Motokrossz

2017.10.20. 14:21

Jakab Dávid 30 fölött van igazán elemében

MOTOKROSSZ Viszonylag ritka, hogy a motokrossz mezőnyében valaki harminchoz közeledve valósítsa meg álmait, ennyi idősen inkább már visszavonulnak a sportolók. Nem úgy az újudvari Jakab Dávid, aki az idén szinte kimagaslott az amatőrök mezőnyéből, és jövőre a profi másodosztályban próbál majd bizonyítani.

Pásztor András

Az újudvari Jakab Dávid nem most kezdte a motorozást, de egy súlyos kerékpáros bal-eset– amelynek során leszakadt a lépe – közel egy évtizedig tartotta távol a poros, sáros pályák világától.

– Tavalyelőtt, azaz 2015-ben tértem vissza a moto-krosszhoz, jóllehet komolyabban csak az idén kezdtem el versenyezni – árulta el Jakab Dávid, aki hozzátette: bár közel tíz évet volt kénytelen kihagyni, mindig visszavágyott a motor nyergébe. – Nemrégiben aztán sikerült vásárolnom egy Husqvarna FC 250 típusú motort, ami már elég jó volt ahhoz, hogy ismét kipróbáljam magam versenykörülmények között. Az idei szezonban a tömegsport – amatőr – kategória MX2-es géposztályában indultam, amit – a bajnoki futamokon, illetve a kupasorozatban elért eredményeim alapján – végül megnyertem.

Sokan mondhatják finnyásan: ilyen motorral nem volt nehéz dolga Dávidnak, ám ismerve a körülményeket, leszögezhetjük: nem ezen múlt!

– A fizikai és mentális felkészülést komolyan vettem, a téli időszakban is szinte a hét minden napján edzettem, hol kardióztam – evezőgép, futópad, ellipszistréner –, hol videókat néztem a korábbi versenyekről. Ahogy kijött a jó idő, a motoros edzéseket is elkezdtem. Bár kívülről nem úgy tűnik, de ebben a sportban óriási szerepe van a fizikumnak. Egy-egy futam során több százszor, ha nem ezerszer váltunk pozíciót, hol állunk, hol ülünk a motoron. Emellett a folyamatos rázkódás sem kellemes, a vas megtartása borzasztóan igénybe veszi a vállat, a karokat és a csuklót. Nem véletlen, hogy ebben a sportágban kevesen vannak, akik harminc fölött is versenyeznek.

Jakab Dávid a tavalyi bajnokságban nemcsak az ugratóknak köszönhetően magaslott ki az amatőrök mezőnyéből Fotó: Vidovics Ádám

A sorozat első állomásán mégsem tudott rajthoz állni Dávid, mert az egyik edzésen bordazúzódást szenvedett.

– Még mindig nagyon fájt a bordám, de a következő versenyt már semmiképpen nem akartam kihagyni, hiszen akkor az egész szezonnak lőhettek volna számomra – hangsúlyozta a bajnok. – Elindultam és szerencsére elég jó helyen zártam, aztán szép lassan a futamgyőzelmeket is bezsebeltem.

Dávid szerint a technikai sportok egyik hátránya, hogy a végeredmény nem kizárólag az emberi tényezőkön múlik. Műszaki hiba miatt az újudvari motorosnak is fájt már a feje.

– Az ajkai futamon már az időmérő edzésen az első körben megállt a motorom egy kis alkatrész meghibásodása miatt, így az egyik barátom motorjával vágtam neki a versenynek – árulta el Dávid, aki hozzátette: aki egy kicsit járatos a technikai sportokban, az tudja, milyen nehéz versenyezni olyan géppel, ami más emberre van beállítva. – Mért kör híján csak a második sorból tudtam elrajtolni, ráadásul a két futam között – amikor elvileg pihenni, feltöltődni kellene – én végig az ideális beállításokon dolgoztam, de megérte, mert javítottam a helyezésemen.

Jakab Dávid a tavalyi szezonban végül a dobogó legfelső fokára állhatott, ám ezzel a sikerrel még korántsem elégedett meg.

– Ennyi idősen világmegváltó terveim már nem lehetnek, de ettől függetlenül munkál bennem a dac, szeretném megmutatni, hogy mire vagyok képes, ezért jövőre egy osztállyal feljebb indulok már – újságolta az újudvari motoros, aki, mint mondta: ha lehet, most a korábbinál is komolyabban veszi a felkészülést, szerinte ugyanis a bajnokságot télen lehet megnyerni.

Ezek is érdekelhetik