3. A margaréta hadművelet és hozadékai, avagy érzi-e még valaki a virágillatot?

A német haderő, 1944. március 19-e, vasárnap hajnalán katonailag megszállta Magyarországot. Talán nem is történt különös dolog, csak az, amit egyes emberek akartak, megvédeni a HONT. Több helyen virággal fogadták a bevonuló, öt éven át a világban gyilkoló alakulatokat.

Gondolták, megvédik a hazát. De kitől? A virágszórókat nem érdekelte, hogy ez a haza támadta meg azokat, akik csak szerették volna a csíráját is elfojtani a világégést okozó hadigépezetnek, hogy béke legyen. Valószínű, a virágok illata annyira meghatotta a csapatokat, hogy nyomban utánuk jött az elnyomó gépezet. A teljhatalommal megáldott Veesenmayer, aki hozta magával a Gestapó embereit. Megalakult az új kormány! Sztójay Döme szerethette a virágokat, de a katonáit biztosan nem, mert magától jó távol, a keleti fronton masíroztatta őket. A vonatoknak nyugati úti cél is kellett, ezért a haza vagyontárgyait hű magyarként, Németországba utaztatta. A csapatok lába elé szórt virágok illatára megérkezett Adolf Eichmann. Igazi, kemény munkára jött, nagy feladatra vállalkozott. Nagyon nehéz100-200 emberrel megoldani az ország vagy öt százalékának a gettókba terelését, és elrendezni a VÉGSŐ MEGOLDÁST. Még szerencse, hogy szorgalmas nép vagyunk! Az állami apparátussal, segítő emberekkel, sikerült megoldani. Ki szorgalomból, ki félelemből tette,de eredményes munkát végeztek. Ennyi idő elteltével már nem érdemes boncolgatni a részleteket, de elfelejteni nem szabad a történteket!

Csak azon töprengek, hogy a túlélők, és akiknek az akkori sorsukat köszönhetik, éreznek-e még virágillatot. Mert a kín és a lelkiismeret mindkettő olyan dolog, amely rombolja az érzékszerveket!