A ZTE FC II. a Nagykanizsát fogadja

2021.12.03. 21:10

Vasárnap zalai rangadó jön az NB III-ban

Még két fordulót rendeznek a labdarúgó NB III-ban ebben az esztendőben, az utolsó előtti idei körben pedig két zalai csapat találkozik egymással. Vasárnap Zalaegerszegen, a ZTE Aréna mögötti pályán a ZTE FC II. megyei riválisát, az FC Nagykanizsát látja vendégül 13 órától.

Kerkai Attila, Khüne László

A hazai pálya Németh Dánielék, azaz a ZTE mellett szól, de a kanizsaiak is elszántak lesznek Fotó: KT

Fotó: © Katona Tibor

Fogalmazhatunk úgy is, hogy zalai rangadót rendeznek, ami egyébként igaz is. Mindig van egy Egerszeg-Kanizsa párharcnak presztízsértéke, esetünkben pedig azért is, mert eddig egyik csapat sem azt hozta a bajnokságban, amit korábban reméltek. Mindkét csapat épphogy a vonal fölött van, így a kiesőzónától mielőbb eltávolodnának. Három pontot ebben a fordulóban legfeljebb egyikük szerezhet, de nézzük az előzetes várakozásokat.

- Zalai rangadót játszunk, és azt gondolom, nem lehet más a célunk, mint a győzelem – ezt Bozsik József, a ZTE FC II. szakvezetője mondta. – Első csapatunk szombaton játszik, így majd csak azt követően dől el, hogy másnapra lesz-e viszszajátszónk. Még két forduló van az őszből, szeretnénk az utolsó hazai meccsünkön jól és eredményesen szerepelni.

A két csapat legutóbbi öszszecsapásán, a nyitókörben Kanizsán a ZTE FC II. győzött 2-0-ra, s ebből az is következik, hogy a hét végi, 19. játéknappal a bajnokság második köre indul. Visszatérve még az őszre. Nagykanizsán az a Gombos Zsolt a vezetőedző, aki néhány hete még a ZTE U17-es csapatát irányította. A kanizsai kispadról távozó Koller Zoltán pedig nemrég átvette a ZTE U17-es csapatát.

Vitathatatlan, hogy az FC Nagykanizsa NB III-as labdarúgó- együttese számára roppant fontos volt a Puskás II otthonában elért múlt vasárnapi siker. Lényegében tehát a bajnokság második szakasza kezdődik vasárnap Zalaegerszegen, bár a kanizsaiaknak még akad egy elmaradt találkozójuk is, amit szerdán az Olajbányász-stadionban pótolnak, amikor a kanizsaiak az Érdi VSE-t fogadják.

- Hogy többlettöltettel bír-e számomra ez a megyei rangadó? – kérdezett vissza Gombos Zsolt, az FC Nagykanizsa vezetőedzője. – Bár Egerszegen élek, valamint a ZTE-nél is dolgoztam, nem különösebben, ugyanúgy tekintek rá, mint a többi bajnoki mérkőzésünkre. Hasonlóan készül együttesem is, ugyanakkor információink szerint a hazai gárda részéről igencsak elszántak, és visszajátszókkal is számolhatunk részükről. Céljaink ugyanakkor nekünk is egyértelműek: a felcsútiak elleni sikerünket követően Zalaegerszegen is győzni szeretnénk. Sérültjeink, illetve betegségből visszatérő játékosaink továbbra is vannak, hiszen Török Milán újra a maródiak listájára került. Péntek Adrián még szintén beteg, Béli Milán és Kószás Krisztián ugyan már visszatérhetett, vagyis velünk dolgozhat ismét, és majd meglátjuk, hogy vasárnapig miként alakul a helyzetük.

A harmadik zalai csapatnak, a sereghajtó Tarr Andráshida SC-nek nem lesz könnyű dolga most sem, hiszen a stabilan a középmezőnyhöz tartozó Gyirmót FC II. vendége lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában