Hétvége

2011.09.04. 14:24

Medjugorje: a világ gyóntatószéke

A hagyomány szerint 30 évvel ezelőtt, 1981 nyarán kezdődtek a Mária-jelenések a bosznia-hercegovinai Medjugorje településen, amit azóta a világ egyik leglátogatottabb Szűzanya-kegyhelyeként tartanak számon.

Horváth A. Attila

- Számomra több okból is kedves Medjugorje, egyrészt mert először akkoriban jártam ott, amikor még kezdetleges állapotban volt a zarándokhely; azóta persze rengeteget fejlődtek a körülmények. Több alkalommal értek ott olyan kegyelmi hatások, amik nagy segítséget jelentettek nekem. Mások is megélték ugyanezt, az évek során lelki és testi gyógyulásnak is tanúja voltam - válaszolta László atya. Hozzátette: Medjugorjében megérzi az ember azt a segítséget és áldást, ami a Szűzanya közbenjárására árad a zarándokhelyből. Amikor a Krizsevác hegyére hajnalban felkapaszkodik a zarándok, és ott elvégzi a keresztutat, különleges belső megújulásban lehet része.

Harminc éve számoltak be először medjugorjei gyerekek arról, hogy megjelent nekik Szűz Mária, aki a Béke Királynőjeként mutatkozott be. A jelenések - a beszámolók szerint - azóta is folyamatosak, a Szűzanya minden hónapban üzenetet küld a világnak a látnokokon keresztül. Az egyik látnok, Marija például legutóbb múlt vasárnap tette közzé az aktuális kinyilatkoztatást, ami (a kegyhely honlapja szerint) a következőképpen szól: Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy imádkozzatok és böjtöljetek a szándékaimra, mert a sátán szeretné megsemmisíteni tervemet. Itt kezdtem el, ezzel a plébániával és meghívtam az egész világot. Sokan válaszoltak, de óriási azok száma, akik nem akarják meghallani, sem elfogadni hívásomat. Ezért ti, akik igent mondtatok, legyetek erősek és elszántak. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra .

Medjugorje a világ egyik legismertebb Mária-kegyhelye. A lelki programokat a helyi ferences atyák szervezik, s van feladatuk bőven: évente több száz ezren zarándokolnak el a boszniai településre. Holott a jelenések egyházi megítélése mind a mai napig vegyes; a Szentszék által elfogadott egyetlen hivatalos nyilatkozatot 1991-ben adta ki a helyi püspöki kar, s abban az áll, hogy vizsgálataink alapján nem lehet megállapítani, természetfölötti jelenésekről és kinyilatkoztatásokról van-e szó . A magánzarándoklatokat azonban engedélyezik, és azt is, hogy papok kísérjék el a híveket.

Medjugorje rendszeresen otthont ad ifjúsági találkozóknak is, a legutóbbit augusztus elején rendezték, és 100 ezer fiatalt vártak ide a világ minden tájáról. Erre a programra is indult zarándokcsoport a zalai megyeszékhelyről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!