Alig maradt vendégjegy a Haladás-ZTE találkozóra

2023.10.12. 08:30

Szektorbezárással büntette az MLSZ a ZTE FC-t (frissítve)

Gyakorlatilag néhány óra alatt elfogyott szinte valamennyi vendégbelépő a Haladás-ZTE FC labdarúgó Magyar Kupa-találkozóra.

Kerkai Attila

A ZTE FC drukkerei nagyon készülnek a közelgő kupamérkőzésre

Fotó: Szekeres Péter

A november 1-jén (17.15) sorra kerülő találkozót a legjobb 32 csapat között rendezik és szerdán délután kezdték meg online árulni a vendégszurkolók számára fenntartott 500 belépőt, melynek döntő többsége csütörtök reggelre elfogyott.

Egy másik, a ZTE FC-t és szurkolóit érintő hír, hogy az MLSZ Fegyelmi Bizottsága legutóbbi ülésén az egerszegi együttest is szankcionálta. Az MLSZ ugyanis a ZTE-t a Puskás Akadémia elleni hazai mérkőzésén a rend magzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért (tárgy elzárt területre történt bedobása, sör locsolása a vendég technikai zónába és rasszista megnyilvánulás) pénzbüntetés megfizetésére kötelezi, továbbá elrendeli a sportszervezet 1 soron következő hazai NB I-es bajnoki mérkőzésén a ZTE Aréna „IV” szektorának (nyugati tribün) lezárását.

Frissítés: 

A Haladás-ZTE FC  Magyar Kupa-találkozóval kapcsolatban később megtudtuk, hogy  a jegyértékesítő rendszer a lefoglalt belépők  közül időről időre felszabadít helyeket, ha egy bizonyos időhatáron belül nem kerül kiegyenlítésre az ellenérték. A lényeg viszont az, hogy az ötszáz belépő előbb utóbb elfogy. A ZTE FC értékesítése vezetője, Szüsz András lapunk érdeklődésére elmondta, hogy a Haladással folyamatosan egyeztetnek és várhatóan további belépők lesznek elérhetők a ZTE drukkerei számára, de már csak korlátozott számban. A klub holnapján erről tájékoztatják majd a kék-fehérek híveit.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában