Iványi Miklós nemcsak dokumentálni akar, hanem tanácsokat is ad egy jobb élethez

Iványi Miklós 1946-ban született Győrben, 1971-ben a soproni egyetemen okleveles erdőmérnök, majd 1995-ben vállalkozó gazdasági szakmérnök diplomát szerzett. 1971 óta Nagykanizsán él, a Zalaerdőnél dolgozott, s 2006-ban onnét is ment nyugdíjba. 1963 óta foglalkozik írással, gazdasági-politikai, szépirodalmi és néprajzi témákban osztotta meg gondolatait az olvasókkal különféle lapokban, folyóiratokban. Első kötete 2008-ban jelent meg Füveskönyv címmel, majd ezt továbbiak követték, 2019-ben és 2020-ban hetedikként és nyolcadikként az Őszi lomb, valamint az 50 éves a Nagykanizsai Honvéd Egyesület című kötetek – valamennyi könyvet a Czupi Kiadó gondozta.

– Nyilvánvaló, hogy a Zala­karosi Dalárda, a Honvéd Kaszinó Énekkara, valamint a Nagykanizsai Honvéd Egyesület történetét dokumentarista igénnyel írtam meg, ezek tulajdonképpen emlékkönyvek – bocsátotta előre Iványi Miklós. – Tagja vagyok mindhárom civil szervezetnek, lehetőleg minden rendezvényükön részt veszek. Mindig velem van a fényképezőgépem, megörökítem az éppen aktuális történéseket és eddig több ezer fényképet készítettem már. Ezért vetettem fel először a szervezetek vezetőinek, hogy a kerek évforduló kapcsán nem lenne-e szerencsés megjelentetni egy fényképalbumszerű dokumentumkötetet, aminek örülhet a jelen embere, és böngészheti az utókor is. Ez tehát az említett három kötet „keletkezéstörténete”. Mindegyik könyv azonos metódus szerint készült: a hozzávetőleg 15-20 oldalnyi történeti szöveget csak és kizárólag az adott szervezet életét bemutató, kirándulások, táncos összejövetelek, megemlékezések édes-bús pillanatait megörökítő, közel kétszáz fénykép követi, melynek többségét 2007 óta én készítettem. Néhány esetben kellett más fényképet használni, amikor nem tudtam jelen lenni a helyszínen, vagy amikor én magam is szerepeltem a képen.

Az erdőmérnök-író a legfrissebb, az 50 éves a Nagykanizsai Honvéd Egyesület című könyvéből fontosnak tartotta kiemelni azt a részt, mely Móricz István Béla nyugállományú honvéd alezredes, az egyesület legidősebb tagja, a Gábor Áron laktanya egykori parancsnokhelyettese képzőművészeti munkásságát mutatja be. A volt katonatiszt a honvédség jeles nagykanizsai jubileumaihoz, eseményeihez kötődően míves plaketteket és domborműveket készített.

– Nem sok volt és mostani katonavárosnak van ilyen nagyszerű személyisége, azt gondoltam, nagyobb helyet is megérdemel a könyvben – jelentette ki a szerző.

Iványi Miklós hangsúlyozta: mindig csak a valóságról ír, a valóságot – vagy amit annak vél – rögzíti. Ez jellemzi dokumentarista emlékkönyveit, de szintén ezt viszi tovább szépirodalmi igénnyel írott köte­teiben, melyekben már megfogalmazta, megfogalmazza az ahhoz kapcsolódó tapasztalatait, ismereteit, véleményét, híres, vagy általa nagyra tartott személyek álláspontját, továbbá a józan ész alapján megfogalmazódott tanácsait is.

– Ebben a vonulatban az Őszi lomb immár a 4. könyvem – folytatta a szerző.

– Melyben valójában kettő kötet rejtőzik: az egyik a Boldog élőlények címet viseli (ebben véleményemet, gondolataimat, tapasztalataimat osztom meg az olvasókkal olyan történelmi eseményekkel kapcsolatban, amiknek magam is átélője voltam), a másik pedig az Őszi lombot, mely leginkább visszaemlékezésekből áll. Előbbiben szó esik például a forint bevezetéséről, 1956-ról, Nagy Imre újratemetéséről, a berlini fal ledöntéséről, a délszláv háborúról és még sorolhatnám. Utóbbi pedig kifejezetten szubjektív önéletrajzi rész. Abban bízom, hogy a tanácsaim elvezethetik az olvasót a boldogabb élethez.