2010.08.20. 07:00
Királyok, jelvények, évszázadok
Koronázási jelvényeink együttesét a korona, a jogar, az országalma, a palást és a kard alkotja. A Magyar Nemzeti Múzeumban található palást kivételével ezek a Parlament kupolacsarnokában láthatóak.
A Szent Korona elnevezés 1256 óta használatos, a korona története pedig legalább annyira kalandos, mint a Szent Jobbé.
II. Szilveszter pápa Astrik püspök révén István királynak küldött koronázási jelvényeit az Aba Sámuelt legyőző III. Henrik császár visszaküldte Rómába. A 12. század végén azonban már mai formájában létezett a korona, a középkori viszontagságok után Szapolyai Jánoshoz került Erdélybe, majd Pozsonyba, de őrizték Bécsben és Prágában is, mígnem a 18. század végén visszakerült Budára. Napóleon elől kétszer is elmenekítették, 1848-ban Debrecenbe szállították, majd a szabadságharc végén Orsova határában elásták. 1853. szeptember 8-án találták meg. Budára vitték, és a második világháború végéig a várban őrizték. A nyilasok nyugatra szállították, végül az Amerikai Egyesült Államokba került, ahonnan 1978. január 6-án a koronázási jelvényekkel együtt tért vissza Magyarországra.
Bár valószínűleg István koronázása Esztergomban történt, a hagyományos koronázó város 1527-ig Székesfehérvár volt. A három részre szakadt ország királyi területén és a későbbiekben - 1563 és 1830 között - Pozsonyban koronázták a Habsburg-ház királyait, ezért van a pozsonyi Szent Márton-dóm 85 méteres tornyának tetején kereszt helyett a párnán nyugvó korona kőből készült másolata. Az utolsó két koronázásra viszont már Budán, a a Mátyás-templomban került sor.
A palást bizánci eredetű selyemszövetből készült kazulának (harang alakú miseruhának), amit István és felesége, Gizella az épülő székesfehérvári Nagyboldogasszony-székesegyháznak ajándékozott. Arany- és selyemfonalakkal hímeztek rá képeket, így a királyi pár képét is, ez az egyetlen hiteles ábrázolásuk.
A jogar az igazságszolgáltatás régi, keleti eredetű jelképe. Különlegessége, hogy buzogány formája minden hasonló uralkodói jelvénytől eltér. Nem ismerjük, hogy mikor került a koronázási jelvények közé. Feje áttetsző hegyikristályból csiszolt víztisztaságú gömb, mely a 10. századi Egyiptomból származik, és melynek vésete három kuporgó oroszlánt ábrázol. A gömb felső és alsó részén egy-egy tíz sziromlevélre tagolódó, virágkehely alakú aranylemez van, ezeket, majdnem teljesen szimmetrikusan, hat ponton három kettős pánt fogja össze. A gömb foglalatára aranyláncokon függő kis aranygolyócskák kerültek, melyek a korabeli felfogás szerint a jogar mozdításakor csilingelésükkel űzték el a rossz szellemeket. Ugyanezt a célt szolgálák a felső lemez közepére préselt, gyöngyözött szalagokból végtelenített vonalmintát formázó, titokzatos, bűvös jelek is.
A jogar nyele mogyorófa, aranyozott ezüstszálból készített mintázat díszíti.
Az uralkodói jelképekhez tartozik a koronázási paláston is feltűnő országalma. Az aranyozott ezüstből készült, tulajdonképpen két félgömbből álló, tetején lemezből készült kettős keresztes országalma először Imre király aranypecsétjén látható.
A kard kezdetektől fontos kelléke a koronázási jelvényeknek, de a jelenlegi 16. századi velencei munka. A koronázás során kétszer kapott szerepet, először mikor az oltár előtt a királyt felövezték a karddal, másodszor pedig, amikor felvágtatott lován az ország megyéinek földjéből összehordott koronázási dombra, és teljes ornátusban a karddal mind a négy égtáj felé egy-egy vágást tett, azt jelképezte ezzel, hogy minden veszélytől megóvja az országot, érkezzék is az bármely égtáj felől.
A kard kezdetektől fontos kelléke a koronázási jelvényeknek, de a jelenlegi 16. századi velencei munka. A koronázás során kétszer kapott szerepet, először mikor az oltár előtt a királyt felövezték a karddal, másodszor pedig, amikor felvágtatott lován az ország megyéinek földjéből összehordott koronázási dombra, és teljes ornátusban a karddal mind a négy égtáj felé egy-egy vágást tett, azt jelképezte ezzel, hogy minden veszélytől megóvja az országot, érkezzék is az bármely égtáj felől.
A kard kezdetektől fontos kelléke a koronázási jelvényeknek, de a jelenlegi 16. századi velencei munka. A koronázás során kétszer kapott szerepet, először mikor az oltár előtt a királyt felövezték a karddal, másodszor pedig, amikor felvágtatott lován az ország megyéinek földjéből összehordott koronázási dombra, és teljes ornátusban a karddal mind a négy égtáj felé egy-egy vágást tett, azt jelképezte ezzel, hogy minden veszélytől megóvja az országot, érkezzék is az bármely égtáj felől.
