Prometheus: Minőség a sci-fi hőskorából

George Lucasnak bevált az ötlet: amikor 1999 és 2005 között három előzményfilmmel egészítette ki kultikus trilógiáját, a Star Warst, a rajongók óriási nézettséggel díjazták a technikai fejlődést és a jól megkomponált történetet, a legenda tehát életben maradt, kikerekedett. Sokan remélték azt az előzetes hírek alapján, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek másik korszakalkotó sci-fije, a Ridley Scott-James Cameron-féle Halál-sorozat is hasonló prológust kap idén Scott mestertől; mindenesetre a 2012-es Prometheusról sokáig úgy hírlett, hogy az Alien-filmek nyitott kérdéseire kínál majd válaszokat. Valójában ez csak félig-meddig igaz, a rendező ugyanis az Alien-univerzumba helyezte, de a későbbi (tehát a már elmesélt) történésektől jórészt függetlenítette újabb nagylélegzetű sztoriját, amely műfajilag sem áll igazán szoros kapcsolatban "felmenőivel": sokkal inkább egy bölcselkedő, már-már katartikus, az elmét pallérozó, de azért véres űrmesét kapunk, mint egy klausztrofób, nyomasztó és rideg techno-horrort.

Ez persze nem feltétlenül baj, legfeljebb a várakozásokat nem elégíti ki maradéktalanul a Prometheus, ugyanakkor nem valószínű, hogy nézők tömegei távoznának elégedetlenül a mozikból. Scott ezúttal is káprázatos világot teremtett,  aprólékosan és gyönyörűen megrajzolt tájakkal, létkérdéseket feszegető, félelmetes, mégis fogyasztható történettel, s ezt a miliőt sikerült kiválóan teljesítő színészekkel (Noomi Rapace, Michael Fassbender, Charlize Theron) benépesítenie. A kaland századunk legvégén kezdődik: egy nagyvállalat űrexpedíciót indít annak a bolygónak a felkutatására, amelyről feltételezik, hogy a földi élet bölcsője volt valaha. A legénység persze találkozik a felsőbbrendű létformával, de megvilágosodás helyett csak újabb riasztó kérdések sarjadnak a felfedezésből, ráadásul - feszültségben nem szűkölködő - embervadászat indul az idegen planétán.

Nyilván lesz a közönségnek egy része, amelyik túl soknak találja majd a filozofikus tartalmat és inkább savat nyáladzó, dupla állkapcsú gyilkológépeket szeretne látni (ha már Alien...), de a helyzet az, hogy a science fiction hőskorának nagyszerű írói éppen  ilyen gondolatébresztő, emberi hittel, teremtéselméletekkel foglalkozó történeteket vetettek papírra, s aztán ebből a "minőségibb" műfajból nőtte ki magát a mozgóképes populáris sci-fi. Igazán így autentikus tehát az alkotás; Ridley Scott visszatért a gyökerekhez.