2012.01.21. 14:25
Pannon búzamezőkön
Nyolc éve nem adtam ki verseskötetet, a Sivatagi szélben az azóta eltelt időszak termését gyűjti egybe. Ezt Zágorec-Csuka Judit muravidéki költő mondta új könyve kapcsán.
A sajtó-, könyvtár- és irodalomtörténettel, illetve kisebbség-kutatással egyaránt foglalkozó Zágorec-Csuka Judit ezúttal vegyes tematikájú kötettel jelentkezett, amelyben a saját versei mellett műfordítások is szerepelnek. Elsősorban kortárs lendvai és muravidéki szlovén költőktől válogatott.
– Ahogy a kutatás vagy a vers, úgy a műfordítás is része lett az életemnek – mondja a lendvai kétnyelvű általános iskolában és a Maribori Egyetemen egyaránt tanító irodalmár. – Szívesen eljárok irodalmi estekre, s az ott megismert szlovén költőket megtisztelem azzal, hogy egy-egy versüket átültetem magyar nyelvre. Ezekben a műfordításokban ugyanúgy benne van az én személyiségem, mint a saját verseimben, ezért gondoltam arra, hogy az új kötetemben külön fejezetet szentelek nekik.
A Sivatagi szélben című kötet 2011 legvégén látott napvilágot a pilisvörösvári Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület és a kapcai helyi közösség kiadásában, a Bethlen Gábor Alap, a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és Lendva község támogatásával. Zágorec-Csuka Judit saját verseit négy ciklusra bontva tárja az olvasó elé. Az első részben szubjektív belső érzéseit vetíti ki.
– A líra arra teremtődött, hogy feltárja az ember belső érzéseit – magyarázza. – Fogalmazhatnék úgy is, hogy a kötet elején a léthelyzetem versei találhatóak. Ezt a szerelemről szóló versek követik. Külön fejezetet szenteltem a pillanatnyi benyomások, hangulatok, impressziók szülte verseimnek. Itt néhány tájleírás is helyet kapott, míg a negyedik ciklus, ami az Ősi humusz, belőle nőttem én, belé is süppedek címet viseli, a szűkebb-tágabb környezethez, a családhoz, az identitásomhoz való ragaszkodásom verseit tartalmazza.
Zágorec-Csuka Judit elmondta: a kötet címe és borítója szoros egységet alkot. Maga a Sivatagi szélben szókapcsolat a kietlen puszta tájra utal, míg a pipacsokkal teli pannon búzamező az otthonhoz, a szülőföldhöz ragaszkodás jelképe. A költő szerint a ma embere bárhol képes a világban otthont teremteni akkor, ha belső világában megőrzi gyökereit, emlékeit.
