Négyszeres évforduló

2022.02.03. 19:15

Kötet tiszteleg a sakk zalaegerszegi múltjának fontos dátumai előtt

Újabb kiadvánnyal jelentkezett Sergyán Ödön, a téma pedig természetesen ezúttal is a sakk, hiszen a sportág 2022-ben kerek jubileumokhoz érkezett a megyeszékhelyen.

Kerkai Attila

A könyvbemutató résztvevői, középen a szerző, Sergyán Ödön

Forrás: Katona Tibor / Zalai Hírlap

A szerző emlékkiadványként jelöli meg legújabb művét, a Zalaegerszegi sakkévfordulók 2022 (100 50 50 50) című kiadványt. A megyeszékhelyi Vén Diófa étteremben bemutatott könyv felidézi az egerszegi sakkozás fontos dátumait. 


A címbeli számok közül a 100 azt jelöli, hogy száz évvel ezelőtt, 1922-ben megalakult az első városi sakk-kör az Arany Bárány Szállodában. A három ötvenes pedig az 1972 óta eltelt esztendőkre utal. Az egerszegi csapat abban az évben, január 30-án a ZTE kötelékében vívta meg első NB I.-es mérkőzését, majd ugyanebben az évben elhunyt a zalaegerszegi sakkozók tanítómestere, Csuti Antal, végül pedig az ő tiszteletére megrendezték az I. nemzetközi ifjúsági sakk­emlékversenyt Zalaegerszegen. 


A könyv és a szerző ezen eseményekre emlékezik, és a bemutatón az egykori főszereplők, illetve családtagok is megjelentek, ha nem is teljes létszámban. Az összejövetelt megtisztelte Csuti Antal két leánya, Márta és Erzsébet, valamint a 14 fős akkori NB I.-es csapat (Horváth Tamás, Babits András, dr. Demény Antal, Dömötör József, Tivolt Ferenc, Plecskó Zoltán, Szittár Antal, Porubszky Mária, Tóth László, dr. Szigethy István, Ivanics Frigyes, Erdész László, Sergyán Ödön, Kiss László, Portisch Ferenc) még élő tíz tagja közül hatan is ott ültek az asztal körül. 


Sergyán Ödön gyakorlatilag mindegyiküket szinte külön is köszöntötte, és kiemelte: ez valóban egerszegi csapat volt. Egy 1980-as cikkben például a magyar szövetség akkori főtitkára, Flórián Tibor úgy fogalmazott: „A ZTE, más vidéki csapatoktól eltérően, saját nevelésű játékosokkal áll ki mérkőzéseire.” Csuti Antal egyébként még megérhette a csapat első NB I.-es mérkőzését, és nem véletlen, hogy 1987-től, a ZTE-ből való kiválás után az ő nevét vette fel (Z. Csuti SK) a gárda, mely később hatszor nyerte meg a bajnokságot. 


A moderátornak felkért Horváth Tamás, az első csapat tagja és a Csuti SK jelenlegi szakmai vezetője akadályoztatása miatt nem lehetett jelen a rendezvényen, így a szerző ismertette a könyv megírásának apropóját. És persze anekdotázás is bőven belefért az időbe a könyv lapozgatása mellett. Sergyán Ödön pedig egy Bob Dylan-idézettel érzékeltette, miért is volt fontos számára összegyűjteni az általa legfontosabbnak gondolt részleteket mint korlenyomatot: „Vigyázz az emlékeidre, mert újraélni őket nem tudod.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában