Mi történt 1848-ban Muravidéken?

Mind a kettő a tényleges hadmozdulatokat megelőző időszakban történt, ezért sem az átfogó nagy monográfiákban, sem az általános vagy középiskolai történelemkönyvekben nem olvashatunk róluk. Mikrotörténeti szempontból azonban van jelentőségük, ezért a térségben élőknek illene tudniuk róluk.

Mindezt az arányait tekintve a legnagyobb magyar népességgel rendelkező Dobronak kétnyelvű általános iskolájának történelemtanára mondta lapunknak. Kósa Ferenc nem tartja magát kutatónak, ám folyamatosan gyűjti és olvassa a Muravidék – és azon belül is a kétnyelvű terület – történelmével kapcsolatos tanulmányokat, publikációkat, illetve ha lehetősége nyílik rá, az eredeti dokumentumokat is. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeivel annak 170 éves jubileuma kapcsán kezdett mélyrehatóbban foglalkozni.

- Az bizonyára közismert, hogy komolyabb hadműveletek, csaták vagy ütközetek ebben a térségben nem zajlottak – kezdte összefoglalóját Kósa Ferenc. – A forradalom híre is néhány napos késéssel ért ide, de hamar fellelkesítette a Muravidéken élőket. Volt néhány kisebb parasztlázadás is, ezek azonban nem befolyásolták a korabeli eseményeket.

Alsólendva a forradalomban

Kósa Ferenc azt mondja: a korabeli Lendván (vagy ahogyan akkoriban nevezték: Alsólendván) hamar felismerték a pesti forradalom jelentőségét, s első vívmányaként rögtön fegyverkezésbe fogtak.

- Ahogy az ország számos pontján, úgy természetesen a Muravidéken is nagyon gyorsan megszervezték a nemzetőrséget – emelte ki Kósa Ferenc. – A lendvai nemzetőrség felállításáról konkrét dokumentumok szólnak, Gyika Jenő főszolgabíró írt jelentést erről Zala vármegye másodispánjának, Csillagh Lajosnak. A leírásban arról számolt be, hogy egy kapitány, két hadnagy, két őrmester, egy zászlótartó, valamint száz rendőrségi közvitéz alkotja a lendvai nemzetőrséget. De nem csak a pozitív fejleményekről adott a másodispánnak tájékoztatást, azt is elpanaszolta, hogy késik a nemzetőrség felfegyverzése. Emellett abbéli bizodalmának is hangot adott, hogy a lendvai nemzetőrség mellett a belatinci, dobronaki, zalabaksai és zalalövői alakulatok is hamarosan felállnak.

A nemzetőrség áprilisi felállítását követően szeptemberig nyugodtan teltek a napok. Szeptemberben azonban megkezdődtek a csapatmozgások, elsőként éppen a Délvidéken. A bécsi császári udvar megbízásából Jellasics horvát bán indított támadást a függetlenségére törekvő Magyarország ellen. Seregeinek egyik útvonala éppen a Muravidéken vezetett volna keresztül. Az addigra már őrnagyi rangban álló Gyika Jenő ekkor kapott ismét fontos szerepet.

- Erről Dervalics Kálmán nemzetőr főhadnagy korabeli visszaemlékezései alapján kapunk hiteles képet – folytatta a történelem szakos tanár. – A főhadnagy leírta, hogy 1848. szeptember 11-én már reggel hat órakor gyakorlatra ment a századával, ám hamarosan új parancsot kaptak, a Muraszerdahelynél található Mura-hídhoz kellett masírozniuk. A futár által közvetített utasítás értelmében ennél a hídnál kellett Jellasics Alsólendva felé tartó seregeit megállítaniuk. Miután a nemzetőrök az állásaikat elfoglalták, néhány huszár átkelt a hídon, hogy tájékozódjanak az ellenség mozgásairól.

Dervalics leírása szerint a megfigyelő huszárok egy magaslaton foglaltak állást, mert onnan jól lehetett látni az ellenség pozícióját. Jellasics seregei Csáktornya felől, vagyis déli irányból érkeztek, és két különböző célpont felé haladtak. Az egyik szárny egyenesen északi irányba, Szentilonán (mai nevén Senkovecen) át tartott a híd felé, a másik hadtest viszont a Csáktornyától keleti irányban, a Letenye felé vezető úton található Belicát vette célba.

