2024.03.01. 10:00
Dancs Lora tartja remek formáját
Őszi sikerei után ezúttal Szerbiában versenyzett Dancs Lora, az egerszegi Japán Út Harcművészeti SE karatézója és mondhatni, hogy semmit nem vesztett a lendületből.
Dancs Lora kezében a kupával, amit Krusevacból hozott haza
Forrás: ZH
A szerbiai Krusevac adott otthon az Oliver Tomic emlékére rendezett nemzetközi viadalnak, amin 11 ország közel ezer versenyzője vett részt az Ippon shobu és a sanbon shobu szabályrendszereket követve. Ezek lényege, hogy mindkettő vigaszág nélkül zajlik, különbség azért van közöttük. Az Ippon shobu kumitében (küzdelem) három perc küzdőidőn belül akár néhány másodperc alatt is eldőlhet a győzelem sorsa, ha valaki elér két waza-arit, vagy egy ippont. A sanbon shobu kumitében is három perc a küzdőidő, de itt két ippont érő, vagy négy waza-arit érő találat után hirdetnek győztest.
Nos, Dancs Lora, aki a Magyar JKA Karate Szövetség válogatottjának tagjaként indult a szerbiai viadalon, mindkét szabályrendszerben megmérette magát a kadét, vagyis 16-17 évesek versenyében. Számára teljes sikert hozott ez, ugyanis mindkét szabályrendszerben megnyerte a kumite versenyszámot, de indult katában, azaz formagyakorlatban is, melyben az 5. helyen végzett.