A legnagyobb magyar lakodalma is e falak között zajlott 1836-ban

A Dunántúlról Budapestre utazók többnyire a Déli pályaudvarra érkeznek, de azt valószínűleg kevesen tudják, hogy, elhagyva az alagutat, a szerelvény elhalad az Avar utca mellett, ahol a 9. szám alatt élt Tersánszky Józsi Jenő. Akinek csak egy utcányit kellett a sínek másik oldalára sétálni, hogy beülhessen a Márványmenyasszonyba. Az étterem neve az elmúlt hetekben vészjóslóan járta be a sajtót, talán Nyáry Krisztián irodalomtörténész tárta először a nyilvánosság elé, bajban van a tavaly november óta zárva lévő földszintes épület. A magamfajta kultúrsznobnak egyéb se kell, máris a saját szemével akarja látni, hát odamegy.

Az előzetes tájékozódásban Vincze Miklós alapos írása segített, aki a múlt tavasszal minden részletre kiterjedően tárta elő a legendás étterem történetét. Tehát: a Déli pályaudvar és a Vérmező közt található Buda legidősebb étterme, a Márványmenyasszony. 300 éve áll, „túlélve az 1848-49-es forradalmat, a századfordulós építési lázat, Budapest 1945-ös bombázását, illetve a szocializmus épített örökséget nem épp óvatosan kezelő évtizedeit.”

A Márványmenyasszony 1793-ban borkimérésként épült meg, a reformkorban lett neves honfiak találkozóhelyévé. Amitől valóban legenda, az az a tény, hogy itt tartotta esküvői lakodalmát 1836-ban gróf Széchenyi István és Seilern-Aspang Crescence bárónő, sőt, 8 évvel később báró Wesselényi Miklós és ápolónője is. A zalai szív megdobban, ha a turista emlékszik: Széchenyi István zalai birtokai Pölöske környékén terültek el, ő maga pedig többször járt Deáknál Kehidán. Az épületről felröppent a hír, miszerint tulajdonosa elbontatná, és szállodát építene helyére. Ez a magyar kultúrtörténet és történelem kitüntetett emlékezetű vendéglátóhelyének eltűnését jelentené. Ott járva tapasztalhatjuk, a földszintes rész valóban beszorult utcabeli, több emelet magas társai közé. A gesztenyefás kertet most nem lehet megnézni. Ironikus, hogy az étlap még mindig elérhető az interneten: 2-3000 forint körüli főételárakkal.

Az irodalomtörténet tudni véli, hogy itt írta Szigligeti Ede a Liliomfit, ide járt Ady Endre cigányzenét hallgatni, gyakran megfordult itt Móricz Zsigmond, Kaffka Margit, Heltai Jenő.

De miért Márványmenyasszony? A kutató-újságíró írásából az derül ki, hogy Ferdinand Hérold 1831-ben született operája, a Zampa, avagy a Márványmenyasszony 1836-ban debütált a Várszínházban, majd a következő évben sikerdarab lett. A főszereplő, Lendvay Márton a társulat többi tagjával együtt itt töltötte az egyik színházi est hátralévő részét. Emiatt készítette volna a címfestő a kitárt karú, fehér ruhás nőalakot a bejárat fölé. Ezenkívül tartja magát az a legenda, hogy a tulajdonos akarata ellenére férjhez kényszerített lánya lenne a Márványmenyasszony, aki bánatában „kővé” vált. A húszas években egy lap arról is írt, hogy az itt elfogyasztott éte­lért és italért fizetni nem képes szobrász pénz helyett saját alkotását, a nőalakot ajándékozta a vendéglőnek.

Jelenkori kálváriáját a budavári önkormányzat közleményéből ismerhetjük. A 2020 novemberében bezárt vendéglátóhely új tulajdonosa részleges bontási engedélyt kért a kormányhivataltól, amit december 23-án jóváhagytak. Az udvari idős fák az igazságügyi szakértő véleménye szerint életveszélyesek, ki kell őket vágni.

Felmerül a műemlékvédelmi vagy a helyi védettség kérdése. Egyikkel sem rendelkezik az épület. Eddig. A tulajdonossal november óta folytak az egyeztetések, részleges eredménynek látszott, hogy az utcafronti épületszárnyat megtartanák. A krónikás Olaszországban, Hollandiában látott hasonlót, az utcafront 500 éves, míg a kapun belül XXI. századi megjelenés.

A nagy visszhangot kiváltó hírek után döntött a Miniszterelnökség: gyorsított eljárásban kéri a műemléki védettséget, addig pedig leállnak a bontási tervek. A magam részéről várom, hogy ebédelhessek a Márványmenyasszonyban…