krisztusi alapra helyeztetett. Amikor ezeket a gondolatokat megfogalmazzuk, akkor nemzetünk keresztyén múltjáról beszélünk. Vállaljuk, hogy sok nehézség, leverettetés ellenére, nincs magyar múlt keresztyénség nélkül, de a hit alázatával és bátorságával valljuk: keresztyénség nélkül nincs áldott jelen, és nincs boldog jövendő. Amikor államalapító királyunkra emlékezünk, nem elégedhetünk meg a dicső, vagy megrendítő múlt felidézésével! Becsüljük meg örökségünket, és teljesítsük krisztusi küldetésünket: építsük e hazát, s épüljünk egymást megbecsülő közösséggé!

Az ünnepen oltárra, úrasztalára, otthonunk asztalára új kenyér került. Széles e világon nincs olyan szép kenyér, mint a magyar kenyér. Szegjük meg az áldott új kenyeret, és részesüljünk belőle közösen! Ne csak az vezéreljen bennünket, hogy vegyünk, hanem a bennünket éltető felismeréseket, krisztusi gondolatokat osszuk meg egymás között, hogy épüljön és erősödjön közöttünk az összetartozás. Én hálás vagyok, hogy I. István országában, Magyarországon élhetek szeretteimmel együtt. Itt kaptam mindent, ami igazán fontos: életet, családot, hivatást, hazát, házat és egyházat, az alkonydombos zalai tájat. Itt szerethetem Istent és embertársaimat, ami elvezet a legfőbb boldogsághoz. Itt kérhetem mennyei Atyánkat: „Isten, áldd meg a magyart!"