Az egerszegi futball az 1972-es feljutással egészen más pályára került

2022.06.18. 20:00

Ötven éve ez is történelem: NB I-be jutott a ZTE csapata

2022-ben nemcsak a ZTE FC labdarúgócsapata első bajnoki címének van kerek évfordulója, hanem egy másik, ugyanilyen történelmi tettnek is. 1972. június 18- án, vagyis napra pontosan ötven esztendeje, hogy a ZTE csapata feljutott az NB I-be.

Kerkai Attila

A feljutó ZTE együttese, mely az 1972/1973. évi bajnokságot kezdte meg: a ZTE név először jelent meg az NB I tabelláján Fotók: ZH–archívum

Ötven év elteltével mindez nagyon távolinak tűnik, és talán „egyszerűnek” is, de korántsem volt az… A ZTE labdarúgócsapatának alapjait már korábban letették, hiszen Szőcs János edző 1968 elején lett a ZTE edzője, aki Komlóról tért haza. 1968 nyarán aztán az akkor zöld-fehérek megnyerték az NB II Nyugati csoportját, a bajnoki cím pedig az NB I/Bbe való feljutást jelentette. Már az együttes tagja volt Prokisch Károly, Papp Antal, Madár Gábor, Filó László, Szabó Rezső, Kajtár Gyula, Bita József, Fehér István és Kocsis Tamás is.

Szabó Rezső a kapussal szemben – a háttérben a B-közép

A város és a megye vezetése is távlati célként az NB I-be jutást kérte a szakvezetéstől. Egy osztállyal feljebb is jól teljesített a Szőcs-csapat, amely számára az 1971–72-es szezonban jött el az áttörés. Gyakorlatilag végig a SZEOL SC és a ZTE futott versenyt a bajnoki címért. Egerszegen többezres nézősereg volt meccsről meccsre kíváncsi az akkor már több új játékossal kiegészülő csapatra, de a fő elv mindig az volt, hogy lehetőleg zalai vagy zalai kötődésű labdarúgók szerepeljenek az együttesben. A szezon során a legtöbbször Bolemányi János, Prokisch Károly, Papp Antal, Vörös István, Filó László, Tóth József, Gáspár Gyula, Madár Gábor, Kocsis Tamás, Szabó Rezső, Bita József, Józsi György szerepelt, de Déri László, Fehér István, Kajtár Gyula és Pávlicz Ferenc is játszott. Az őszi idény végén a SZEOL 26 ponttal állt az élen, a ZTE pedig 25 ponttal a második, azaz még feljutó helyen tanyázott.

Szőcs János a róla szóló, a ZTE FC által megjelentetett kiadványban úgy emlékezett, hogy jó erőnlétet sikerült szerezniük: „Testnevelő tanárként végeztem, valamit konyítottam az erőnléthez is, és az addigi hosszú távú, monoton futások helyett rövidebb, de intenzívebb edzésekre tértünk át. Akkoriban ez nem volt gyakorlatban, de másfél hónap közös gyakorlás után a játékosok is kezdték érezni a hatását, s tudták, hatalmas előnyre tettünk szert a riválisokkal szemben.”

A Zalai Hírlap címlapos tudósítása a feljutásról Fotó: ZH

Következett a tavasz és a két csapat versenyfutása. A ZTE kikapott a tavasz elején Debrecenben, de később nem hibázott. Időközben megsérült Bolemányi kapus, így a szezon utolsó tíz mérkőzésén Déri állt a kapuban. 1972. május 21-én aztán eljött a nagy rangadó pillanata, ugyanis a SZEOL SC otthonába látogatott a ZTE. Tizenháromezer néző előtt az egerszegiek 2-1-re győztek, tulajdonképpen a két csapat között dőlt el a bajnoki cím is. Aztán június 11-én eljött a pillanat, hogy matematikailag is bebiztosítsa a feljutását a ZTE csapata, azonban Zalaegerszegen nyolcezer néző előtt kellemetlen meglepetés érte. A Pénzügyőr 1-0-ra győzött, ünneplés elnapolva…

Aztán jött 1972. június 18., a helyszín a főváros, a Czabán Samu tér. A Fősped Szállítók otthonába az akkori egerszegi B-közép is felkerekedett, így otthon érezhette magát Szőcs János legénysége. Az első félidőben nem esett gól, majd elérkezett az 51. perc. A Zalai Hírlap beszámolója szerint Vörös István megszerezte a labdát a pálya közepén: „…néhány lépést tett vele, aztán 28 méterről kapura lőtte. Timlert meglepte az ötösön levágódó labda, és az a hasa alatt a kapu közepébe jutott. 1:0 a ZTE javára.”

Ez a találat a győztes gólt jelentette, és a feljutást is, hiszen már nem érhette be a második Zetét senki.

– Hogyne emlékeznék arra a napra – ezt Józsi György elevenítette fel, akit a kerek évforduló kapcsán megkerestünk. – 1970-ben érkeztem a Nagykanizsai Olajbányásztól a ZTE-hez, és 23 évesen a feljutást ünnepelhettük. Óriási tett volt, főleg úgy, hogy az előző fordulóban idehaza kikaptunk a Pénzügyőrtől, pedig ha nyerünk, akkor idehaza ünnepelhettük volna a feljutást. Sőt, ha nyerünk, akkor bajnokként juthattunk volna fel. Fenn aztán, Budapesten megkönnyebbültünk a győzelem után, jöttek a szurkolók is utánunk. Nagyon szép emlék ez, nem lehet elfelejteni. Aztán persze jött az NB I, s kezdetben még „sötétzaláztak” bennünket, de valahogy szimpatikus lett a csapatunk más városokban és a szurkolók előtt is, úgyhogy ezek a hangok szép lassan elmaradtak…

Volt még egy forduló a bajnokságból, amit 1972. június 25-én játszottak: a ZTE idehaza tízezer néző előtt 2-1-re legyőzte a Bp. Spartacust. És ünnepelhetett, ahogy harminc évvel később, 2002-ben a ZTE szimpatizánsai szintén, amikor a másik történelmi pillanat jött el, hiszen először lett bajnok a ZTE FC együttese.

1972 és 2002 tehát az egerszegi futball két olyan esztendeje, amit nem lehet elfelejteni. A ZTE feljutó csapatából Prokisch Károly, Papp Antal, Bolemányi János és Szabó Rezső sajnos már nincs az élők sorában, de ők és a többiek is sporttörténelmet írtak Zalaegerszegen. A ZTE FC az eltelt ötven esztendő alatt a magyar labdarúgás egyik meghatározó csapata és klubja lett, olyan vidéki fellegvár, amelyet ma már mindenki ismer. Ahogy emlegetni szokták: Zalaegerszeg városát igazából a ZTE labdarúgócsapata tette országosan ismertté.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában