Michael Sarnoski nem kis fába vágta a fejszéjét – Pig filmkritika

A Pig mégis működik, pont azért, mert mer más lenni.

Rob (Nicolas Cage) az erdőben él, nomád körülmények közt. Egyetlen társasága a disznója, aki nem mellesleg mesterien szagolja ki a szarvasgombákat, illetve egy fiatal, újgazdag srác, aki rendre megveszi tőle a szállítmányt. Egy nap elrabolják az állatot, Rob pedig eltökéli, hogy visszaszerzi, ám ehhez ki kell törnie a komfortzónából.

Mielőtt belevágnánk a cselekménybe, a sztori kidolgozottságába, s hogy miről is szól a Pig, muszáj kiemelni, hogy miről nem. A szinopszisból arra lehet következtetni, hogy Sarnoski műve egy magából kifordult John Wick-másolat, ahol Cage újfent hülyét csinálhat magából, és őrült tekintettel mészárolhat, amíg meg nem kapja amit akar. Nem kétlem, hogy sokan örülnének egy ehhez hasonló verziónak, és még többen számítanak arra, hogy valami hasonló élményben lesz részük, de erről szó nincs, sőt. A Pig, a John Wick-mozik teljes inverze, igazi antibosszúfilm, melyben az eredményt nem erőszakkal akarják elérni. Lehet röhögni a disznón, a groteszk történeten, de garantálom, hogy mindenki arcáról le fog olvadni a mosoly, ahogy haladunk előre a cselekményben. Sarnoski nem fél komolyan vetetni magát, és okkal teszi mindezt, ugyanis itt jóval többről van szó, minthogy megtaláljuk-e a malacot vagy sem. A rendező igyekszik fenntartani a misztikumot, mindig annyi információt fed fel, amennyire szükség van. Nem tudjuk, Rob kicsoda, de sejtjük, hogy nyomós oka van arra, hogy az erődben kötött ki. Ahogy hősünk igyekszik válaszokat találni kedvence hollétéről, úgy kutatunk mi is nyomok után, csak épp a múltban.

Sarnoski azonban cseppet sem szájbarágósan mesél, nincsenek flashbackek, számos fontos dolgot ki sem mondanak, de enélkül is összeáll a kép és összeérnek a szálak. A megoldás sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk, nincsenek titkos kormányügynökök, világmegmentés és egyéb sablonos elemek, a válasz ennél jóval emberközelibb. A Pig a gyász allegóriája, az elfogadásról, a következményekkel való szembesülés lélektanáról szól, visszafogott, lírai köntösben. Noha tetszett, hogy nem fut felesleges köröket, helyenként örültem volna, ha egy-egy mellékalakról kicsit többet tudunk meg, illetve akadt olyan szál, melynek a létjogosultsága megkérdőjelezhető. Az összkép szerencsére így is működik, számos bivalyerős, emlékezetes jelenetet, dialógust fel lehet eleveníteni, és a zárás is kifejezetten szép, főleg a metafora, amire bár lehet számítani, mégis tökéletesen betalál.

Nicolas Cage a film visszafogott stílusához igazodott, ami remekül állt neki. Alex Wolff szerepe egy fokkal hálásabb, karakánabb, érzelmesebb, s remekül helyt is állt a srác.

A Piget sokan félre fogják értelmezni, és nem fog megfelelni az elvárásoknak, de aki meg tud barátkozni azzal, hogy itt bizony egy kőkemény emberi drámát lát, annak olyan élményben lehet része, melyet sokáig nem felejt el. Melankolikus, lehangoló, mély filmet alkotott Sarnoski, melyben a hús-vér karakterek mellett a gyász és a személyes tragédiák az igazi főszereplők. Ki hitte volna, hogy ennyire szívbemarkoló film születhet arról, hogy Nicolas Cage malacát elrabolják. Márpedig ez történt.