Roma alkotótábort tartottak Zalaszentlászlón

– Ezt itt fent a bennünket vigyázó őseink jelképének szánom, alatta látsz egy furcsa arcot, mellette lovat képzelek el, és itt, nézd, egy női alak lesz – Bari Janó a zalai természet kellős közepén milyen színnel is dolgozna, ha nem a zöld ezerféle árnyalatával. – Szerintem a másikat nem kell magyaráznom, A kis herceg történetét mindenki ismeri, ugye? – mutat a szintén smaragd árnyalatokban bolygók fölé hajoló fiúalakra. – Most ezek foglalkoztatnak.

A Vácott élő, ott városi dísz­polgári címet is elnyert extra­vagáns külsejű roma festő rendelkezik bíbor és narancs korszakkal is, képeiből hajdanán még a Magyarországon járó amerikai elnök is vásárolt. Az elmúlt napokban a zalai dombokat nézve hagyta, hogy hasson rá a falusi közeg a NeRok által szervezett alkotótábor keretei között.

A „Helyünk a világban – a roma/cigány történelem szegmensei” témájú képzőművészeti alkotótábor augusztus 6–15. között a zalaszentlászlói Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság Oktatási Központban kapott helyet. A Nemzetiségi – Roma Módszertani, Oktatási és Kulturális Központ (NeRok), melyet a pécsi Gandhi Gimnázium Nonprofit Kft. alapított 2015-ben, másodszor tűzte célul, hogy együvé terel 15-20 roma, illetve nem roma képzőművészettel foglalkozó embert, akik egymás munkakedvét, stílusát megismerve fejlődhetnek. Nem titok, egy nyílt nap szervezésével a galériák figyelmét is igyekeztek rájuk irányítani, hiszen az ő érdekérvényesítő képességük nehezen nyer teret magának.

A 66 éves Bari Janó például hiába ismert arc a világhálón, Franciaországban, Spanyolországban, Szegeden vagy Bécsben, hiába a Wikipédia-szócikk, hiába van túl számos önálló tárlaton, éppen úgy megélhetési gondokkal küzd, mint a cigányság egy jó része. A hetvenes években ismertté lett költő, Bari Károly unokatestvérének mondja magát, 12 gyerekes kazincbarcikai család nem túl jó kamasz gyerekeként a zalaegerszegi fiúnevelőt is megjárta. „Az csak arra volt jó, hogy megtanítson, hogy kell börtönbe kerülni…” A festéket egyik támogatója vásárolja neki, az élete éppen ezekben a hetekben kerül filmre, könyvre.

– Ilyeneket tudok pillanatok alatt festeni, kedvelik is, de ez nem igazi művészet – mutat a padon pihenő, amúgy mutatós virágcsokor-csendéletre.

Miközben végigsétálunk az eddig megszületett művek között, Kunhegyesi Ferenc festőművész, grafikus mint táborvezető avat be a képzőművészeti alkotótábor munkájába.

– Az előző táborunk Simontornyán volt, mindig olyan helyszínt keresünk, ahol jól lehet alkotni, hogy aztán együtt csoportos kiállításon is bizonyíthassunk, megmutathassuk a roma kultúra sajátosságait, szépségeit – mondja Kunhegyesi Ferenc. – Cél a művészeteken keresztüli kommunikáció kibontakoztatása a többségi társadalom és a cigányság között. Ennek többször nekifutottunk, van mit tennünk. A meghívásos alapon szerveződött, amatőr és hivatásos művészeket tömörítő tábor számára a zalai táj, a község képe fenséges, a hely minden kényelmet megad nekünk. Mindannyian ismerjük egymást, néhányunkat 20 éves barátság köt össze. Nemcsak festegetés a feladat, közben csoportfoglalkozásokat tartunk és tanulunk.

Méghozzá többek között Gerencsér-Szegezdi Gabriella kalocsai művészetterapeutától, Daróczi János Joka televíziós szerkesztőtől (a Roma Produkciós Iroda vezetője), aki Papp Róbertnek a pharrajimosról, a roma holokausztról szóló friss dokumentumfilmjét vetítette le a táborban.

A stilizált népi építészeti stílusjegyeket magán viselő ház teraszán dr. Tamus István grafikusművész, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem professzora köré gyűlnek a táborlakók. Ez a debreceni egyetem a jogutódja annak a kollégiumnak, ahol Csokonai, Ady, Arany, Kölcsey és Konrád György is tanult.

– Két napra érkeztünk, sokszorosításra is alkalmas technikákat tanulunk éppen – mondja a tanár úr, hozzátéve, az egyetem saját fejlesztésű oktatási programja a roma tanítóképzés. A tanítóhiányt hivatott enyhíteni a kurzus, főleg a kis falvak számottevő roma gyerekeket oktató intézményeiben. – A grafikát évtizedek óta tanítom az érdeklődőknek, ezek közt a rézkarcot, a linómetszetet. Igyekszem minél többet belezsúfolni két napba, úgyhogy hoztam a saját „hordozható” műtermemet, eszközöket, anyagokat.

Dr. Tamus István Zalában rég járt, Zalaszentlászló lankái Erdélyre emlékeztetik, örömmel látja, a táborlakókat is inspirálja.

– Többen vannak, akik egyetemi végzettséggel rendelkeznek, s teljes békében alkotnak együtt az autodidaktákkal. A záráskor mindenképp érdemes lesz konzultációt rendezni, hogy ki-ki elmondhassa, mit adott neki ez a hét – teszi hozzá a művész-professzor, akinek legújabb könyve, az „In memoriam Borbély Szilárd” a napokban kerül az olvasók kezébe. Ezzel Debrecen túl korán, önszántából távozott nagy írójának, a barátnak állít emléket színes és monokróm linómetszetek sorával. A krónikás is büszkén és megilletődve csaphat a hóna alá egy példányt, benne a debreceni nagytemplom alig pár „Tamus-vonallal” skiccelt dedikációs ábrájával.

– Hazajöttem, meggyőződésem, hogy itt kell élnem, hiszen sokáig úgy éreztem, sehova se tartozom, annak ellenére, hogy Kanadában sokféle ember él – válaszolja Farkas Noémi, amikor Kanadáról faggatom. – Cigányzenész családból származom, muzsikus édesapám Budapestről vándorolt ki Kanadába, én még csak hatéves voltam. Harminchárom éves koromig éltem ott, akkor már énnekem is volt egy hatéves kisfiam.

Farkas Noémi Torontóban szerzett komputergrafikusi végzettséget.

– Már számoltam a napokat, mikor jöhetek, a korábbi hasonló táborban is jártam, nagyon szeretek a népem, a testvéreim között lenni.

A festéssel tulajdonképpen még csak most barátkozik, óvatosan kóstolgatják egymást, egyébként tervező grafikusként dolgozik, az alkalmazott grafika volt eddig a megélhetési forrása.

– Most már nagyon abba akarom hagyni, mert csak a művészettel szeretnék foglalkozni, minden időmet beletenni, úgy érzem, abban van a szívem, a lelkem. Nagyon tetszik ez a vidék, sosem jártam még Zalában, igaz, még elég keveset sétáltunk a faluban, épp csak a boltig mentünk el. Eleget kapunk itt enni, nem nagyon kell amiatt mászkálnunk. Cigi, az igen, az sajnos kell – nevet Noémi, aki nagyon megörül, amikor értesül kedvenc költője, Bari Károly és Janó kapcsolatáról, már szalad is megosztani idevágó élmé­nyeit.

Az ezúttal egy augusztusi héten át Zalaszentlászlón alkotó roma festők képei igyekeznek nemcsak a szegénységet, a kívül rekesztést kifejezni, hanem az örömöt, a speciális szokásokat, a látásmódot is. „A roma képzőművészet nem elválasztható annak etnográfiai aspektusától, hiszen mi mástól lenne roma képzőművészet, ha nem attól, hogy az alkotók cigány perspektívából láttatják a világot?” – írta a Roma Sajtóközpontnak Kadét Ernő még 2017-ben. Az identitás vállalásával egyedi büszkeséget, szorgalmat közvetítenek, amely egyszer majd talán a többieket is kiemelheti a közhelyes előítéletek skatulyáiból.