Reprezentatív album a város kiadásában Zalaegerszeg képzőművészeiről

Az igényes kiadvány TOP forrásból valósult meg, a helyi identitás erősítése jegyében. Kiadója a város, kereskedelmi forgalomba nem kerül, az ezer példánnyal a zalaegerszegi önkormányzat gazdálkodik. Az album egyebek közt reprezentációs célokat szolgál, de az is törekvés, hogy eljusson az ország nagyobb könyvtáraiba, s természetesen mindegyik zalaegerszegibe.

A kötet fő szorgalmazója Seres Péter fotográfus volt, aki dr. Kostyál László (PhD) művészettörténészt kérte fel szerkesztőtársnak.

– Az albumban 50 Zalaegerszegen alkotó és 21 elszármazott művész szerepel, a névsort Kostyál László állította össze, nagy gondossággal – kezd a részletekbe Seres Péter, aki a fotók nagy többségének elkészítése mellett a könyvtervet is jegyzi. – A kötet első, terjedelmesebb egységében a helyi művészek mutatkoznak be személyenként 6 oldalon, majd az elszármazottak, 2-2 oldalon. Nem csak a kortársakra koncentráltunk, a sor az 1800-as évek végével indul, s időrendben halad a jelenig.

Ennek megfelelve a legelső alkotó az 1875-ben született Léránt János, aki ügyes szobafestőből vált templomok felékítőjévé, a sort pedig az 1991-ben született Agg Lili festőművész zárja. A személy szerinti bemutatkozást a művészettörténész tanulmánya vezeti fel, amely három részben – 1900-tól 1945-ig; 1945-től a rendszerváltásig; 1990-től napjainkig – taglalja a képzőművészeti szcéna alakulását.

– A legkorábbi időszak alkotói a nagyközönség számára kevésbé ismertek, a könyv első harmadában talán Udvardy Ignác Ödön, idősb. Frimmel Gyula és Göcseji Pataki Ferenc nevére kapja fel a fejét az olvasó – vélekedik Seres Péter. – A szakma persze a többieket is ismeri, de jó érzés, hogy az album jóvoltából most szélesebb nyilvánosságot kap az ő munkásságuk is. A stílusbeli kavalkád elkerülése érdekében születési dátum szerint követik egymást az alkotók, de betűrendes tartalomjegyzéket is mellékeltünk. Minden művész blokkja informatív portréoldallal indul, majd következnek a művek.

A fotózás szűk két éve indult, s a képek színállományának egységessége érdekében Seres Péter az anyag döntő hányadát újrafotózta.

– Hosszú időt töltöttem annak technikai kidolgozásával, hogy a fehér, a piros, a zöld, s a többi szín minden felvételen ugyanazt „jelentse” – vesz kanyart a szakmai kihívások felé. – Hiszen minden fényképezőgépnek van saját színmintája, ami elcsalhatja az árnyalatokat. Ráadásul a felvételek eltérő fényviszonyok között születtek, márpedig egy művészeti albumnál alapvető az eredeti színek megőrzése, majd egységes megjelenítése. Ügyelnem kellett arra is, hogy a festmények faktúrája, az ecsetkezelés, a felületképzés megfelelően érvényesüljön. Hatalmas élmény volt számomra e munka, hiszen mélyebben beleláthattam a művészek gondolkodásmódjába, életébe.

A múzeumban fellelhető anyag újradigitalizálásában nagy segítségére volt Dömötör Andrea gyűjteménykezelő. A dokumentálás is cél volt, így egy-egy alkotó bemutatásához a szükségesnél jóval több felvétel készült. Bedő Sándor hagyatékából például több mint 70. Akadt művész, akinek az örököseit csak Budapesten érte el, Fischer György munkáinak egy részét pedig szentendrei emlékkiállításán tudta megfotózni. A több mint ezer felvételből aztán Kostyál Lászlóval közösen, szakmai és szerkesztési szempontok alapján válogatták ki a kötetbe kerülőket.

Dr. Kostyál László a kötet hiánypótló szerepét emeli ki, hiszen ilyen terjedelmű és teljességű összefoglaló még soha nem született Zalaegerszeg képzőművészetéről.

– A tanulmányban több hónapnyi munkám rejlik, mintegy 120 év folyamatait elemeztem, a nagy társadalmi változások korszakhatárai által tagolva. Az új szelek rendre jelentős módosulásokat idéztek elő a művészeti életben, igyekeztem ezeket is megvilágítani. Nagy érték, hogy az album révén megszületett egy részletes adattár az alkotókról, ilyen korábban nem létezett. Ez persze rengeteg kutatást, időnként sziszifuszi aprómunkát igényelt, amiben segítségemre volt a korabeli sajtó is. A gazdag képanyag szerkesztői szempontból tett próbára bennünket, a válogatás és a fotók sorrendje többszöri nekifutásra vált csak véglegessé. Az eredmény azonban bizonyságul szolgál arra, hogy Zalaegerszeg művészete nem a „világ végét” jelentette, dacára annak, hogy hosszú ideig provinciálisnak számított. Különösen a 60-as évek második felétől vált egyértelművé, hogy leszámolhatunk ezen előítélettel. Úgy érzem, az új albumot büszkén adhatjuk mindazok kezébe, akik érdeklődnek a megyeszékhely képzőművészete iránt.