Frissen Zalából

2021.09.14. 14:30

Futballistához érkezett a mentőhelikopter Keszthelyre, így van most a játékos

Elhagyhatta a kórházat.

Ujvári Klaudia

Forrás: Zalai Hírlap / Archív

Fotó: Szekeres Péter

Korábban hírt adtunk róla, hogy szombaton mentőhelikopter szállított kórházba egy 40 év körüli férfit Keszthelyen.

A Keszthelyi Haladás–Bak mérkőzésen sérült meg a vendégek egyik labdarúgója. A történtekről a bakiak edzője, Eszter Róbert nyilatkozott a zaol.hu-nak.

- Az első félidőben szerencsétlenül fogott talajt a játékosunk, megütötte a gerincét. Azonban visszatért a pályára, majd jelezte, hogy cserét kér. Ekkor lett rosszul. A játékvezető félbeszakította a mérkőzést. Elsősegélyben részesítették. Korrekten, mind a hazai, mind a vendégek, játékosok, vezetők. Emberségből mindenki totálisan melléállt, ilyen mentalitásra van szükség a futballpályán és a hétköznapi életben is – hangsúlyozta Eszter Róbert.

Fotó: Szekeres Péter / Zalai Hírlap / Archív

Fennállt a gerincsérülés gyanúja.

- A mentők kiérkezéskor azt állapították meg, hogy gerincsérülése lehet, ezért hívták a mentőhelikoptert. Mikor megérkezett, onnantól jó ellátásban részesült. Szerencsére csak kisebb zúzódásai vannak, valószínűleg olyan helyen érhette az ütés, hogy a lábai zsibbadtak. Már otthon gyógyul. Úgy néz ki, hogy nincs komolyabb probléma – tette hozzá a vendégek trénere.

A találkozót végül befejezték, 2-2-es döntetlennel zárult.

- Ahogy a Zalai Hírlapban is olvasható volt, nagyon sportszerű összecsapásnak bizonyult.

„A rendkívül sportszerű mérkőzésen a gólszerzési lehetőségek alapján bármelyik csapat megnyerhette volna a találkozót, azonban a helyzetek sokasága kimaradt, ezért a döntetlen igazságos.”

A történtek fényében Eszter Róbert visszautalt egy két héttel ezelőtti esetre.

- Akkor Becsehelyen játszottunk és fejsérülést szenvedett az egyik labdarúgónk. Mindkét esemény elég rendesen sokkolt minket. Azt kívánom, hogy senki ne éljen át hasonlót!

Kapcsolódó tartalmak:

https://www.zaol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/rosszul-lett-egy-ferfi-keszthelyen-mentohelikopterrel-szallitottak-korhazba-5576156/

https://www.zaol.hu/sport/helyi-sport/a-police-ola-ketgolos-hatranybol-forditott-es-orzi-hibatlan-merleget-5580791/

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában