Az egerszegi népzenei táborban főként a Dunántúl népdalkincsét dolgozzák fel

A pásztorok által kedvelt nádsípos hangszer felépítését, annak történetét oktatta éppen Szabó Zoltán etnográfus, népzenész a résztvevőknek, amikor körbenéztünk a foglalkozásokon. A magyar dudák kissé eltérnek a Kárpát-medencei társaktól, tudtuk meg. A 19–20. században főleg a Dunántúlon, Veszprém megyében, a Csallóközben és Szigetközben fújták, de megmaradt a duda még Szeged környékén, s Erdély déli részén is volt bolhalyukas, két sípszáras hangszer. Persze sokaknak eszébe juthat számtalan más nemzet, mivel az ókortól napjainkig ismerték Görögországban, a hellenisztikus Egyiptomban, Rómában, de a középkort ugyanúgy végigdudálta Európa, sőt, írtak barokk zenedarabokat erre a hangszerre. A skót dudások világszerte ismertek, ám ha keletebbre utazunk, akkor a Balkánon, Törökországban, de még Tunéziában is találkozhatunk vele.

Az egerszegi táborban főként a Dunántúl népdalkincseit, gyűjtéseit dolgozzák fel minden évben. A közelmúltban egy magyar–horvát projektnek köszönhetően elkészült a hangzó anyag a Murán és Dráván átnyúló dudahagyományok dalaiból. Idén újdonságképpen a duda, hosszú furulya, furulya mellé a tekerőlantot is bevonták a hangszerek közé. Ez utóbbi elsősorban az Alföld (a Csepel-szigettől Békés megyéig) hangszere, ám feljegyzések szerint néhány tekerős akadt azért a Dunántúlon is.

– A dudák és nyenyerék főleg szólista hangszerek voltak, ez azt jelenti, hogy egyetlen zenésznek kellett egy egész zenekart pótolnia, ő felelt a ritmusért, a dallamért s természetesen a jókedvért – hangsúlyozta Végh Andor dudakészítő népi iparművész, népzenész, egyetemi oktató. – A zeneiskolában csupán 45 percig tanulnak egy-egy népi hangszert a gyerekek, itt egy egész napunk, sőt hetünk van arra, hogy bele­merüljünk a részletekbe, muzsikába. A nyári táborban sokkal koncentráltabb a tudás. A néprajzon kívül hangszereket készítünk és természetesen együtt zenélünk.

A már-már táncházi hangulatot mi magunk is megtapasztalhattuk. Harmonikusan szólt együtt a hosszú furulya, a duda és most először a táborban Havasréti Pálnak köszönhetően a tekerő. A budapesti születésű, Pécsen lakó népzenész 45 éve oktat.

– Nagyon jó lehetőség a mostani, hogy rálátnak egymás hangszereire és kipróbálják a másikét – mondta a népzenész. – Kissé furcsa lehet most a párosítás, de a tekerősök ugyanúgy gondolkodnak, mint a dudások. Ezeknek a burdon hangszereknek van egy alapzúgásuk, hangzásuk, nem tudunk hangnemet váltani, így a dallam ezen a hangzáson belül változik. Tekerőn javarészt alföldi zenét játszunk, most is él ott ez a hagyomány, de tudjuk rekonstruálni más tájegység dallamait, így például a zalai népdalkincseket.

A téma ezúttal Nagykanizsa és Nemespátró környéki dallamok, tudtuk meg Szabó Zoltántól. Az etnográfus, népzenész örömmel újságolta, hogy a háromsípos duda idéntől kötelező tananyag a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene tanszakán.

– Pál István tereskei (Nógrád) pásztor zenei hagyatéka az egyik kötelező anyag, a másik pedig Dél-Dunántúlról a somogyi Jankovics Imre hagyatéka. Emellé kell a saját darabokat vinni. A táborból ketten felvételiztek az egyetemre, kíváncsian várjuk a végeredményt.

Idén zalai dallamokat ismerünk meg, nagyon jól összegyűjtött válogatásról van szó, Vikár Béla először Zalában kezdte a fonográfos gyűjtéseket. Kodály Zoltán is szívesen jött ide, Horváth Károly a Muravidéket járta szisztematikusan, de ne feledjük Vajda Józsefet sem, akinek a munkássága nagy segítség számunkra a repertoár bővítésében. Például a Két szál pünkösdrózsa című dalnak csupán egy változatát ismeri az ország, míg itt Zalában három kiváló, dudán játszható verzió ismert. A gyűjteményekből világosan látszik, hogy Nagykanizsa és Nemespátró környéke gazdag hagyományú.

A fiatalok közül néhányan szó nélkül csatlakoztak a rögtönzött bemutatóhoz. Félegyházi Miklós (Dunabogdány) négy és fél éve kezdett háromsípos dudán tanulni, az Óbudai Népzenei Iskolában Szabó Zoltán a tanára. Most együtt izgulnak, hogy sikerüljön a konzervatóriumi felvételi. Ő egyébként a kezdetektől résztvevője az egerszegi tábornak. Bencz Zsolt tavaly volt először Zalaegerszegen, a szlovákiai Nyitrai járásból, Gímesből érkezett. Tíz éve tanul dudán, testvére tekerőzik, a helyi folklórcsoportot erősítik. A budapesti Czirók Tamás először ismerkedett most a zalaegerszegi helyszínnel. Öt évvel ezelőtt kezdett tekerőn játszani, mára már gyakorlott zenész, s nem mellesleg az Újbudai Babszem Néptáncegyüttes tagja. Egyik fellépéskor került közelebbi ismeretségbe a hangszerrel, azóta Szerényi Béla tanítványa. Katona István Vajk (Martos, Szlovákia) hatodik éve tekerőzik. Úgy tartja, ha igazán szorgalmas valaki, akkor egy év alatt már elfogadhatóan tud a hangszeren játszani.