- A huszárok délután négy órakor tértek vissza a századhoz, s jelentették, hogy Jellasics seregei valóban Magyarországra akarnak betörni, hiszen a csapattestük egy része egyenesen Alsólendva irányába tart. Miután Gyika egyértelmű parancsot kapott, hogy ezt meg kell akadályoznia, az őrnagy kiadta a híd felgyújtására szóló parancsát. A nyugati szél által felélesztett tűz szinte falta a száraz gerendákat és hídpallókat. A leírások szerint olyan hatalmas füstje keletkezett, hogy azt nemcsak a Muraszerdahely felé haladó ellenséges csapatok láthatták, de még Csáktornyán vagy talán azon túl is érzékelni lehetett. Jellasics seregei így szereztek tudomást arról, hogy a nemzetőrök elvágták az útjukat Alsólendva felé, így végül Letenye irányába fordultak.

A Mura-híd felgyújtása

Kósa Ferenc szerint egyértelműen a Mura-híd felgyújtása tekinthető 1848-49 legfontosabb muravidéki eseményének. Még akkor is, ha azt követően szintén történtek említésre méltó dolgok. 1848. december 10-én például a szabadságharc egyik katonai vezetője, az ozorai diadalt követően az ellenséges csapatokat a Muraközből sikeresen kiűző Perczel Mór tábornok is Alsólendvára tette át főhadiszállását. Ebből az időszakból újra pontos adatokat tudunk a Muravidéken szolgáló nemzetőrség számát és összetételét illetően. Kósa Ferenc szerint az jelzi legjobban az itt élők hazafiasságát, hogy az alig száz lakosú Kót is ki tudott állítani tíz nemzetőrt.

- Ami a szabadságharcban részt vett személyeket illeti, a korábban már említett Gyika őrnagy mellett Ráth N. János az, akit a leginkább a Muravidékhez szoktunk kötni – folytatta a pedagógus. – Annak ellenére is, hogy a néhai honvéd százados csak a szabadságharc leverése után telepedett le vidékünkön. Miután azonban nyugvóhelye a Lendva-hegyen, a Szentháromság-kápolna mellett található, így a forradalom évfordulóján rendszeresen megemlékezünk róla, volt olyan esztendő is, amikor az ünneplők sokasága fáklyás menettel vonult fel a temetőhöz.

Ráth N. János Pécsett született 1827-ben, így a márciusi eseményeket tettrekész fiatalemberként élte át. A forradalom idején Pesten tartózkodott, így a Nemzeti Múzeumnál tartott népgyűlésnek, valamint Táncsics Mihály kiszabadításának is részese, pontosabban szemtanúja volt. Ezek az események alapvetően határozták meg későbbi sorsát.

- Ráth N. János önként jelentkezett a honvédseregbe – ismertette a századosról szóló adatokat Kósa Ferenc. – Már 1848 őszén részt vett a Jellasics elleni küzdelmekben. Ezt követően az Egerben megalakult 26. honvédzászlóaljhoz került, és ott alhadnagyi rangban szolgált. Ettől kezdve az északi mozgó hadsereg tisztjeként küzdötte végig szinte a teljes szabadságharcot, századosi rangig emelkedve. Jelen volt a világosi fegyverletételnél is, és úgy tudjuk, haláláig őrizte, valamint 1890. március 15-én Alsólendván nyilvánosan is bemutatta a 26. honvédzászlóalj Világosnál széttépett zászlajának egyik foszlányát.

Ráth N. Jánosra sok társához hasonlóan megtorlás várt a szabadságharc bukása után. 1850-ben büntetésül besorozták a császári seregbe, s mintegy három éven át közlegényként szolgált. Később építőiparosként tevékenykedett, így került kapcsolatba Alsólendvával, a helyi templom belsejét javította 1859-ben. Így ismerkedett meg Pöszér Ferenc városbíró leányával, Mónikával, akivel később házasságot kötött. A felesége halála után, 1899-ben fiához költözött, azaz utolsó éveit már nem Alsólendván töltötte, ám az 1912-ben bekövetkezett halála után mégis felesége mellé, a város fölötti domb temetőjében helyezték örök nyugalomra.