Horváthné Strazsek Lilla rózsái bejárták a fél világot (fotók)

Aztán jöttek az unokák, s a landorhegyi otthon egy idő után szűknek bizonyult, ha összegyűlt az egész család. A Forintos-dűlő rejtett kincsére végül angol veje talált rá egy barát segítségével. Horváthné Strazsek Lilla pedig észrevette az elhanyagolt birtokban megbúvó csoda lehetőségét, amiért ma is nap mint nap keményen megdolgozik.

– Ritkán fordul elő, hogy a terasz az én kényelmemet szolgálja, az egyhektáros udvar ugyanis folyton ellát tennivalóval – mondja, ám ahogy tekintetével végigsimogatja szebbnél szebb rózsáit, nem kérdés: mennyire édes ez a teher számára. Pedig a nemes növények igencsak kíméletlenek hozzá, metszés közben rendre vérét követelik. Mind a hatszázan.

– Amikor megvettük a területet, nem nőtt rajta más csak gaz, csalán, bodza, néhány akác, egy diófa és három fenyő. És itt állt egy teljes felújításra szoruló épület, amit Forintos Károly építtetett az 1920-as években – meséli az asszony, aki, a leírtak tudatában bármennyire is furcsa, örök életében a klasszikus, városi nőt testesítette meg. Kifinomult és elegáns, mint a rózsái, és sikeres. Hosszú évekig biológusként, majd a főzőházi üzemrészleg vezetőjeként dolgozott a Kanizsa Sörgyárban, az ő idejében dobták piacra a Kanizsa Sört. Majd Zalaegerszegre, onnan pedig 1993-ban Orbányosfára vezetett útja. Azóta itt él.

Az elhanyagolt ház teljes felújítása két esztendőbe telt. Később szaunával, merülőmedencével felszerelt vendégépület, egy jóga- és masszázstermet is magában foglaló fürdőház és egy impozáns medence is épült az egyhektáros területen, s folyamatosan formálódott a kert is, természetesen Lilla ötletei, tervei alapján. Az akkor ültetett bokrok mára terebélyes, tiszteletet követelő növénycsoportokká nőtték ki magukat, a hatvancentis smaragd tuják magas falként szegélyezik a kővel kirakott utat, a sudár nyírfák kis erdővé cseperedtek, a fűzfa mostanra nagyszerű árnyékadóvá vált, s minden rész belesimult az egészbe. A rózsák áprilistól az első fagyokig ontják virágukat, a házat pedig befutotta a borostyán és a vadszőlő.

– Ez az egy épület maradt csak meg a valamikori Forintosháza településből, egyértelmű volt tehát, hogy a ház ezt a nevet kapja. Sorsa egyébként meglehetősen kalandos volt. Fénykorában vadászházként használta a területet több száz éven át birtokló Forintos család, cselédek jártak ide, a háború után azonban elvették tulajdonosától, magtár lett belőle, majd a 60-as években lakásokat alakítottak ki benne. Az akkor itt lakókból többen jöttek már vissza emlékezni – idézi fel házigazdánk, kinek ereiben, a Forintosokhoz hasonlóan, „kék vér” csörgedez, édesapja ugyanis egy elszegényedett erdélyi nemes család 13. gyermekeként jött világra, édesanyja pedig egy cselédlány szerelemgyermeke volt.

Lilla, akinek korábban sosem volt kötődése az udvarhoz, a kerthez, az idők során komoly botanikai tudásra tett szert. Rózsáit természetesen névről ismeri – persze nemcsak magyarul, latinul is. Vázában azonban nem nagyon tart belőlük, kivéve, ha közeledik a novemberi fagy, akkor ugyanis leszedi, és vízbe rakja a még nyíló szálakat vagy leszárítja azokat. Pünkösd tájékán, az első virágokból rózsadzsemet készít, később pedig az udvaron érő gyümölcsökből főzi a finomságot.

Meséli: rózsái egy része bejárta a fél világot, a tövek egy része ugyanis Dél-Afrikán keresztül érkezett Londonból, Lilla lánya ugyanis, elhagyva Angliát, több mint tíz éve oda költözött. Onnan jött a kert egyik szegletében otthonra lelt gyöngykecske is, amelyet utcai árusok kínálnak a turistáknak. Ausztráliában élő másik lánya pedig rendre csodás lakástextilekkel lepi meg.

Közben Muki és Vacak, a két barátságos házőrző s két cica kíséretében körbejárjuk a birtokot. Lilla csak mesél és mesél. Mi másról, mint szenvedélyéről, azaz imádott növényeiről.

– A rózsa különleges, már időszámításunk előtt, a római korban is zengtek szépségéről – jegyzi meg mosolyogva, majd meg is mutatja gyűjteményét, amely a legegyszerűbb vad- és parkrózsától az egyszer nyíló futórózsán át a modern tearózsáig terjed, minden elképzelhető színben és árnyalatban. Van itt mini rózsa és olyan is, amely, ha engedik, 15 méterre is felkúszik. S persze a rózsák mellett számos más különleges növény is otthonra lelt a kertben, amely minden évszakban más arcát mutatja, és mindig szép. Tavasszal egy hosszú árokban folyót idéző kék íriszek „zuhannak alá” a völgybe, nyílik a japán díszcseresznye, később pedig a délről származó Magnolia Grandiflora. És a rózsa, rózsa, rózsa. Nem véletlen, hogy sokan e festői környezetben mondják ki a boldogító igent, a rózsalugas közepén vagy a mediterrán medence partján, a pálmafák és a zölden burjánzó, virágos dél-afrikai agapántuszok mellett, mások „csak” rekreálódni érkeznek ide, de tartanak itt jóga- és zenetáborokat is. Utóbbi, ha lehet, még tovább fokozza a hely eleganciáját: az angol kifinomultsággal berendezett házból zongoraszó szűrődik ki, amott a domboldalon fuvoláznak, a lugasból hegedűszó hallik, amely csodás női énekhanggal keveredve száll fel az égig.

S hogy e sok gyönyörűségből mi is a házigazda kedvence?

– Arra vágyom, hogy leüljek a márványasztalhoz a rózsalugasban, és valaki egyszer teát hozzon nekem.