A triatlontól az ultrafutó-vb-ig – Beszélgetés dr. Bérces Edittel

Az idei ugyanis tizenháromszoros jubileumi év, több mint 1750 versenyen lefutott kilométerrel, 11 arany- és két bronz­éremmel. Dr. Bérces Edit Magyarország minden idők legeredményesebb ultrafutója, húsz évvel ezelőtt a világ egyik legsikeresebb ultramaratoni fu­tójának számított, a Nemzetközi Ultramaraton-szövetség (IAU) abban az évben először választotta a világ legjobb ultrafutónőjének – a trófeát 2002-ben ugyancsak neki ítélték, eredményei mellett elismerve sokoldalúságát és tehetségét. A Magyar Nemzet 2002. október 12-i számában írta: „Hazánk egyik legnépszerűbb sportolója lehetne Bérces Edit, ha fantasztikus eredményeit nem az alig ismert ultrafutásban érte volna el.” Talán más lenne az elismertség, ha az ultrafutás olimpiai szám lenne – vélik az érintettek. A világsikert arató Ultra című film rendezője, Simonyi Balázs a Runners’s World augusztusi podcastjában megjelent interjújában így ír Bérces Editről: „A magyar könnyűatlétika legnagyobbja. Nem elfogultság mondatta, hanem számok és helyezések mondatták, hogy Bérces Edit nemcsak nőként, hanem abszolútban is a legjobb magyar könnyűatléta. Iharosék után a legjobb magyar futó.”

– A legeredményesebbnek tartott esztendőben már 35 éves volt. Nem volt az ultrafutáshoz egy kicsit „öreg”?

– Érdekes a felvetés, mások is megfogalmazták már. A 100 kilométeres világbajnoki győzelemhez talán idősnek számítottam, a két évvel későbbi 24 órás mezőnyben viszont „szemtelenül” fiatalnak – ekkor született egyébként a 3 az 1-ben világcsúcscsokrom: világcsúcsot futottam a 24 órán, ezen belül a 100 mérföldön és a 200 kilométeren is. Többen mondják azt is, túl fiatalon hagytam abba a versenyzést. Megjegyzem, a 2000. évi sikerek nem voltak előzmény nélküliek, hiszen addig is rendszeresen sportoltam, előtte triatlonversenyeken már értem el dobogós helyezéseket, az ultrafutást is a triatlonnak, pontosabban a hosszú távú változatának köszönhetem, mert ott tudtam meg, hogy 3800 méter úszás, 180 kilométer kerékpározás után fáradtan, akár gatyarohasztó hőségben is képes vagyok versenyképesnek mondható maratont futni. 1997-ben a nagyatádi Ironmanen például nem klappolt a strigulázás és futtatni akartak velem feleslegesen két pluszkört – ma már a chipes és gépi mérés megkönnyíti a körszámlálást. Ultrafutókkal egyébként Dél-Kaliforniában első amerikai ösztöndíjam idején ismerkedtem meg, magát az ultrafutás kifejezést is ott hallottam először. Kezdetben edzőm sem volt. 1996-ban újabb évet tanultam ösztöndíjasként Amerikában, a gyakorlati időmet nyelvi segítőként az atlantai olimpián töltve megismerkedtem Tóth Sándorral, a magyar olim­piai válogatott futóedzőjével, aki békéscsabaiként vállalta a „távedzésemet”. Egy évre rá bedobott a mély vízbe, és felvetette nekem a Bécs–Budapest 352 kilométeres, ötnapos futóversenyt.

Röviden és velősen: Bérces Edit már az első, Bécs–Sopron közötti 100 kilométeres szakaszt is megnyerte, és a végső győzelemmel berobbant a nemzetközileg jegyzett ultrafutó-színtérre. Ja, és majdnem nyert egy Opel Corsát is, de sajna nem volt elég pénze leróni érte az adót… A Bécs–Budapest szupermaratonon több alkalommal is a dobogóra állt, egyszer megint belengették az autónyereményt, azzal a feltétellel, hogy ha bizonyos számú női versenyző beér a célba – már a rajtnál sem volt annyi női induló. No de Bérces Editet sohasem a nyeremény izgatta, pusztán a futás öröméért futott – a 2000. október 19–23. között megrendezett Bécs–Budapest versenyen is az első helyen végzett.

– A Bécs–Budapest Szupermaratonok semmihez nem fogható élménye: futsz az Andrássy úton, s érzed, ahogy szív magához a Hősök tere.

– Fizikailag?

