Pávlicz Erika: ősi kultúránk ismerete nélkül nehéz jövőképet megfogalmazni

Pávlicz Erika amellett, hogy a Kanizsai Fiatalok Közösségében a „népi” vonalat viszi (és nem mellesleg ő az alelnöke is a csoportnak), a Bojtár Népzenei Együttesben énekel, valamint a Zalagyöngye Táncegyüttesben táncol.

– Időrendben a Kanizsai Fiatalok Közössége volt az első és valójában mégsem, mert egészen kis koromtól a nagykanizsai Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskolában tanultam 10 évig néptánc és népi ének szakon – bocsátotta előre Pávlicz Erika a beszélgetésünk kezdetén. – A művészeti suli hozta magával azután a Zalagyöngyét, amelyben immár hetedik éve táncolok. A Bojtárban 11 éve énekelek, a csapat vezetője, Vizeli József volt a népiének-tanárom a zeneiskolában. A Kanizsai Fiatalok Közössége vonal pedig úgy kezdődött, hogy dr. Dobó László, a városi diákszínpad akkori vezetője megkeresett: a színdarabokhoz szüksége lenne egy népi énekesre. Nikolics Zsanna, aki most a részben a diákszínpad tagjai alkotta Kanizsai Fiatalok Közösségének az elnöke, akkor azt kérdezte tőlem, hogy véletlenül nem szeretnék-e diákszínjátszó is lenni. Nemmel válaszoltam – ma pedig az egyik vezető vagyok… Így indult, s azóta van énekoktatás is a színjátszó körben.

Erika úgy tapasztalja, a gyerekek, illetve a kicsit idősebb kamaszok (akiket állítólag legendásan nem lehet bevonni semmibe) is élénken érdeklődnek a népi hagyományok, a népzene és a néptánc iránt, ami mostanában részben a médiának, például a Fölszállott a páva című tehetségkutató műsornak is köszönhető, részben pedig annak, hogy a népi kultúra értékei ettől függetlenül is a reneszánszukat élik manapság, főleg a Kárpát-medencében.

– Azt gondolom, létfontosságú, hogy mindannyian megismerjük saját, ősi kultúránkat, az értékeinket, enélkül szerintem nagyon nehezen lehet jövőképet megfogalmazni – szögezte le Pávlicz Erika. – Másrészt az egyén, a személyiség fejlődése szempontjából is van ennek jelentősége: a népdaléneklő versenyek engem személy szerint megtanítottak a fájdalom, a szomorúság és a stressz leküzdésére. Vannak az ember életében holtpontok, amikor úgy érzi, hogy az adott dologgal már nem lehet, nem tud továbblépni – de ezeken túl kell lendülni, ebben szintén segítségemre volt a néptánc. Előfordul, hogy a színpadon szinte már összeesel a fáradtságtól, de nem lehet megállni, a közönség komplett produkciót és maximális teljesítményt vár el tőled – ahogyan a társaid is, ezért menned kell tovább. Sok ember sajnos manapság fegyelem és kellő önkontroll nélkül él, aminek nap mint nap érzékelhetjük a következményeit.

Az ifjú szakember elárulta: eddigi életéből a legbüszkébb a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesülettől kapott Az év civil fiatalja című díjra, valamint arra, hogy a Prima Primissima és a megyei nívódíjas Zalagyöngye Táncegyüttes tagja lehet.

– S nem utolsósorban valamennyi tanítványomra büszke vagyok, akik kivétel nélkül úgy érkeznek meg, hogy „Én ezt nem tudom, nem akarom” – tette hozzá Pávlicz Erika, aki a Zalagyöngye Táncegyüttes utánpótláscsoportjaiban, a Szikrákban és a Gyöngyszemekben is foglalkozik gyerekekkel. – Aztán ez a hozzáállás a gyakorlások, a próbák alkalmával oldódik, és szépen, lassan mindegyik gyermek kibontakozik, amit nagyon jó látni, megélni.

Erika végül arról is beszélt: nyilván egy művésznek sokkal több lehetőséget kínál a megélhetéshez Budapest, ennek ellenére sem szeretné elhagyni Nagykanizsát, ahol főállásban személyszállítási ügyintézőként dolgozik.

– Nem fontolgatok ilyesmit, mert azt, amiért eddigi életemben küzdöttem és sikerült elérnem, itt, Kanizsán szeretném megélni, abban a városban és közösségben, aminek mindent köszönhetek – szögezte le.