A traumaírás irodalom vagy öngyógyító terápia?

Tanakodom, beiratkozzak-e a „Ne hagyd, hogy a múltad megmérgezze a jövőd!” című online konferenciára. Vagy inkább leírjam, kiírjam magamból, ami a lelki batyumban van, azt, hogy milyen bántásnak megélt emlékeket cipelek gyerekkorom óta?

Valószínűleg mindannyian elmondhatjuk, jócskán akad a életünkben feldolgoznivaló, hiszen a gondok, a megpróbáltatások az élet részét képezik, a megküzdés habitus, vérmérséklet, személyiség kérdése. Ma már komplett iparág épül arra, hogyan keressük meg magunkban a gyakran a környezetünket is sújtó, de saját magunkat biztosan  mérgező reakcióink gyökerét, amelyek  lenyúlnak  a gyerekkorba.

De vajon mi van azokkal a múltbeli, mások miatt és mások által elszenvedett megrázó eseményekkel, amik drámaian túlmutatnak a mindennapok történésein, egész valónkat fenyegetik, a testi-lelki egyensúlyt, az integritást teszik tönkre? Amitől évtizedekre lezsibbadunk, bizalmat vesztünk, képtelenek vagyunk az egészséges emberi kötődésre, leértékelt, értéktelen embernek érezzük magunkat, akin bárki átgázolhat?

Az utóbbiakról esett szó a napokban (a könyvtárosok világnapján) a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban Zalaegerszegen azon az író-olvasó találkozón, melyen Péterfy-Novák Éva íróval Csajkovszky Krisztina beszélgetett. 

Akik ismerik a szerző munkásságát, tudják, saját döbbenetesen megrázó történetével robbant be a kortárs magyar irodalomba. Az Egyasszony című önéletrajzi ihletésű kisregény egy forszírozott, erőltetett – az orvosnak programja volt – szülés következtében számos fogyatékossággal született, majd emiatt 7 évesen meghalt  kislány édesanyjának a kálváriáját beszéli el. A könyvből mono­dráma is készült, Tenki Réka színművésznő Zalaegerszegen, a Kvártélyházban is szerepelt vele néhány éve.

Péterfy-Novák Éva most is elmondta, az Egyasszony terápiás céllal íródott, benne a bántalmazó párkapcsolat megjelenítésével. Szakember javaslatára kezdett hozzá, remélve, hogy helyre kerül a feldolgozhatatlan,  magyarán ki kellett írja magából a feszítő érzéseket, hogy tovább tudjon élni. 

Ez a megoldás aztán valójában a missziója is lett. Ismert és népszerű író férjével, Péterfy Gergellyel traumaíró kurzusokat kínáltak a hasonló cipőben járóknak, végül pedig megalapították a Felhő Café online folyóiratot és könyvkiadót, amely a műveket napvilágra segíti. Céljaik között olvasható, hogy  a „nemaradjcsendben” könyvsorozat megjelentetése a nők elleni erőszakot, párkapcsolati erőszakot, szexuális abúzust állítja a középpontba, és az ezeket övező tabuk lebontásában segít.

– Mindenkinek van egy története – szögezte le Zalaegerszegen a két beszélgetőtárs, hozzátéve nem is gondolnánk, milyen súlyos terheket cipelnek a körülöttünk élők. A történetek online közreadására 2021-ben, a könyvkiadásra 2022 januárjában vállalkozva ezért lett a mottójuk az, hogy hangot adjanak mindannak, ami hallgatásba burkolózik, vagy épp az elviselhetetlensége miatt nem nézünk szembe vele, így hallgatásra van ítélve. 

– Mintha meg se történt volna, homokba dugjuk a fejünket, elhallgatunk, vagy elhallgattat a társadalom, mert kínos, felkavaró, titkolni való – mondta Csajkovszky Krisztina, aki maga is ír. – Te tíz éve hordozod a magad történetét – fordult beszélgetőtársához. 

– Ennél fontosabb, hogy az akadémiának, az írókurzusnak már 400 tanítványa van – felelte Péterfy-Novák Éva. – A szám nagysága jelzi a traumatizáltság mértékét, de azt is, hogy egyre többen merik, akarják elmondani, megmutatni azt, amit hordoznak. Akad olyan szerző, aki először mindenképpen álnéven szerette volna vinni az írásait, majd végül egy könyvbemutató előtti éjszakán sírva hívott fel, mégiscsak ő Ő, ez és ez a valódi neve, legyen ott afelett, ami elbeszéli a vele történteket.

