Magyar tradíció, angol technika – Borsos Gyula beleszeretett a fazekasságba

A zalaegerszegi fazekas utóbbi kapcsán mondja: egy olyan presztízsű eseményre kapott a szervezőktől felkérést, amely akár világszerte kapukat nyithat meg előtte. Az új-mexikói Santa Fe városában idén már 15. alkalommal megrendezendő kiállítás és vásár az egyik legnevesebb népművészeti rendezvény az Egyesült Államokban, ahova Európán kívül Dél- és Közép-Amerikából, Ázsiából és Afrikából várnak kiállítókat. Ötven országból mintegy 150 kézművest és népművészt.

- Ahhoz képest, hogy a fazekassággal még csak öt esztendeje foglalkozom, ez maga az igazi álom beteljesülése – kezdi Borsos Gyula. – 2012-ben Csuti Tibor gébárti szakkörében ismertem meg a fazekasság alapjait. Ahogy hozzáértem az agyaghoz, szinte abban a pillanatban bele is szerettem a szakmába, és tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni.

A kezdet azonban nem volt olyan egyszerű. Borsos Gyula irodai munka mellett, szabad-idejében próbált a fazekasságban még jobban elmélyülni, az eredmények azonban csak lassan jöttek. Részben ezért, s anyagi megfontolások miatt is 2013-ban gondolt egy nagyot, s kiköltözött Angliába.

- Eltökélt szándékom volt, hogy a tudásomat Angliában fejlesztem tovább, hiszen ott is nagy hagyománya van a fazekasságnak, de egészen más módon, mint itthon – magyarázta. – Míg a Kárpát-medencei szakma a paraszti fazekasságból fejlődött ki, azaz főleg használati tárgyakra szakosodott, addig Angliában, ahol a XVI-XVII. századtól kezdve már nagyon komoly ipar működött, inkább az úgynevezett stúdiófazekasság alakult ki. A XX. század elejétől viszont a a kis műhelyek is megjelentek, amelyekben olyan egyedi darabokat készítenek, melyek díszfunkciót töltenek be.

Borsos Gyula először egy közép-angliai fazekas stúdióban kapott állást. Itt inasként dolgozott az angol mesterek mellett, főzte a teát, pakolta a tűzifát a hatalmas, félszobányi kemencébe, söpörte a műhelyt, Korongozni nem is engedték, ezért néhány hónapra rá egy másik állást keresett, ez utóbbit már London mellett. Egy olyan kézműves műhelyben helyezkedett el, ahol a londoni ajándékboltok számára készítettek nagyobb tételben egyszerű kommerciális termékeket.

- Ez leginkább arra volt jó, hogy a kellő szakmai gyakorlatot megszerezzem – sorolta. – Nyolc-tíz órát dolgoztunk, s kézi munkával naponta ötszáz bögrét készítettünk el. Itt már volt lehetőségem arra, hogy a korongozás technikáját maximálisan elsajátítsam, de a kellő szakmai alázatot is megtanultam Angliában.

Borsos Gyula nyolc hónap után újra váltott, ezúttal Írország egyik kulturális központjában, Galway városában helyezkedett el egy olyan fazekas műhelyben, melyet az ország leghíresebb keramikusa vezetett. Ott kisebb mennyiséget kellett egy szériából készíteni, és a termékek formavilága is gazdagabb volt.

- Az első munkahelyemen azt tanultam meg, hogy az angol ember igencsak távolságtartó tud lenni az idegenekkel szemben – összegezte tapasztalatait. – A másik kettőn azt, hogy munkával azért ki lehet vívni a tiszteletet és a megbecsülést. Azt is jó volt megtapasztalni, hogy az ottani mesterek korongozásbéli tudása, s formakincse meg sem közelíti az itthoniakét. Utóbbi azért is, mert az angol agyag egészen más, azokból olyan kerek formákat, amikhez itthon hozzászoktunk, nem is lehet előállítani. Az angol agyag ellenben alkalmas magastűzű, 1300 fokos égetésre, emiatt ott olyan úgynevezett kőedényeket készítenek, amelyek sokkal ütésállóbbak.

Borsos Gyula az angliai és írországi tapasztalatait arra is felhasználta, hogy kifejlessze saját kollekcióját.

- A magyar tradíciókat keverem a magastűzű égetéssel, s ehhez egy kicsit merészebb formavilágot használok – mutat rá. – A díszítésben, a motívumokban pedig a feleségem, Dóri a segítségem, aki Kaposváron, rajztanári szakon végzett. Ő is volt Angliában, három évet töltött kint, s ezalatt megismerte az oxidos technikát, amit a termékeink díszítésénél most ugyancsak tudunk alkalmazni. Az ő motívumvilága egy kicsit szabadabb értelmezésű, inkább az iparművészet felé mozdul már el.

Gyula a népi fazekasságról sem mondott le, első hazai sikereit is ennek köszönheti. Az elmúlt évben volt egy Reformáció 500 című pályázat, arra készített szakrális bortartó edényeket, amelyeket beválogattak az országosan legjobbnak ítélt munkák közé.

- A Reformáció 500 pályázat országos kiállítása tavaly augusztusban, a Mesterségek Ünnepével együtt volt a budai várban – ismertette a részleteket a fazekas. – Ezzel párhuzamosan a Zalai Népművészeti Egyesület elnöke, Skrabut Éva felajánlásával élve, a Mesterségek Ünnepén is kiállítottunk a feleségemmel közösen, hiszen mégiscsak egy olyan nagy presztízsű rendezvényről van szó, amire az idősebb mesterek is büszkék lehetnek, hát még egy ilyen fiatal kézműves, mint én. Ezeket a kiállításokat nézték meg az amerikai vásár szervezői, akik kifejezetten azért érkeztek hazánkba, hogy az idei, 15. rendezvényükre új kézműveseket fedezzenek fel maguknak.

A zalaegerszegi kézműves azonnal elfogadta felajánlásukat. Mint mondotta, a fejében már össze is állt a kollekció, amit ki szeretne vinni Amerikába. Szakrális edényeket, illetve a népi fazekasság termékei közül a zöldmázas, íves, feszített formájú, s rátétes díszítésű termékeket mutatja be a tengerentúlon. Egyedül azt nem tudja még, hogy a kiszállítást miként tudja megoldani, de a város ehhez már felajánlotta részbeni segítségét.