Lőrincz Nikolt Céliméne szerepe avatta színésznővé

Lőrincz Nikol a Hevesi Sándor Színházban lett kislányból nagylány, igéző nőből művésztárs felesége, a színház iránt rajongó fruskából színésznő. Majdnem másfél évtized alatt sem kopott semmit széles mosolya. Kiskamaszként még a templomban is léggitározott, űzte a megmutatkozási vágy, a miskolci színház falának lábazatát mindig végigsimította a kezével, ha arra járt.

Vonzotta a színészet. Mégsem a messzi észak-magyarországi teátrum nevelt belőle művészt, hanem a zalaegerszegi, s benne főleg az akkor még működő színészképző stúdió. Tanára Farkas Ignác és Ecsedi Erzsébet volt. Itt megállapodott, még soha nem lakott ennyi ideig egy városban. A tanulmányait is sok iskolában végezte el a családi költözések miatt. Édesanyja egyedül nevelte fel, talán innen a szívósság: minden helyzetben igyekszik maradéktalanul teljesíteni, kedvessége masszív munkabírást takar. Már húszévesen is meg tudta oldani a rá bízott érett asszonyszerepeket, s noha korainak érezte, a fegyelem alkalmazkodásra intette. Ha kellett, pár hét alatt lefogyott tizensok kilót egy szerepért.

Emlékszünk rá a Mágnás Miskából, a Chicagóból, a Koldusoperából, a Portugálból, a Liliomfiból. Közelebb érve az időben az Üveganyából, a Csíksomlyói passióból, a Köztársaságból, a Képzelt riportból, a Kölyökből, a Szent Péter esernyőjéből, az Abigélből, az Ózból, az Augusztus Oklahomából. Fejlődését eddig Máriáss-díj, Soós Imre-díj szegélyezi. A zalaegerszegi nyári színházban Tompagábor Kornél számított rá, emlékezzünk az Anconai szerelmesekre. Őrzi a dicséretek melegét, amit pár marcali nézőtől kapott, akik miatta jöttek el többször megnézni az olasz slágerekre épült zenés vígjátékot. Pedig akkor éppen ínszalagszakadással játszott. Legutóbb a költészet napi összeállításhoz is meghívták, ami már csak a virtuális térben volt elérhető.

Bírja a leterheltséget, a pörgést, nem leveri a sűrűn mért feladat, hanem szárnyakat ad. A való életben meg simán elbánik a többes lakáscserével.

Ilyesmivel foglalkozott az utóbbi időben. Mert elmegy. Budapest várja, s ott a férj, a szintén a Hevesiben felnőtt Barsi Márton, aki már egy éve a Turay-társulatban játszik.

– Évek óta érlelődött az elhatározás, s mivel Budaörsön élünk, a távházasság sem volt hosszú távon tartható. Be kellett látni, a következő lépés az, hogy Budapesten forgolódjék az ember. Már korábban is sikerült sorozatokban, filmekben kisebb szerepeket játszanom, s most a keresgélés idején is biztató találkozásokon vagyok túl. A karantén előtt több tárgyalás is zajlott, ígéretesnek mondható a jövő.

Láthatta a néző a Drága örökösökben, a Félúton című filmben, s reklámfilmekben is. Nem könnyű szabadúszóként keresgélni: ajánlkozás, castingra, válogatásra járás, bemutatkozó videó készítése annak, akit baráti szövetségként működő társulat vett körül. Ilyenkor jön az ügynök, aki segít eligazodni. Nikol egyelőre egyedül vág neki. A SzabadSzínész társaság már ismeri a nevét, elkészítette „én-videóját”, és hangoskönyv felolvasásra vállalkozott. Társasági embernek tartja magát, igényli a társulati létet, remélhetően hamarosan újra része lesz benne.

A zalaegerszegi színházban a sajnos ebben az évadban elmaradt Kőszívű ember fiaiban is játszott volna, talán találkozunk vele jövő márciusban emiatt. Mint mondja, tervez egerszegi tartózkodást, látni akarja barátait a színpadon s civilben is. Többek között Ecsedi Erzsébetet, akivel közös öltözőben élték meg a 14 évet, aki mestereinek egyike. A sok nevetés mellett egy elő-adás közbeni kullancskiszedés is izmosítja barátságukat.

– Ha azt kérdezik, kik a legfontosabbak nekem az egerszegi színházból, azt mondom, a honlapon szereplő névsort kell megnézni. Mert mindenki. Annyi odafigyelést, szeretet, szakmai támogatást, iránymutatást kaptam, ami egy életen át elkísér. Örökre meghatározó része lesz az életemnek az itt töltött idő. Stefán Gábor igazgató idején kerültem ide, Bagó Bertalan rendezőtől a kezdetektől kaptam fontos feladatokat, de a mostani vezetés is bízott bennem, dr. Besenczi Árpád és korábban Sztarenki Pál. Előfordult, hogy az évad 8 bemutatójából hétben benne voltam. A stúdióbeli évek ezer élménye is itt kavarog bennem. Naplót is akartam vezetni, pont azért, hogy el ne felejtsem a szép dolgokat, de aztán időhiány miatt abbamaradt. Borsodiként is mindig tiszteletbeli zalainak fogom érezni magam, vagy talán igazi zalai is vagyok már?

– Mikor érezte, hogy színésznő lett, hogy belülről jön a figura?

– A Mizantróp Céliméne szerepénél a 2010/2011-es évadban éreztem először, hogy ez én vagyok, ez már belül épült meg. Hogy már nem játszom, hanem élem a szerepet. Ez egy Sztarenki Pál rendezte vizsgaelőadás volt.

Több mérföldkő is számon tartható eddigi pályáján. E sorok írója az Üveganya kapcsán különösen nagy nézői hálával adózott tehetségének.

– A Popfesztivál Esztere, az Augusztus Oklahomában Mattie-je is hasonlóan fontos számomra. A Köztársaság Ariadnéja, a Csókos asszony Rica Macája, az Abigél bolondos zenetanárnője, a Szent Péter esernyője francia hölgye… csak néhány szerep, amit nagyon szerettem.

– Az önbizalom megtartása nem lehet könnyű ebben a helyzetben egy színésznőnek…

– Naponta úgy élek, mintha nem változott volna semmi. Felöltözöm, sminkelek, van időm intenzíven angolul tanulni, reggelente jógázunk Marcival, szövegeket tanulunk. De ha kicsit elveszek, megnézem a videót, amiben összefűzve látható néhány szerepem, akkor megnyugszom, még ha nem is vagyok elégedett magammal.

– Mitől érzi elveszettnek magát?

– Értem már meg csalódást, becsapottságot, éreztem már magányosnak magam, jóllehet alapvetően optimista ember vagyok. A rossz dolgok dédelgetésének nem sok értelmét látom, a haragot, a megbántottságot igyekszem nem túl sokáig hordozni, jobban járok a megbocsátással.

Lőrincz Nikol Budapesten újra megtalálja az édesanyját is. Aki évekig dolgozott Németországban, s alig fél éve hazajött. Ha minden sikerül, sokszor nézheti a lányát a fővárosi színpadokon.