Ezzel jegyet váltott az EYOF-ra is

2023.06.28. 15:49

Nagy Napsugár remekelt: két bajnoki címet is szerzett

A serdülő korosztályú úszók országos bajnokságát a Magyar Úszó Szövetség Kaposváron, a Csik Ferenc Versenyuszodában rendezte meg, ahol a Zalaco-ZÚK fiataljai is ott voltak. Nagy Napsugár révén két országos bajnoki címet szereztek!

Kerkai Attila

Középen Nagy Napsugár a 800 méteres szám eredményhirdetésekor vetélytársnőivel, akik szintén csak gratulálni tudtak az egerszegi úszónak

Forrás: ZÚK

A Zalaco-ZÚK csapatát négyen képviselték a legjobbak között, ahol a 2008-as és fiatalabb lányok, valamint a 2007-es és fiatalabb fiúk álltak rajtkőre. Az egerszegiek szereplése kifejezetten jónak mondható, hiszen Nagy Napsugár (2008) révén két országos bajnoki cím, valamint egy ezüstérem került Zalaegerszegre. Nagy Napsugár már az első versenynapon aranyéremnek örülhetett, hiszen meggyőző versenyzéssel nyerte az 1500 méteres gyorsúszást 16:47,62 perces megyecsúccsal. Következett számára a 400 méter gyors, melyen szintén harcban volt a bajnoki címért, ám végül 4:19,09 perccel (szintén megyecsúcs) a második helyen csapott célba. Bajnoki szereplését a 800 m-es gyorsúszással zárta, melyben ismét nem talált legyőzőre, és újabb megyecsúcsot beállítva (8:49,19 perc) második aranyérmét szerezte meg. Nagy Napsugár ezekkel az időeredményekkel kivívta az indulás jogát az Európai Ifjúsági Olimpián (EYOF) történő szereplésre, amit július 24-28. között rendeznek a közeli, szlovéniai Mariborban.

A Zalaco-ZÚK lányai közül Paksa Borbála és Németh Luca állt még rajthoz az ob-n a rövidebb távokon. Paksa Borbála (50 m, 100 m, 200 m, 400 m gyorson és 100 m pillangón) végzett a mezőny közepén, Németh Luca pedig hátúszóként (50-100-200 m hát, valamint 200 m gyors) szintén a mezőny közepe táján végezve.

A fiúk között Nagy-Selmeczy Bulcsú a gyorsúszó számokban ( 100, 200, 400, 800, 1500 m) állt rajthoz. Az elmúlt időszakban inkább nyíltvízen versenyző tehetség a legjobb helyezést 800 méteren érte el, hiszen 8:41,68 perces idővel a 8., pontszerző helyen végzett.

A versenyzés pedig még messze ért véget a nyárra, hiszen a serdülő korosztályú fiatalok indulnak majd az ifjúságiak országos bajnokságán is, illetve a Zalaco-ZÚK még fiatalabb úszóira a saját korosztályuk bajnoksága is vár még.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában