2018.06.28. 19:20
A ZTE SK-ból Papp Péter szerzett érmet – Muhoray Árpád indul a vb-n
Budapesten, a Műszaki Egyetem Sportcsarnokában rendezték meg a múlt héten a 27. masters súlyemelő Európa-bajnokságot.

Az Eb-dobogó harmadik fokán a zetés Papp Péter Fotó: IWF
A viadalra rekordlétszámú mezőny gyűlt össze: 554 versenyző (391 férfi, 163 nő) nevezett. A magyar csapatnak 41 férfi és 20 nő volt tagja.
A megnyitót megtisztelte jelenlétével dr. Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) elnöke, míg a zalai dr. Muhoray Árpád az Országos Masters Bizottság elnökeként volt a ceremónia részese. Ő később (a ZTE SK színeiben rajthoz álló négy magyar súlyemelő egyikeként) dobogóra is lépett.
A zalaiak közül elsőként éppen Muhoray versenyzett, aki a népes M65-ös korcsoport 105 kg-os súlycsoportjában nagyon szoros versenyben az ötödik helyet szerezte meg 60 kilogrammos szakítással és 90 kg-os lökéssel, ami az összetettben 150 kg-ot jelentett. Ezzel megismételte az idei országos bajnokságon elért teljesítményét, és 10 kilogrammal túlteljesítette a világbajnoki részvételhez szükséges kvalifikációs szintet. Aztán következett Papp Péter az M45-ös korosztály 62 kg-os súlycsoportjában, ahol bronzérmes lett. Eredménye: szakításban 86 kg, lökésben 93 kg, összetettben 179 kg. Ha a 100 kg-os lökésgyakorlata nem fogott volna ki rajta, ezüstöt is hozhatott volna, ám ilyen volt aznap a gravitáció.

Ugyanebben a korcsoportban versenyzett a 85 kg-os Mihályka Tibor, aki 90 kg-os szakításával, 120 kg-os lökésével 210 kg-ot teljesítve 5. lett. Az Eb utolsó napján került sorra a ZTE-ből a 35–40 éves női korcsoportban a 90 kg-os Danicser Anita, aki 117 kg-ot teljesítve (53 kg szakítás, 64 kg lökés) az újabb értékes pontokat jelentő 5. helyezést érte el a ZTE SK-nak.
Összességében a zalai súlyemelők tisztesen helytálltak a kontinensvetélkedőn. A ZTE SK tagjai közül dr. Muhoray Árpád már el is küldte nevezését a Barcelonában augusztus 18-tól 25-ig megrendezendő masters súlyemelő-világbajnokságra, sőt, a felkészülést is elkezdte az újabb megmérettetésre.