Színházi levél a Hevesi Sándor Színház Abigél című regényadaptációjának bemutatójához

Elvileg nincs is annál hálásabb színházi feladat, mint olyan darabbal jelentkezni, amelyre jól reflektál a közönség, hiszen ismeri a történetet, a regényt, netán a filmes előzményeket. Utóbbi persze csapdává is válhat, előfordul, hogy nem tudunk szabadulni az előképektől. Ez esetben Ruttkai Éva, Garas Dezső, Balázsovits Lajos, Egri Kati, Piros Ildikó, Szerencsi Éva alakításától. A televíziózás szerencsés időszakában készült sorozat mindenkinek az emlékezetében ott él.

Talán ezért is gondolta úgy Pozsgai Zsolt vendégrendező, hogy néhány ponton markáns eltéréseket eszközöl. A regény ekképp csak kiindulópontként szolgál a főleg – a második világháború utolsó évében – a református intézetben nevelkedő lányok megformálását hálás feladatként kezelő egerszegi megvalósításhoz. (Az osztály: Kováts Dóra, Magyar Cecília, Mikita Zsuzsanna Lilla, Kovács Virág, Tuboly Andrea, Hecker Kíra). A lányok a zárt viszonyok között is igyekeznek életkoruknak megfelelően felnőtté válni, bár ma már ezek a diákcsínyek jólnevelt semmiségnek tűnnek. Magyar Cecília mindenképp kiragyog a tablóból. A jelmezeik bájosak, átgondoltak (Szőke Julianna).

Szabó Magda önéletrajzi elemekkel dúsított története a II. világháború végének tipikus kórképe: már mindenki tudja, nincs értelme a harcnak, de a dolgok még sokáig haladnak öntörvényűen. Az ellenállók egyik alakja, Vitay tábornok (Farkas Ignác szálfaegyenes testtel üzen belső küzdelmeiről) lányát, Ginát (Kátai Kinga nagy utat jár be a jellem- és habitusábrázolásban a dacosan értetlen pesti kislánytól az igazság súlyához felérő ifjú hölgyig) szabályosan elbújtatja a távoli lányneveldébe. Hogy ő maga ne legyen zsarolható a gyerekével. A „távolt” a zalaegerszegi interpretáció Erdélybe helyezi, ezzel akarja jelezni a messzeséget. A regény és a történelmi tények ellenállnak ennek az ötletnek. Ahogy a végkifejlet is: a regény Horn Micihez menekíti Ginát, Pozsgai Zsolt egy tanyára küldi, ahova az osztály is utánamegy, tanulván a tanyasi ház körüli munkát. Amikor pedig vége a háborúnak, s végre megérkezik az apa, kétségbeesett tekintettel kapaszkodnak össze, a hangfalakból a „Fel vörösök…” dallama dől a nézőtérre. Nincs mit nem érteni: alig múlt el az egyik halálos veszedelem, jön a másik… A színházi feldolgozások elvi szabadságát mindenkor tiszteletben kell tartani, Szabó Magda is ezt tenné. Nyilván az se lenne ellenére, hogy a hiányzó láncszemeket a nagynéni és a nevelőnő álombeli alakja (Czegő Teréz, Mester Edit) pótolja ki.

Azt már talán kevéssé üdvözölné, hogy a Matula tanári karából (hm, nehéz finoman fogalmazni) idióták gyülekezetét faragott ez az értelmezés. A Matula intézménye minden merevsége ellenére széleskörű műveltséget közvetített, s nemcsak Vitay Georginát bújtatta, más szülőkkel is véd- és dacszövetséget kötött, hogy családokat védjen meg bornírt politikai elvakultságtól. Amihez bátor intelligencia kell. Ehhez képest a tornatanár, a zenetanár, de még maga Kőnig is a helyzetkomikum szolgájává válik, így végképp képtelenség megsejteni, melyikük a kis és nagy dolgokat megoldó Abigél. Ecsedi Erzsébet, Lőrincz Nikol és Hertelendy Attila természetesen maradéktalanul teljesíti az elvárásokat, sajna, a kinevethető figuráik iránt nem kelthetik fel a tiszteletet. Mellettük üdítően értékhelyes az igazgatót játszó Besenczi Árpád rezignált, megértő alakja, ahogy Pap Lujza is éteri tisztaságú Zsuzsanna testvért formál. (Megjegyzendő: református intézményben diakonissza szolgál, aki nem apáca, nem nővér, hanem testvér, bármit is állít a szövegvariáns, így férjhez is mehet, ha akar.) De nem akar a Bot Gábor alakította osztályfőnökhöz feleségül menni, miért is tenné, az instrukciók alapján sajnos nincs benne semmi szerethető. Horn Miciben annál inkább: Debrei Zsuzsanna fejedelmien merész, elegáns nőalakot formál, ezért tereli rá a gyanút (önkéntelenül) az egerszegi előadás: netántán csak nem ő Abigél, a szoborlegendából megelevenedő jótevő?

Talányos, jóllehet erős hangulatkeltésnek bizonyulnak a világháborús és békebeli keserédes katonadalok, amikre nemcsak a kor megidézése miatt van égető szükség, egészen gyakorlati szerepük van. Az átdíszletezés idejének üresjáratait hivatottak kitölteni. (A díszlet jobb oldali emelvényén maga Máriás Zsolt zenei vezető ül, bekötött fejjel, afféle sebesült hadfiként…) Ámde a nóták csekély mértékben képesek elnyomni a mind nehezebben viselhető díszlettologatást, hiába érzékenyen stilizáltak Mészáros Tibor díszlettervező falai. Túl sok a helyszín. Filmen persze könnyű megoldani, színházban bizony kreativitás szükségeltetik. Az ötödik pecsét színváltásai jelezték nemrég, ez megoldható. A probléma felveti: Abigél a magyar irodalom állócsillaga, de vajon biztos, hogy színpadra való?