Az alsóházban folytatják

2023.01.01. 17:04

A sörgyári nők benn akarnak maradni az Extraligában

Befejeződött az őszi idény a női asztalitenisz Extraligában. Szinte biztos, hogy a Kanizsa Sörgyár SE tavasszal az alsóházban szerepel majd, ahol a bennmaradás kiharcolása lehet a cél.

Varga Andor

Kele Virág, Muczárt Dorka és Deák Regina

Forrás: KSSE

A bajnokság tornarendszerben zajlik, és a szezon őszi felét lezáró viadalokat idén is Budapesten, az Orlai Asztalitenisz Csarnokban rendezték meg. A sorolás szeszélye a hazai elittel "hozta össze" ezúttal a kanizsaiakat, hiszen a négy ellenfél, a Budaörs, az Erdért, a Kecskemét és az Ajka megegyezik a tavalyi final four mezőnyével. A dél-zalaiak ráadásul ezúttal az NB I Nyugati-csoportjában szereplő második csapatuk saját nevelésű fiataljaival álltak ki. Így a mezőny legalacsonyabb átlagéletkorú csapatára lehettek büszkék – mely azonban mind a négy említett riválistól győzelem nélkül, 7:0-ra kapott ki.

– A fiatalok szerepeltetése nem volt túlzott kockázatvállalás, teljes kerettel is ugyanez lett volna a végeredmény – mondta a KSSE csapatvezetője, Jakabfi Imre. – A lányok a mérkőzéseken rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek, hiszen ritkán adódik alkalmuk válogatott klasszisok ellen játszani. Az alapszakasz utolsó fordulója márciusban következik, akkor olyan csapatok ellen játszunk (Békés, Statisztika, Nyíregyháza), melyek az alsóházban riválisaink lezsnek, és az ellenük elért eredményeket visszük magunkkal. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában