A veszélyhelyzet után ismét látogatható Lénárd Gábor és Balogh István Péter tárlata

Balogh István Péter 1979-ben végezte el a Képzőművészeti Egyetemet, mestere Kokas Ignác volt. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének 1979-től, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének pedig 1995-től tagja. Önálló kiállításain kívül rendszeresen vesz részt hazai és nemzetközi művésztelepeken, csoportos kiállításokon. Alkotásai megtalálhatóak magángyűjteményekben és közintézményekben.

– Hagyom magam festeni – mondta szerényen a művész. – Színbeli elképzelésem van, ez a kiindulópont. De hogy a képen pandúr lesz-e vagy betyár, még nem tudom. Egyszer csak kiszól valami a képből, azt igyekszem fülön csípni. Ha sikerül, megindul a párbeszéd közöttünk, és eljön a pillanat, amikor lélek költözik a festékbe. Ha ott tudom tartani, az olyan érzés, amit mással pótolni nem lehet. A képeim nagyrészt akrilfestékkel készülnek vászonra, de az olajfestéket még mindig kedvelem. Készterméket éppúgy használok, mint saját készítésűt. A festékport különféle fém-oxidokkal, a titántól, a szénig házasítom, de emellett például vassal, mangánnal és krómmal is dolgozom. Lénárd Gáborral nem ez az első közös kiállításunk, hiszen az alkotások együtt különlegesen szép harmóniát árasztanak. A motívumaink egész egyszerűen kapcsolódnak egymáshoz.

A fővárosban született Lénárd Gábor Cserszegtomajon él, először mutatta meg műveit a kanizsai közönség előtt. A művészet iránti érzékenységét szinte az anyatejjel szívta magába. Büszke arra, hogy a nagynénje, a botfai László Imréné népdalénekes az első, 1967-ben megrendezett Röpülj, páva! című tévéműsor zalai döntőse volt. Immár bő 25 éve a figurális szobrászat érdekeli, és ezt gyakorolja kő, fa és agyag megmunkálásával. Szeretné, ha a kíváncsiság, a nyitottság, az új technikák és irányzatok megismerése még sokáig inspirálná munkára.

– A szobrok általában szilvafából és cseresznyefából készülnek – mesélte. – A keményebb, úgynevezett munkás alapanyagok állnak közel hozzám, próbálom az iskolaszerű alkotás útjáról letérve az ironikusabb vonalat követni. Főleg a kivágásra érett fákkal dolgozom, hiszen ezek teljesen más lendületet adnak a szobraimnak, melyek egy lakás belső enteriőrjének is lehetnek kellemes díszei. A kőszobrok esetében a Kisrécse melletti Kendlimajorban találkoztam egy művésszel, aki úgynevezett sóskúti kővel dolgozott, ami könnyen és jól faragható. Ezenkívül tardosi, szemcsés követ is használok, amely rusztikus felülete miatt igazán egyedi megjelenést ad. Fontosak az életemben a zarándokutak, négy nagy európait teljesítettem, most egy új kihívásra készülök – persze, ha a lehetőségek adottak lesznek –, Spanyolországban 370 kilométert gyalogolnék végig. Minden ilyen út óriási feltöltődést jelent, ami után még több lelki és szellemi munícióval térek vissza az alkotáshoz.

A tárlat megnyitóján Lengyák István, a magyar kultúra lovagja is beszélt. Szerinte Balogh István Péter és Lénárd Gábor művészete végtelenül sokoldalú nyelven szól a látogatókhoz, amikor festményeiken, szobraikon keresztül megfogalmaznak valami szépet, valami maradandót, s munkáikban mindig ott érezhetjük Madách Imrének azt a mondatát, hogy „ember, küzdj és bízva bízzál”. A valóság igazi talaján álló alkotók, olyan tömören és érthetően fogalmaznak színeikkel, formáikkal, ecsetkezelésükkel vagy szobrászati faragóeszközükkel, mint a költők a szavakkal. Minden alkotásuk azonnal érthető, és szinte korosztálytól függetlenül bárki könnyen ráérez mondanivalójukra. S miként a vers a költő szavakba öntött szép gondolata, ugyanúgy István és Gábor minden festménye vagy szobra egy-egy színekbe és formákba sűrített létgondolat, mondta Lengyák István.