edzőmeccset vívnak

2020.05.12. 18:29

Újra pályán a ZTE FC – Három alapember is hiányozni fog a Fradi ellen

Nem mindennapi edzőmeccset vív szerdán délután két órától a fővárosban a Ferencváros és a ZTE FC, az összecsapást még a televízió is közvetíti. Márton Gábor, a zalaiak vezetőedzője szerint a mostani helyzetben mindenkinek alkalmazkodnia kell.

Kerkai Attila

Március 14-én léptek utoljára pályára mérkőzésen a ZTE FC NB I-es labdarúgói, amikor Debrecenben 3-0-ra nyertek. Egy héttel korábban, a ZTE Arénában éppen az FTC ellen játszott 1-1-es döntetlent Márton Gábor együttese, jó szériában volt tehát a csapat, amikor a koronavírus megérkezett. Kényszerszünet kezdődött, majd egyéni tréningek következtek, pár hete pedig elkezdődhettek a közös edzések is, bár kellő távolságtartással a játékosok között. Igazából a múlt hét óta edzett úgy együtt a társaság, ahogy az egy futballcsapathoz „illik”.

Két hónap mérkőzés nélkül – ilyenre sem nagyon emlékszik a világ…

– Talán a régi időkben, amikor hosszú téli szünetek voltak, akkor múlt el ennyi idő meccsek nélkül, arra viszont tényleg nem nagyon akad példa, hogy bajnokság közben, amikor mindenki versenytempóban volt, hónapokra megszakadt volna a játék – reagált a felvetésre Márton Gábor, akitől a szerdai fellépés előtt csapata állapotáról érdeklődtünk. – Siránkozhatnánk, de minek. Ez egy új kihívás, amivel meg kell birkózni, illetve amiből lehet tanulni is.

A szerdai ellenfél, az FTC szombaton már játszott egy meccset, amikor az MTK-t 4-1-re verte, a ZTE esetében viszont a már említett, debreceni találkozó az utolsó „meccs­emlék”. De vajon mennyit számít ma az eredmény a ZTE szemszögéből?

– Egy futballmeccsre soha nem lehet azt mondani, hogy nem fontos az eredmény, de mi nem vagyunk abban a helyzetben, mint az FTC, amely akár két egyforma tudású csapatot is ki tud állítani – hallottuk a szakvezetőtől. – Játékban azt szeretném visszalátni a csapattól, mint amikor félbemaradt a bajnokság, de persze két hónap eltelt meccsterhelés nélkül.

Barczi „bemutatója” a Ferencváros elleni, tavasz szeptemberi bajnokin Fotó: archív/Pezzetta

Vannak hiányzók is zalai oldalon: Stieber Zoltán, Eduvie Ikoba, Fanos Katelaris és Hegedűs Olivér sérült. Nyilvánvaló, hogy közülük a három alapember kiesése okozza a komolyabb fejtörést. De vajon mikor térhetnek vissza?

– Ezt nem tudjuk – válaszolta Márton Gábor. – Bízunk benne, hogy a május végi rajtra készen állnak, ám akkor is számolni kell a kihagyással, hiszen nem edzenek. A meccsek egymás után következnek majd, az edzéseken azt is kell gyakorolni, hogy rotálni tudjuk a csapatot, ugyanaz a tizenegy nem fogja tudni végigjátszani a hátralévő sorozatot. Mindenkire szükség lesz, és hogy mindenki játsszon mindenkivel, és senki ne legyen „idegen” a másiknak a pályán.

A ZTE FC a szerdai találkozó után szombaton 17 órától Zalaegerszegen a tabellán második Fehérvár FC-t fogadja felkészülési meccsen, szintén zárt kapuk mellett.

Ezek is érdekelhetik