Az ember a gyilkos mögött – Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány filmkritika

Ted Bundy minden idők egyik leghírhedtebb és legkegyetlenebb sorozatgyilkosa volt, aki a 70-es években több mint 30 nőt ölt meg. Bundy hírhedtsége mellett attól vált híressé, hogy jóképű és intelligens férfinak számított. Nem akarták elhinni róla, hogy bűnös, női rajongói lettek a tárgyalása során, és hosszú évekig ő maga is tagadott mindennemű vádat. Az Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány című film erre a jelenségre reflektál.

Joe Berlinger rendező a gyilkos emberi énjét tárja elénk, illetve a kapcsolatát mutatja be korábbi barátnőjével, Liz Kendallel (Lily Collins). Első látásra azt is hihetnénk, hogy mosdatni próbálja, ami egy ilyen szörnyetegnél sok kérdést felvet, de szó nincs róla. Erről azonban kicsit később.

A cselekmény a 60-as évek végén indul, amikor Bundy (Zac Efron) és Kendall megismerkedik egy bárban. Rögtön forr köztük a levegő és remek párost alkotnak, ám az idillre nincs idő. A film elképesztő tempót diktál, ami ez esetben nem válik előnyére. Negyed órába összesűrítve látjuk az ismerkedést, ahogy Bundy neve felmerül bizonyos ügyekben, majd a letartóztatást. Nincs idő kibontani a szálakat, nincs idő karaktert építeni, ami zavaró, noha a tényleges események csak ezek után történnek. Aki azonban a sorozatgyilkos agyába, tetteibe vár betekintést és horrort akar, azt csalódás fogja érni.

Az Átkozottul veszett… egy párkapcsolati dráma, ami történetesen egy pszichopata gyilkosról szól. Berlinger ennek érdekében feláldozza az érdemi részeket, ami művének legnagyobb előnye és hátránya is egyben. Bundy gondoskodó szerető, sármos férfi és szorgalmas diák, aki ügyvédnek készül. Hogy a háttérben mik történnek, arról sejtelmünk sincs. A direktor vissza akar repíteni minket a tárgyalások idejébe és azt kívánja érzékeltetni, mitől lett ez az ember médiaszenzáció: ő egy közülünk, átlagpolgár, akit koholt vádakkal helyeztek bíróság elé, elvégre csak rá kell nézni, ki hinné, hogy megerőszakolt, megcsonkított és megölt volna ennyi nőt. Berlinger számításába csak egy hiba csúszott.

Ha fiktív alakról beszélnénk, erős morális dilemmák elé állítana, mi több, tényleg elhinnénk, hogy ártatlan, talán szurkolnánk is a szabadságáért. De sajnos igaz történettel állunk szemben, Bundy pedig bizonyítottan sorozatgyilkos, így az efféle manipulációi és az emberekre gyakorolt hatása nem működik ilyen formában. Érthető ez a másfajta közlésforma, a rendező szándéka, és képesek vagyunk az empátiára is, arra, hogy elhiggyük, miért bíztak anno ennek a beteg jellemnek az ártatlanságában, de a tények akkor is tények maradnak, Berlinger pedig ezzel nem tudott mit kezdeni. Ugyanez elmondható Liz karakteréről, akinek őrlődése teljesen indokolt, s az egész sztori árnyaltsága erős érzelmi töltettel fűti fel a filmet, a katarzis mégis elmarad. Nehéz megmondani, mit és miben változtathatott volna a direktor annak érdekében, hogy működőképesebb legyen az összkép, elvégre a cselekmény arra épül, hogy a gyilkos ártatlan, így a tetteiből sem látunk semmit. Ettől válik ijesztővé, tudatosítja, hogy a Ted Bundyk köztük járnak, ugyanakkor egy kicsit direktebb, ingergazdagabb kivitelezés nem ártott volna a teljességhez, legalább az utolsó harmadban.

Zac Efron nem először bizonyítja, hogy nem csak a limonádékhoz ért, bizonyos gesztusaiban nagyon szépen megidézi Bundyt és talán élete legjobbját nyújtja. Lily Collins méltó partner, remekül működik köztük a kémia.

Kétségtelenül megvannak a film hibái, több helyen figyelmen kívül hagyja vagy megváltoztatja a valóságot, s egy dramaturgiai sokkhatás, érzelmi gyomros hiányzott a fináléból. Mégis értékelendő darab, ami más aspektusból meséli el egy kegyetlen gyilkos történetét.