– Szinte. A húsz évvel ezelőtti sikerszéria egyébként még tavasszal kezdődött, egy olaszországi és egy ausztriai maraton után április 30-án megnyertem a Nemzetközi Ult­ramaraton-szövetség Franciaországban rendezett 100 kilométeres Európa-bajnokságát – mutatja beszélgetőpartnerem az IAU 2000. decemberi hírlevelét, ennek borítóján Bérces Edit, az év női versenyzője áll. Bogarásszuk az eredményeket, s közben a tanítványok közül többen ránk köszönnek. Angolul természe­tesen, ami rögvest angol nyelvi társalgássá fajul

– dr. Bérces Edit, az egyetem idegen nyelvi docense ugyanis jó szokása szerint a mindennapi életre is kiterjeszti a gazdasági területeken alkalmazott angol nyelvi tanítást. S ezzel, mint a másodéves kaposvári Juhász Ákos elárulja, már az első félévtől erős kötelék alakul ki az üzleti, vagy ahogy tréfásan nevezik: „nyerészkedő angolt” kreatívan tanító pedagógus és diákjai között.

– A húsz évvel ezelőtti tavaszba még egy szlovéniai maraton és egy kétnapos 200 kilométeres Békéscsaba–Arad–Békéscsaba szupermaraton is belefért – folytatjuk az ünneplő diskurzust. – Június 16-án Belgiumban mintegy megerősítve az Európa-bajnoki címet, sikerült megnyerni egy 100 kilométeres éjszakai futást – nekem az élbolyban mázlim volt, mert a felvezető­autó biztosított egy kis fényt, a többiek botladozhattak a tök sötétben. A repülőtérről hazafelé tartva hallottam, hogy a hét végén páran nonstop egy nap alatt körbefutják a Balatont a Zöldgömb Spot Klub szervezésében. Egy percig sem haboztam, s hat nappal a 100 kilométeres verseny után már ott toporogtam a balatonaligai rajtnál. Öten voltunk összesen, én valahol Balatonmáriafürdőnél elszakadtam a fiúktól, mert ők „tervszerűen” futottak egy kilométert, aztán gyalogoltak egy keveset, megint futottak, majd gyalogoltak, én ehhez nem voltam hozzászokva, fárasztott a belassítás. Kevesen voltunk, de történelmet írtunk. A résztvevőkkel, Tóth Urbán Tamással, Kiss Zoltánnal, Végh Attilával, Horváth Jenővel és a versenyrendező Ujj Zoltánnal lefektettük a mára Magyarország legnépszerűbb futórendezvényévé fejlődött UltraBalaton alapjait. A július a 300 kilométeres (6x50 km) Moráviai Ultramaratonnal kezdődött, s nem egészen két hét múlva a Fertő tó 120 kilométeres körbefutásával folytatódott.

A sok szenzációs teljesítmény közül is kiemelkedik az ősz – sikerült megfejelni a tavaszi Európa-bajnoki címet, szeptember 9-én a hollandiai Winschotenben az IAU 100 kilométeres világbajnokságon megszerezte a magyar ultrafutás első világbajnoki címét. A 7 óra 25 perces eredmény 100 kilométeren ma is érvényes magyar csúcs. Október 8-án Bostonban a Chancellor Challenge 100 kilométeres országúti futás is aranyérmet termett, a hónapot a már említett Bécs–Budapest Szupermaraton zárta, az évet pedig az Egerszeg Mountain-Man maraton I. helyezése. Az olasz és a szlovén maraton bronz­érmét kivéve mindig a dobogó legmagasabb fokára állhatott. Pályafutása során egyébként a világ ötven különböző pontján összesen legalább tízezer kilométeres versenytávot elsőként legyűrve több mint hatvan alkalommal győzött. Tiszteletére hét világversenyen csendült fel a magyar himnusz, győzelmeit és pályacsúcsait Bostontól Tajpejig, Oslótól Athénig jegyzik.

– Nem volt pénzes szponzora, hogyan bírta anyagilag a sok versenyt?

– Kevés kivétellel csak oda mentem, ahova hívtak, s az eredményeimnek köszönhetően nem szűkölködtem meghívásban. Így nem kellett nevezési díjat fizetnem, állták az utazási költséget, biztosították a szállást, étkezést. Nagylelkű zalaegerszegi mecénásom támogatásának köszönhetően nem szorultam rá magánórák tartására sem. Akkoriban verseny közben még nem voltak ilyen drága szuper „űrhajóskaják”, gélek, energiazselék. Szétfőzött mézes rizst ittunk kulacsból, mézes krumplipürét szívtunk ki nejlonzacskóból. Az egyik versenyen sok időt veszítettem a hasmenés miatt, valami leveskotyvalékot kaptam a megszokott krumpli helyett. A felszerelésünkben sem volt semmi extra.