Jellemzően bántalmazó kapcsolatban élők, onnan kilépni vágyók vagy merők jelentkeznek a felhívásaikra, Éva sokszor hetekig csak olvas és olvas. Mint mondta, erősen koncentrál, hogy ne a megoldás kényszere felől közelítsen, hanem kizárólag az írásmű minőségének javítását szolgálja a javaslataival. Nem pszichoterápia, amit csinálnak, hanem a szövegekkel dolgozó szerkesztői munka. A haladás jele, amikor érzik, az írással picit távolabb kerül a traumatizált ember a saját történetétől, a folyamat átcsap a feloldás irányába, a gyötrő fájdalom túlélhetővé válik. Több ezer traumatikus szülés, évtizedekig tartó verés, megalázás, borzalmas abortusz története érkezett már a Felhő Café elektronikus postafiókjába itthonról, vagy sok ezer kilométerről, ez a bevonódó olvasót is alaposan megviseli. Hangsúlyozza, ne tévedjünk, ez nem női irodalom, a kéziratok közt van férfi által írt abortusztörténet is, noha az igaz, hogy a férfiak kevésbé tudnak beszélni a traumáikról.

Természetesen nem ennyire higgadt a mesélő ember, amíg ezt előtárta, persze, hogy  nehéz volt nem elérzékenyülni, ugyanakkor háborogni.

– Háborgós vagyok, igen. Ha épp telefonon beszélünk a férjemmel, mert távol vagyunk egymástól, Gergő mindig azt kérdezi, most min háborogsz éppen?

Min? Például egy orvosi kitüntetésen. A magas elismerést átvevő szakértő megállapítása ugyanis hajmeresztő véleményt tükrözött a maró lúggal megsebesített, azóta maradandó testi sérüléssel élő Renner Erika pere során. A történetet Mérő Vera írta meg, a Lúg című kötet lett a Felhő Café kiadó első könyve. A regény sajátos technikával készült, a szerző jegyzetek alapján haladt, s az áldozat, Erika maga is írt bele, sőt, a mellette végsőkig kitartó párja is. (Aki neten kínált lámpát vásárolt volna, az eladók azonban nem fogadtak el pénzt, mert megtudták, kihez kerül a csillár. „Felnézünk rátok, erőt adtok”, szólt a magyarázat a nagyvonalúság okáról.)

– Mérő Verát, sőt az apukáját folyamatosan fenyegetik azok, akik képtelenek a férfi, az orvos szörnyű  tettének valóságát elfogadni, egyszerűbb könnyűvérűnek bélyegezni az áldozatot – mesélte a beszélgetés moderátora.

– Egyébként is nagyon jó a mi társadalmunk az áldozathibáztatásban, elképed az ember, hogyan kínozza az áldozatokat a rendszer – tette hozzá Éva. – Mégis reménykedem valamiféle preventív hatásban, ami a könyveink értelmét illeti.

A könyvek pedig, ha lehet ilyet mondani, már szépen sorjáznak, a Lúgot követte a Túléltem, majd az Abortusztörténetek.

– Sejthető, hogy elsőkönyves szerzőket kiadni nem üzleti szempont, és nem is profi irodalomról van szó, annál bizonyos értelemben sokkal többről. Helyet kellett találni ezeknek a tragikus történeteknek, ha csak az olvasók egy százalékához jutnak el, már megtettük, amit vállaltunk, kinyitottuk a csapot, és nem hagyjuk, hogy teszem azt, csak  a szívhangtörvény jusson el a közvéleményhez, mert ne gondolja senki, hogy az abortusz nem örök életre letaglózó, csak a nőre tartozó, elítélendő döntés, a magzat szívhangjának kötelező meghallgatása csak még súlyosabbá, borzasztóbbá, kétségbeejtőbbé teszi az amúgy is krízisben lévő állapotos nők helyzetét  – magyarázta egy szuszra az írónő, utalva a harmadik könyv témájára. Amelynek a bemutatóján nem volt elég asztal a dedikáláshoz, mert a rejtőzködő szerzők legtöbbje mégis meg mert jelenni. 

A közösséggé formálódó társaságnak véletlenül már saját színei is vannak, a Túléltem kötet tervezőjének köszönhetően. A kék-piros, a trauma és a megoldás színpárja lett, csuklójukon karkötőként viselik, a ruháik általában e két színből állnak, ha a nyilvánosság elé lépnek. 

Péterfy-Novák Éva  persze szeretne a saját könyvtervén  is dolgozni, ígéretes, hogy három oldal már megvan belőle. Miről szól majd? Egy 1981-ben Miskolcon megtörtént bűnesetet dolgozna fel: az apa három gyerekét megölte, őt ki is végezték, ez volt az utolsó végrehajtott halálos ítélet Magyarországon. A környezet mégis a feleséget okolta a történtekért, aki gyorsan férjhez ment, hogy más nevet viselhessen.

– Annyit jártam a levéltárba adatot gyűjteni, hogy már ott is sokallták, túl lassan készül ez a könyv – Péterfy-Novák Éva ígéri, most már tényleg rákapcsol.

Talán ezért is kell kicsit várniuk azoknak, akik az íróakadémiára szeretnének járni. Mert mindenkinek van egy története...