Kalandor a kecske tőgyénél

Nagy Zsuzsa és Gergely a héten mindennap reggel hat órakor kelt. Gyors készülődés után rögvest munkához láttak: várta őket a szőlő, a kecskeól körüli teendők, a répaföld, a kaszáló, a veteményeskert és a nemesrádói családi gazdaság további helyszínei. A budapesti testvérpár nagy örömmel dolgozott – ellenkező esetben biztosan nem mosolyogva hordták volna a trágyát még csütörtökön is.

– Miskolcon születtünk mind a ketten, később költöztünk Pestre, de voltak vidéki rokonok, így a falusi élet, a kapanyél fogása nem volt egészen ismeretlen számunkra – mesélte Zsuzsa, aki beugróként lett kalandor: testvére barátnője ugyanis, akivel Gergely jelentkezett a falusi egy hétre, az utolsó pillanatban lebetegedett.

– Engem elsősorban az vonzott, hogy még soha nem jártam Zalában, illetve van bennem érdeklődés a vidéki élet iránt is. A gödöllői egyetemen végzek hamarosan, növényorvos leszek, ami alapjában kártevőkkel kapcsolatos kutatómunkát jelent, de az agrár- jelleg nem tagadható. Testvére már dolgozik, ráadásul munkája minden ízében fővárosi, ám benne is erős vonzódás van a falu iránt. – Úgy tapasztalom, a korosztályunkban általános ez az érdeklődés – mondja Zsuzsa.

– Nem gondolom persze, hogy mindenki földműves akarna lenni, de sokaknak a vidék teljesen ismeretlen, szinte maga az egzotikum. Az akció meghirdetésével – idén egyébként már másodszor történt ez meg – az Agrya célja a városi és vidéki életmódot folytató emberek „barátkoztatása”. Hogy a törekvés helyes, arra egy jel biztosan utal: a nagyjából 30 résztvevőt tavaly 90, idén viszont már 132 jelentkező közül választhatták ki. A 35 évesnél nem idősebb kalandorokkal szemben elvárás, hogy kosztért és kvártélyért dolgozzanak a házigazda utasításai szerint, illetve élményeikről a szervezet honlapján blogban számoljanak be. Gergő meg is próbálta, ám szembesült egy köznapi nemesrádói korláttal: mobilinternet csak a szépen felújított parasztház egyik helyiségének bizonyos pontján van, s ott is olyan lassú, ami fővárosi észszel nem is értelmezhető sebességként. – ők ezen a nyáron már a második kalandor párosunk és mondhatom, nagyon boldogok vagyunk, hogy belevágtunk a programba – dicséri vendégeit a háziasszony, Zsebőkné Lovász Anikó. A család egyébként, ha már nem is vendég, de még mindig „gyüttment” a faluban: a házaspár három gyerekkel és az asszony még szintén felnövőben lévő öccsével 2007 óta él itt, és próbálkozik önfenntartó családi gazdaság létrehozásával.

– Egyelőre a páromnak és nekem is csak „másodállás” a háztáji, de nem adjuk fel. A fiatal gazdáknak szóló pályázati program kiírását vártuk nagyon, amikor az interneten ráakadtunk erre a lehetőségre, és nem sokat gondolkoztunk a jelentkezésen. Egyrészt örülök, ha ez a nehéz de nagyon szép életforma városi fiatalokat érdekel, másrészt – nem tagadom – nyáron, a munka dandárjában az ember minden dolgos kéznek örül. A gazdaság legfontosabb része egyébként a húsz kecske, a teendők zöme velük kapcsolatos. A kaszálókról nekik gyűjtik a szénát, takarítják az óljukat, etetik, fejik őket. A gondoskodást nagyon finom sajttal hálálják meg, de tejük felhasználásával például szappant is készítenek.

– Én amúgy vidékfejlesztéssel foglalkozom, de a közelmúltban megszűnt a munkahelyem, és villamosmérnök férjem is akkor lett csoportos leépítés „áldozata” a Flextronicsnál – avat a részletekbe Anikó.

– Nagyon gyorsan lépnünk kellett, s a férjem Pesten talált magának munkát, így őt mostanában csak a hétvégéken látjuk. Ennek ellenére meg sem fordult a fejünkben, hogy itt hagyjuk Nemesrádót. Ez a vidék gyönyörű, és csodálatosan termékeny. Azon vagyunk inkább, hogy szilárd megélhetési alapokat teremtsünk itt, de ez nem megy könnyen. – Nekem nincs favoritom, eddig még bármilyen munkát kaptam, megtaláltam benne az örömömet – mondja Gergely. Húga ugyanakkor gondolkodás nélkül rávágja: a kecskefejés a kedvence. Azt mondják, a blog (amit szombati hazaérkezésük után közösen terveznek megírni) pozitív benyomásokkal lesz teli, az Agrya programját meleg szívvel tudják ajánlani minden városi fiatalnak. Az utolsó kérdésnél viszont elbizonytalanodnak némileg, majd Zsuzsa fogalmazza meg: – Hogy tudnék-e vidéken élni? Minden további nélkül. Szeretnék majd családi házban lakni, akár vidéken, az nagyon jó lenne, de persze közel Pesthez, hiszen az én reménybeli képzettségemet másutt nem lehet használni. Vagy legalább kellene egy kis hétvégi birtok, egy telek meg kis ház...

Akár Zalában, mert ez a környék valóban csodálatos.