Dr. Béres Judit irodalomterapeuta volt a Pszicho estek sorozat januári vendége

A literatúra és a pszichológia szövetsége adta a témát a Pszicho estek sorozat minapi rendezvényén a Keresztury VMK-ban, ahol dr. Béres Judit irodalomterapeuta volt Nagy Réka klinikai szakpszichológus beszélgetőtársa. A vendég az irodalomterápia módszertanát tanítja a Pécsi Tudományegyetemen (szakirányú továbbképzésként), s gyakorolja az általa vezetett csoportokban.

– Az irodalomterápia nem új keletű jelenség, már az 1800-as évek első feléből ismerünk amerikai példákat: pszichiáterek a gyógyulás érdekében a betegségükkel kapcsolatos könyveket adtak pácienseik kezébe. Úgy gondolták, segíthet. A módszer tehát a klinikumból indulva került át a humán és mentálhigiénés területekre, ami ritka jelenség – halljuk bevezetőül dr. Béres Judittól, akiről tudnunk kell még, hogy magyar-olasz nyelv és irodalom szakos bölcsész és középiskolai tanár, pszichológiából szerzett PhD-fokozatot, valamint neveléstudományból habilitált. Bő két éve monográfiája jelent meg, Azért olvasok, hogy éljek – az olvasásnépszerűsítéstől az irodalomterápiáig címmel.

Fontosnak tartja leszögezni, hogy az irodalomterápia elnevezés kissé megtévesztő. A módszer ugyanis alapvetően nem mentálisan beteg emberek kezelését célozza, hanem egészségeseknek nyújt segítséget az önismeret fejlesztéséhez, traumák feldolgozásához, a személyiség kibontakoztatásához. Számos területen igény mutatkozik az alkalmazására. A PTE kétéves képzésére sok pedagógus, pszichológus, könyvtáros, szociális munkás, vagy éppen börtönben dolgozó nevelő jelentkezik, majd kamatoztatja a megszerzett ismeretet irodalomterápiás csoportokban. Ezek az 5–12 fős kis közösségek szerveződhetnek spontán módon, de tematikusan is. Utóbbi esetben a résztvevőknél ugyanaz a feldolgozandó élethelyzet kerül a fókuszba. Célcsoport lehet például az elvált apák, a kisgyerekes szülők, az onkológiai betegek, a függőséggel vagy párkapcsolati válsággal küzdők köre, de témát adhat a női identitás is.

– Kérdezhetnénk, hogy az irodalomban rejlő lélektani muníció felszabadításához miért van szükség csoportra és terapeutára – halljuk a kézenfekvő felvetést. – Hiszen otthon, egyedül is lehet katartikus szövegeket olvasni, s elgondolkodni a tartalmukon. Valóban, az arra alkalmas személyiségeknél így is működhet a módszer, a jó szöveg önmagában is elősegítheti egy problémában az elmozdulást, a nézőpontváltást. De csoportban sokkal könnyebb… Hiszen ott nem kettesben vagyunk az írott szóval, hanem kölcsönhatások egész hálózata jelenik meg. Az alapul vett szöveg reflexiókat szül bennünk és a társakban, amelyek új viszonyítási pontokra világíthatnak rá, további reflexiókat hozva felszínre. És akkor még ott a csoportvezető is, aki ügyel rá, hogy ne vesszen el a fókusz. Tehát megnő az egész folyamat dinamikája.

De lássuk, hol van a kutya elásva. Mitől működhet egy jó szöveg? Alapvetően attól, hogy sok minden rávetíthető. Ebből a megközelítésből talán az elvont költemények adják a legjobb matériát, hiszen a szimbólumok sokféleképp értelmezhetők, könnyen „bebútorozhatunk” közéjük.

Egyáltalán milyen szövegek alkalmasak e célra?

– A terapeuták egy csoportja a „magas” irodalommal dolgozik, bízva a sorok esztétikai értékében – reagál dr. Béres Judit. – Ezek a szövegek azonban önmagukban nem mindig vezetnek el a célhoz. Tekintsük példának Arany János Családi kör című versét. A benne foglalt, gyönyörűen leírt idill sokaknak nem adatik meg, így a költemény tartalma inkább frusztrációt ébreszt bennük. Ilyenkor szükséges átfordítani a szöveget, megengedni, hogy akár haragudjanak a versre, s a kontraszttal dolgozni. Jómagam ritkábban nyúlok klasszikus irodalomhoz, inkább olyan szöveget keresek, ami kapcsolódik a csoporttagok élményvilágához. Ez lehet lektűr, dalszöveg, vagy akár Facebook-bejegyzés is. A lényeg, hogy projekciós felületet kínáljon, s felszínre kerüljenek a továbblépést, kiteljesedést gátló tényezők. Számomra a kortárs irodalom a legértékesebb forrás, értjük a nyelvét, könnyebb az azonosulás. Amúgy sem a szöveg áll a központban, hanem annak befogadója, az irodalom csak eszköz ahhoz, hogy magába nézzen, magával foglalkozzon az alany.

Tágabb értelemben az irodalomterápia eszköztárához sorolhatók az önsegítő könyvek, amelyekből a saját krízisükről, netán betegségükről tudhatnak meg többet az érintettek. Ebben az esetben nem annyira a szöveg dolgozik, inkább a benne rejlő információ.

Angliában az irodalomközvetítés része az egészségügyi ellátásnak, háziorvosok írják fel az olvasandót, receptre. E szisztémához elengedhetetlen, hogy rendelkezésre álljon a laikusok számára is emészthető, mégis nívós önsegítő szakirodalom.

Nálunk is készülhetne kontrollált lista ezekről a kiadványokról, ami azért volna üdvös, mert enélkül az emberek válogatás nélkül olvassák a gyakran kétes hitelű cikkeket, tanulmányokat az interneten. A kép pedig nemhogy tisztulna, még kaotikusabbá válik. Egy-két fecske azért már cikázik, magyarul is elérhető például Patricia Evans Szavakkal verve című önsegítő könyve, ami a verbális erőszak, bántalmazás felismerésére és kezelésére ad gyakorlati tanácsokat.

Az olvasás mellett a terápiás írás is része lehet a fegyvertárnak. A betűvetés révén megízlelhetjük az önkifejezés energiáit, megidézhetjük érzelmeinket, emlékeinket. A foglalkozásokon irodalmi szövegmodell is mankót kínálhat ehhez, amikor egy költő bemutatkozó verse szolgál mintául, s a csoporttagok ez alapján írják meg a saját magukról szóló verset. Az is bevett módszer, hogy egy fontos fordulatnál kipontozzák a szöveget, s saját tartalommal kell megtölteni a folytatást.

A Pszicho est résztvevői is kaptak némi ízelítőt mindebből, nekifutottunk több vers és tárca értelmezésének. Ekkora közönséggel persze csak „játszásiból”, de így is nagy élmény volt elgondolkodni Tandori Dezső Pillanatnyi végszó, Szabó T. Anna Elhagy és Szlukovényi Katalin Most című versén, valamint Dragomán György Porcelán című tárcáján.

Felmerül, mikor minősíthető eredményesnek a terápia?

Mivel mindenki mást vár, s a bennünk zajló folyamatok mérése sem objektív, érdemjegy aligha írható az ellenőrzőbe. Talán az lehet a vízválasztó, hogy jobban érzi-e magát az illető, mint annak előtte. Ám az is opció, hogy csak hosszabb távon szökken szárba az elvetett szó, később érnek be az új problémamegoldási technikák, megküzdési módok.

De addig is, legalább olvastunk egy kis kortárs irodalmat.