Pálóczi Horváth Ádám halálának kétszázadik évfordulójára emlékezünk

Nagyra tartották a tudományokban való jártasságáért (matematika, csillagászat, fizika, filozófia és lélektan), a magyar nyelv művelése érdekében gyakorolt fáradhatatlan munkájáért, szeretetreméltó, közösségi magatartásáért. Lenyűgöző sokoldalúság és széles körű érdeklődés jellemezte. Foglalkozott történeti kutatásokkal, földrajzzal és néprajzzal is. A kiválóan rögtönző költő a társas összejövetelek központja volt. Verseivel, dalaival, táncos lábával és nagyszerű énekhangjával tűnt ki társai közül, s aratott nagy sikert, főleg a „szebbik nem” körében. Voltak persze olyanok is, akiket ellenszenvvel töltött el hajviselete és hagyományőrző ruházata. Németellenessége miatt élete végéig magyaros ruhában járt, s hátul pántlikára kötött hosszú hajat viselt. Ez utóbbi miatt „csimbókos poétának” is nevezték.

Horváth Ádám Kömlődön született 1760-ban, s a szomszédos Császár községben nevelkedett. A Pálóczi előnevet csak ritkán használta. A nyugtalan természetű ifjú innen került 13 éves korában a nagy hírű debreceni kollégiumba. A nehezen kezelhető diáknak sok baja volt az iskolai törvényekkel, de az itt töltött idő mégis döntő hatással bírt egész életére. „Nem tagadom… én voltam az első korhely” – emlékezett később, önkritikusan. Önként hagyta el a kollégiumot, előbb Miskolcra, majd Jászóra került. Ügyvédi és mérnöki vizsgát tett. Hazaköltözött a Dunántúlra, amely élete végéig otthona maradt. Pápán lett földmérő. Főleg Veszprém, Zala és Somogy megye területén dolgozott. Ahol csak megfordult, mindenütt barátokat szerzett. Lakodalmakban, mulatságokban dalaival, alkalmi verseivel szórakoztatta környezetét.

1782-ben megnősült, egy tekintélyes köznemesi család 16 éves lányát, Oroszy Júliát vette feleségül. Az akkor Zala megyei Füredre költözött. Julianna a Balaton környékének egyik legműveltebb asszonya volt, szellemiekben méltó társa a poétának. Az együtt töltött 11 füredi év volt a költő munkásságának legsikeresebb és legtermékenyebb időszaka (hét kötet, röpiratok, drámák, regények, versek, humán és reál tárgyú írások). Nagy irodalmi sikere a Hunyadi Jánosról szóló eposz volt, a Hunniás (1787), amely egy csapásra népszerűvé tette, nemcsak az olvasók között, hanem az irodalmi közéletben is.

Kivívta Csokonai Vitéz Mihály és Kazinczy Ferenc elismerését is. (Horváth felismerte Csokonai tehetségét, barátok lettek. Később megvédte Kölcsey kritikájával szemben, s halála után is sokat tett elismertetéséért.) Kazinczy így lelkesedett: „Férfiúi érettség, elevenség, pajkosság, tréfa, tűz a legkedvesebb szelídséggel összeszőve, az, ami őt a néző előtt kedvessé teszi… egy szeretetre méltó kuruc. Nem lehet hozzá hasonló litterátort kapni, mert ő a maga nemében egyetlenegy.” Meg is látogatta balatoni otthonában. Kapcsolatuk – sűrű levelezés formájában – Horváth haláláig megmaradt, bár eltérő szemléletük miatt a baráti kapcsolat fokozatosan elhidegült.

Költészete előtt tisztelgett Virág Benedek és Berzsenyi Dániel is. Levelezett korának szinte minden nevezetes költőjével, lapszerkesztőjével, a 78 éves Ráday Gedeontól a 19 éves Csokonaiig. Fáradhatatlan alkotásvágy jellemezte. 1787–1793 között hét kötete (köztük a Hol-mi 1; 2; 3; A legrövidebb nyári éjszaka; Felfedezett titok), ugyanennyi füzete jelent meg nyomtatásban. Írt a Balaton mellett játszódó történelmi darabot, csillagászati tankölteményt, szatirikus regényt. Egyik darabját előadta a pesti színtársulat, s szinte minden korabeli irodalmi lapban publikált. Használni kívánt a magyarságnak s a magyar nyelvnek. Széchényi Ferenchez írott levelében nyelvművelő tudós társaság létrehozását kezdeményezte.

1789-től lett tagja Pesten az akkor haladó liberális elveket valló szabadkőműves páholynak. Amikor a varasdi páholy áttelepült Zalaegerszegre, ennek titkára lett. Így került közeli kapcsolatba Zala megye haladó politikai vezetésével. (Ennek köszönhette mintegy negyedszázad múlva, hogy a németellenes versei miatt kezdeményezett vizsgálat során kimentették őt a megyei tisztségviselők.) A név nélkül megjelent Felfedezett titok – amely Németh Józsefnek köszönhetően ismét olvasható – a korabeli szabadkőműves eszmék összefoglalása.

A politika iránt mindig érdeklődő Horváth, aki három megye táblabírája volt, a budai országgyűlés idején nem csak dalaival kedveskedett a „szebbik nemnek”. A magyar asszonyok prókátora című röpiratában korát megelőzően harcolt a női egyenjogúságért. S felhívta a nők figyelmét: „Ti vagytok egy oly különös titkos erő az országban, mely formálhatja a nemzetet.”

A nők körében oly népszerű költő magánélete korántsem volt ilyen sikeres. Felesége nehezen viselte férje gyakori utazásait, kicsapongó életmódját. Pálóczi pedig azt panaszolta, hogy felesége „jobb szereti a Könyves Házat, mint az Ágyas házat…” S mivel a Lipót császár által jóváhagyott törvény lehetővé tette a protestánsok számára a válást, Zala megyében az első válás kétes dicsősége Horváth Ádámé lett. Barátságban, csókkal vált el feleségétől 33. születésnapján.

A költő nem tanult saját kárán, a három hónap múlva megkötött második házassága is kudarcba fulladt. Ő felesége házsártos természetét okolta, környezete viszont a poétát tette felelőssé nőügyei miatt. (Ebben lehetett némi igazság, mert Pálóczi halála után előkerült egy 72 tételből álló lista szerelmeiről.) 1808-tól a költő már „fogadott lányával”, Kazinczy Klárával élt. Viharos szerelmi élete lecsillapodott. Nagybajomból – ahol második feleségével lakott – 1811-ben visszaköltözött Zalába, Petrikeresztúrra. Kazinczy Klára, akit 1818-ban feleségül is vett, élete végéig társa maradt.

A nagybajomi években (1795–1811) Horváth Ádám kevesebbet írt. Főleg filozófiai és matematikai problémák foglalkoztatták. Verseinek fő témája a Napóleon elleni háború volt. Mint buzgó protestáns részt vett egyháza közügyeiben, előbb a külső-somogyi, majd a belső-baranyai egyházmegyének lett főgondnoka. Fontos szerepe volt a gyönki iskola létesítésében. Versei, énekei bekerültek a református énekeskönyvekbe. (Énekei ma is felhangzanak egyházi ünnepeken – anélkül, hogy a mai kor embere tudná, hogy azokat Horváth Ádám írta.)

Élete utolsó évtizedét Petrikeresztúron ismét az irodalomnak szentelte. Bár továbbra is élénk kapcsolatot tartott Kisfaludi Sándorral, Berzsenyivel, Kazinczy Ferenccel, Dukai Takács Judittal, de művei már nem arattak hangos sikert. Részt vett a Festetics György által életre hívott Keszthelyi Helikon ünnepségein. Nem tagadva meg önmagát, Petrikeresztúron maga köré gyűjtötte a környéken lakó nemes kisasszonyokat, s Göcseji Helikon néven irodalmi kört hozott létre, segítve verselő tehetségük kibontakozását. Kazinczy Klára is tagja volt ennek a zalai művelődéstörténet számára jelentős körnek.

Nemzeti önérzetéről számos történetet feljegyeztek. A legismertebb bejárta az egész országot. „Stájer tánc” című németellenes daláért 1814-ben királyi kihallgatásra idézték be. A poéta elment Budára (hisz ott lakik a magyar király), de a durva német kapus elutasította. Ekkor elment Visegrádra, a magyar király nyaralójába, de ott sem találta. Erre elment Tatára, a király másik nyaralójába. Onnan is kidobták. Erre nyugodtan hazament, hiszen őt a magyar király elé idézték. Úgy kellett erőszakkal Bécsbe vinni, de mire erre sor került, ő a verseket átírta franciaellenesekre.

Falujából gyakran bejárt Zalaegerszegre a megyegyűlésekre, s közügyei intézésére. Sok peres ügyben képviselte a szegény embereket, s büszke volt rá, hogy közel négy évtizedes ügyvédi praxisában soha pert nem vesztett. Ennek oka szerinte az volt, hogy „igaztalan ügynek pártfogásába” soha nem ereszkedett.

De elsősorban írt. Az utolsó évtized irodalmi termése sokszínű és gazdag. Az „örökkévalóság” számára rendszerezte a hosszú évtizedek alatt összegyűjtött dalokat, közmondásokat, népi szólásokat, szófordulatokat. Kazinczy Klárának köszönhető, hogy Horváth Ádám 1820. január 28-án bekövetkezett halála után megmentette a költőt a feledéstől azzal, hogy évtizedes munkával lemásolta és a Magyar Tudós Társaságnak adta 1835-ben a hatalmas kéziratgyűjteményt. Ez tartalmazta többek között a Göcseji Helikon költőnőinek munkáit, valamint az „Ötödfélszáz énekek, ki magam csinálmánya, ki másé” című kéziratos versgyűjteményt. Ebben 479 versszöveg és 357 dallam található, amelyről elmondható, hogy régi, népi és népszerű dalanyag, nemzeti közkincs. Kiadására a költő halála után 133 évvel, 1953-ban került először sor. Ez a munka egymaga érdemessé teszi szerzőjét arra, hogy emlékét megőrizzük, az akkori közműveltség szinte teljes ismert dallamanyagát magába foglalja. Másik nagy gyűjteménye az „Ezernyolcszáztizenkilenc – Magyar Példabeszédek és rövid nyomós közmondások” máig kiadatlan. Ebben magyaros szólásokat és példabeszédeket gyűjtött össze.

Nem érte meg a népi és tájnyelvről írt tanulmányának megjelenését sem, amellyel 1820-ban megnyerte az Akadémia pályázatán a Marczibányi-díjat. (A göcseji nyelvjárás sajátos voltára is ő hívta fel először a figyelmet.)

A kortárs Csokonai így méltatta Horváthot: „Míg az áldott Hunyadi név fennmarad a Hazában, Horváth dicső neve is zeng minden magyar szájban”. A költő jövendölése nem vált valóra, de ha Horváth Ádám költészete fölött talán el is járt az idő, a nemzeti értékeket mentő népzenei, néprajzi, nyelvészeti gyűjtőmunkájára egyre többen figyelnek fel. Az „Ötödfélszáz énekek” több kiadást megélt, újra megjelent a Felfedezett titok, verstani munkáira is felfigyeltek. A Tudományos Akadémia kutatócsoportja készíti műveinek kritikai kiadását. „A szeretetre méltó kuruc” emlékét tábla őrzi Kömlődön, Császáron, Bajánsenyén, Balatonfüreden és Petrikeresztúron. Zalaegerszegen utca és zeneiskola viseli nevét. Nem véletlenül, mert megyénk művelődéstörténetének jelentős alakja volt a „csimbókos poéta”.