Tárlat

2022.04.21. 19:04

Fenntarthatósági hét és a Föld napja a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumban

Hármas kiállítás nyílt a környezeti nevelés jegyében a Föld napja és Fenntarthatósági témahét alkalmából a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumban csütörtök délelőtt.

Arany Horváth Zsuzsa

Forrás: Katona Tibor / Zalai Hírlap

Az iskola közössége április 22-e,  azaz a Föld napja alkalmából rendezte meg a fenntarthatósági témahetet, a hozzá kapcsolódó programokat a zalaegerszegi önkormányzat pályázati támogatása tette lehetővé, mondta a tárlat megnyitásakor Stárics Roland,  földrajz-történelem szakos tanár, igazgatóhelyettes, aki egyben a szemléletformáló tablók társösszeállítója és szerkesztője, a rendhagyó földrajzórai üzemlátogatások szervezője volt.  A kiállítás ajánlójában Schneider János igazgató beszámolt arról is, hogy a Zrínyi Miklós Gimnázium elnyerte az ökoiskola címet, ennek megfelelően tematikus nevelési program indul ősztől az intézményben.  A gimnázium Borbás-galériájában egyfelől a Dienes-diákszakkör diákjai által készített – környezet- és természetvédelmi témájú – rajzok láthatók, a fenntarthatósági fókuszú (felelős vízkincsvédelem, tudatos hulladékgazdálkodás) szemléletformáló és figyelemfelhívó hat tablóval pedig a tanulók környezettudatos fogyasztói magatartását igyekeznek elősegíteni. A kiállítás harmadik eleme azt a képgaléria-sorozat, mely a március 25-i szemléletformáló üzemlátogatások során készült fotókat tárja az érdeklődők elé. A márciusi  szakmai napon a Zalavíz Zrt. zalaegerszegi szennyvíztisztító telepére és a Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft. Zalaegerszeg-búslakpusztai automatizált szelektív hulladékválogató és hulladékrendszerező központjába látogattak a diákok a rendhagyó földrajzóra keretében.  A környezetvédő tudatos fogyasztás hangulatát Szakonyi Franciska (11.N) biztosította, amikor elénekelte Adele Skyfall című dalát. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!