Újabb mérföldkő a gazdaságfejlesztésben

2024.05.29. 18:20

Autóipari beszállítói gyár épül Zalaegerszegen

35 milliárd forintos zalaegerszegi gazdaságfejlesztési projekt megvalósítását jelentették be szerdán kora este a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.

Zaol.hu

Péter Ágota, a Flex alelnöke, Paul Baldassari, a FLEX elnöke, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Balaicz Zoltán polgármester, Vigh László országgyűlési képviselő és Joó István, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója a szerdai bejelentésen

Fotó: Seres Péter

A bejelentés szerint 10 ezer négyzetméteres gyár épül Zalaegerszegen, a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya és a Rheinmetall gyár mellett. A FLEX új üzeme a magyarországi autógyártóknak (így például a BMW-nek) gyárt majd nagyfeszültségű elektromos és hibrid járműalkatrészeket. Emellett a Ford és a Volkswagen vállalatokkal is szerződéses kapcsolatba kerül a cég.

Mint megtudtuk, a fejlesztés 210 új munkahelyet teremt, ebből 20 magasan kvalifikált pozíció lesz, és a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódik majd.

A 35 milliárdos beruházási értékből 10 milliárdot az új iparcsarnok megépítésére, 25 milliárdot pedig az automatizált csúcstechnológia beüzemelésére fordítanak. Még a nyáron elkezdődik a 10 ezer négyzetméteres új üzem építése, és 2025 első negyedévében szeretnék is átadni azt. A projekt megvalósulását 7,8 milliárd forint állami támogatással segíti a kormány.

A részleteket Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Paul Baldassari, a FLEX elnöke, Péter Ágota, a FLEX alelnöke, Balaicz Zoltán polgármester és Vigh László országgyűlési képviselő jelentette be.

A Flex új üzemének látványterve
Fotó: ZH

Balaicz Zoltán lapunknak továbbá elmondta: Zalaegerszegen 2014 és 2023 között közel 5 ezer új munkahely jött létre, manapság már a munkaerőhiány jelent komoly kihívást a vállalatok számára. Míg a megyeszékhelyen 2014-ben 7,5 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, ez 2023-ra 2,5 százalékra csökkent, ezzel párhuzamosan a helyi iparűzésiadó-bevétel 3,2 milliárdról 7,5 milliárd forintra nőtt. A polgármester összegzése szerint olyan gazdasági ökoszisztéma alakult ki Zalaegerszegen, ahol jelen van és összekapcsolódik a termelés, a kutatás-fejlesztés, az innováció, a szakképzés, az egyetemi oktatás, valamint a különféle szolgáltatások.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában