Pódiumműsor a nagykanizsai Medgyaszay Házban

2024.02.24. 18:00

Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert közös családi albuma

Libikóka címmel mutatta be közös zenés irodalmi estjét pénteken este Nagykanizsán, a Medgyaszay Házban a József Attila-díjas író-költő Grecsó Krisztián, valamint az Artisjus-díjas Hrutka Róbert dalszerző-előadóművész. A mintegy másfél órás programban megzenésített versek és közös dalok egyaránt helyet kaptak.

Gyuricza Ferenc

Grecsó Krisztián (balról) és Hrutka Róbert a nagykanizsai előadáson

Fotó: Gyuricza Ferenc

A Libikóka nemcsak a zene és az irodalom sajátos találkozópontját jelentette, hanem végig izgalmas pódiumműsor jelleget is öltött, hiszen a két szereplő anekdotákat, műhelytitkokat is elárult az egyes dalok, vagy éppen a Grecsó Krisztián által felolvasott versek, prózák kapcsán. A program szerkezete az író-költő szerint olyan volt, mint egy sajátos családi album, amelyben egy-egy pillanatra minden szereplőt megidézték. Ebből adódóan helyet kaptak a műsorban szerelmes versek, költemények, amiket gyermekszületés ihletett, de megemlékeztek a szülőkről, nagyszülőkről is, hol torokszorítóan, hol pedig vidám pillanatokat okozva a színpadon és a nézőtéren egyaránt.

Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert évek óta dolgozik együtt, pódiumestjük mellett készítettek közös zenei albumot, illetve született egy oratóriumuk is, amit egy hatvan fős zenekari és kóruskísértettel mutattak be. Ez utóbbi egyik részletét – a két művész tolmácsolásában – szintén hallhatta pénteken este a nagykanizsai közönség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában